Kis türelmet...
Égi testben
Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. (János 11:13)
Sok ige a halálról, mint alvásról beszél, azonban jelen esetben a tanítványok azt gondolták, hogy Jézus Lázárról úgy beszél, mint aki egyszerűen csak pihen. Végül Jézus helyreigazította a félreértést és a “halál” szót használta, de nem ez volt az első választása, mivel Isten szempontjából az emberi test halála más, mint ahogy mi gondolkodunk arról. Az emberek számára a fizikai halál egy végleges állapot, de nem Isten számára. Lesz ugyanis feltámadás.
A Korinthusiakhoz írt második levelében Pál természetből vett példákat használ a feltámadás magyarázatához. Magokról beszél, amelyek a földbe lettek eltemetve és “meghaltak”. Majd növényként támadtak fel. A növény és a mag nem hasonlítanak egymásra, de gyakorlatilag mégis azonosak. A növény ugyanis egy feltámadott állapotban van. Hasonlóképpen, fizikai testünk meg fog halni ugyan, de később feltámad, éppen olyan biztosan, ahogy a mag növényt produkál.
Ahogy a növényi mag eltér attól a növénytől, amely létrehozta őt, feltámadott testünk eltérő lesz a földön jelenleg használt fizikai testtől. Megjelenésében a megdicsőült testünk hasonló lesz fizikai testünkhöz. Ezt abból tudhatjuk, amit az Írás Jézus megdicsőült testéről közöl. Jézus továbbra is emberinek nézett ki. Ételt evett. A keresztre feszítés sebei megmaradtak a kezein, az oldalán és a lábain. Azt mondta az Úr, hogy Ő test és csont. Mégis képes volt megjelenni, majd eltűnni. Feltámadott testünk halhatatlan lesz (a halál nem birtokolhatja) és hasonló lesz Jézus feltámadott testéhez.
Ahogy fizikai tested csodálatos alkotása Istennek, megdicsőült tested még inkább csodálatos lesz. Nyugodt lehetsz, hogy Isten nem a desszertet szolgálja fel először! Ha ez a fizikai test csodásnak tűnik is feltámadott testünk még inkább az lesz.
Andrew Wommack
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!