50év kimondani is sok idő,smi akik annyiszor hibáztunk,nekűnk már el sem érhető!Az ő számlájuk pörög csak pörög,mig nekünk megakad,beragad s alig döcög.Ők ketten együtt végig járták ahol mi párt cserélve jutotunk át.Ők ketten négyünket felneveltek,s mi négyen kettejüket nem mindig hallgatuk meg.Őszen,remegő kézzel féltenek,s van idejük,hogy elmerengjenek.Ki beszélt előbb,vagy ki járt,melyikünk milyen gyermek csinyt talált.Milyen kamasz volt,vagy mennyire szabad,mikortol tudta már,hogy azt vagy ezt nem szabad.Ki mikor gondolta át,az akadályt hogyan lépje át.De mi rohanunk,nincs időnk erre ezért gyakran szakad rájuk,az öregség néma csendje!Egyszer ha máskor nem hát most megállunk,velük eggyütt a múlton mazsolázunk.Előjön sok emlék ami szép,már-már elfeledett kép.Emberek,arcok,akik valaha voltak,s mostanra tőlünk elmaradtak,szavak,elrontott mondatok.Költözések,munkahelyek,hétköznapok.Ilyesztö,hogy lehet szép ma,egy betört fej,vagy törött kéz,egy felrobbant olajkályha,vagy három fán ugráló ember palánta!A régi zsiguli a lyukói telek,furcsa de ma sokat jelentenek.Úgy érzem mintha vissza pörögne az óra s lassan eljutunk a kiinduló pontra.Ahol két fiatal kéz a kézben eggyütt indult el,válára kapva az élet kapuját szélesre tárva.S most négyünk nevében megköszönjük,hogy vagytok,s a bajban szüleink maradtok.De mi cserébe semmit nem igérünk mert holnaptól,rohanó munkagépek leszünk,s ha egy kis időnk mégis marad szűlők vagyunk s ez nem kis feladat!