Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

Ha ellened vagy rád tör

 

Ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert, és ezt mondta: “Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Márk 8:33)

Jézus nem arra célzott, hogy Péter és Sátán egy azon személyek lettek volna. Azt jelentette ki, hogy Sátán inspirálta Péter szavait. Ezt a metaforát máshol is alkalmazta az Írás, például, amikor az Éden Kertben Isten a kígyóhoz úgy szólt, mint Sátánhoz. A kígyó pusztán kommunikációs eszköz volt, melyet Sátán Ádám és Éva megkísértésére alkalmazott, míg Pétert Jézus kísértésére használta.

Jézus felismerte, hogy Péter reakcióját a haláláról szóló próféciára az ellenség motiválta, így pontosan a forrást szólította meg. Ugyanezt tegyük mi is. Az Efézus 6:12 megmutatja, hogy a harcunk nem emberek ellen zajlik, hanem gonosz szellemi erők ellen, akik embereket használnak. Minden keresztény harcban áll. Folyamatos küzdelem áll fenn Sátán és királysága ellen, amelyből nincs eltávozás, vagy leszerelés. Ellenségünk ordító oroszlánként jár körben, keresve azokat, akiket elnyelhet. (1. Péter 5:8.), de azok, akik ellenállnak az ördögnek, azoktól elmenekül. (Jakab 4:7.)

Némelyek azt gondolják, hogy a harag helyre teszi az embereket. Ám “ember haragja Isten igazságát nem munkálja.” (Jakab 1:20.) Az emberekkel szembeni harag éppenséggel az ördög kezére ad bennünket. Az embereken keresztül ellenünk támadó szellemi hatalmak legyőzése a megbocsájtáson és a másik orcánk odafordítása által történik. (Máté 5:39.) Ez megfutamítja a démonokat! Némelyek szerint a gonosz királyságának magasabb szintjeit csak nagyobb erővel lehetséges megdorgálni, vagy eltávolítani. Ez nem így van. Nincs az a démoni erő, beleértve magát az ördögöt is, amely ne menekülne el, ha Jézus nevét hitben mondjuk ki. Milyen csodálatos név!

 

Andrew Wommack

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu