A lakásberendezés ízlés, pénz és temperamentum kérdése. Akár saját magunk rendezzük be a lakásunkat, akár más segítségével tesszük azt, feltétlenül tervszerűen kell eljárnunk. A megadott lakás beosztásához mérten kijelöljük a szobák jellegét, felállítjuk összesen és szobánként a követelményeinket, és ehhez mérten készítjük el azután számvetéseinket. Sablon mindezekre nincs. Ilyen lakberendezési „szakácskönyv”-et még a világon senki sem írt, mert ahányféle a lakás, a család és az egyén, annyiféle különböző követelmény áll elő munkánk során.

Ellentmondásosan hangzik, de úgy van, hogy legkönnyebb egy kis lakást berendezni. Éppen, mert itt egyoldalúan a praktikussági szempontok a döntők. Ha eleget tettünk a lakás elemi követelményeinek, gondoskodtunk alvó-, ülő-, étkező-, háztartási és öltözködési lehetőségekről, már tele is van a kétszobás lakás. De még ezeknek az elemi tárgyaknak az összeválogatásánál is először önmagunkat kell vizsgálni. A sok szekrény nem szép a lakásban. Téves elvek alapján, sokan csak egy kis szekrényt és komódot állítanak be és a beköltözés után állapítják meg, hogy a legszükségesebb holmiijaikat sem tudják elhelyezni.

 

Tehát itt is mindig a praktikus oldalakat kell mérlegelni. Ez pedig azt írja elő nekünk, hogy akinek sok a ruhája és az egyéb holmija, annak legyen hozzá kényelmes rakodóhelye. Ugyanezért ajánlatos, hogy a házasfeleknek lehetőleg külön-külön szekrényük legyen. Pedáns, egyszerűen öltözködő ember kisebb szekrénnyel is beéri. A „nem szép a túl nagy asztal” elvét sem szabad általánosítani. Mert hiába szebb a kis asztal, ha az a kétszemélyes hétköznapi étkezésre sem alkalmas. Mikor már pontosan megállapítottuk, hogy mi legyen okvetlenül a lakásban, következik a második kérdés: a pénz.

 

Tervszerűtlenül vásárolnia senkinek sem szabad, beosztás nélkül, csak a legkiváltságosabbaknak! Semmit sem szabad kihagyni a számításból, ha el akarjuk kerülni a meglepetéseket. A bútorzat maga csak csontváz és végeredményében az egész berendezés összegének csak egy töredéke. Ez egyaránt vonatkozik úgy a kis, mint a nagy lakásokra. De mivel előttünk a szerényebb középosztály érdeke lebeg, arról beszélünk elsősorban. A kétszobás lakásnál kerülni kell minden felesleges, minden célszerűtlen bútordarabot. Bármennyire díszére válik is ilyen lakásnak egy örökölt, Mária Terézia korából való tabernákulum, annak bizony nagy hely kell. Egy ilyen bútordarabnak egész falsíkra van szüksége, hogy érvényesüljön. Pedig ma különösen gazdaságosan kell bánni a hellyel.

 

Nyugodtan mondhatjuk ennél fogva, hogy a régebbi történeti stílusok bútorai nem felelnek meg a kislakások lehetőségeihez. Azonban, ha mégis csak ragaszkodunk egy fajta hagyományos életformához és életvitelhez, akkor az ilyen otthonokba biedermeier bútorokat, vagy régi stílusjegyeket viselő, új bútorokat vásároljunk.

 

Szóljunk most valamit a dísztárgyakról. Kevés legyen ezekből, de válogatott darabok. Az apró csecsebecsék, a búcsúfiák, a galvanizált műanyag szobrocskák, túlhalmozásának divatja régen elmúlt. Éppen úgy ízléstelen és divatját múlt dolog a falak teleaggatása értéktelen reprodukciókkal. Kevés, de kvalitásos holmi kell a lakásba, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nagyobb lakásokban a praktikusság kérdésének nehézsége enyhül. Itt már gondolhatunk díszbútorokra is. Itt már szó lehet az egyes szobáknak különböző stílusban való berendezéséről is.

 

 

 

 

 

De megalkuvásra még itt is szükség van. A legszebb antik bútorok dacára is megeshetik, hogy sötét lesz a lakásunk és nem lesz benne egyetlen olyan kedélyes zug sem, melyben a napi fáradalmakat kipihenhetjük. Aki egyszer stílusbútorokkal, vagy éppen antik bútorokkal rendezkedik be, abban már kezd is dolgozni a gyűjtési hajlam és ez a nemes szenvedély, elkíséri őt a sírig. A legkevesebb az olyan ember, aki itt meg tudja tartani a helyes egyensúlyt. Egyik esetben a bútorok rovására túlteng a kép, a másikban megfordítva, a harmadiknál a szőnyeg dominál és így tovább.

 

 

 

A legszerencsésebbek itt is a racionálisan (észszerűen) berendezkedők. Akik évekig lassan, megfontoltan százszor is átgondolják, felrajzolják, kimérik lakásuk elképzelt berendezésének helyszükségletit. Az ilyen módon megtervezett és berendezett lakásban érezzük, hogy nem „berendezték”, hanem, hogy régtől fogva változatlanul így „van”, azaz otthonos. Gyűjtőnek és nem gyűjtőnek azonban egyaránt jó tudni, hogy a lakás nem holt, lezárt valami. Velünk együtt nő, fejlődik, gyarapszik és alakul át. A nyolcvanas évek legjobb lakása változtatás nélkül még a mai kispolgári igényeket sem képes kielégíteni.

 

Mi mindenre kell a lakás díszítésénél ügyelni? Csak egy pár példát említünk itt meg. Egy ma ismét divatos usak vagy ispahan szőnyeg, (gyűjtőnéven ma helytelenül minden csomózott szőnyeget perzsaszőnyegnek neveznek) ha csak töredék, akkor is a mindennapi élettől megkímélt helyre illik. Metszeteket a világért se akasszon ki senki a nap világosságának erősen kitett helyekre, de azokat olajképpel keverve sem illik a falra vegyesen felhelyezni.

 

 

 

 

 

 

Végül még valamit. A polgári lakás ne legyen múzeum. Az ízléses, stílusos, lassan berendezett lakás a legmaradandóbb, a legotthonosabb. Az aránytalanul nagy értékű tárgyak lassan úgy is kinőnek a keretükből, birtoklóikat pedig állandó görcsös félelem, a betörés veszélye tartja rettegésben. Az ilyen otthonok ajtaja és lakója legtöbbször még a barátok előtt is zárva marad.

 

www.lakberendezes.hu