"Életünk egyetlen varázslatos pillanata az, amikor szeretünk, feltétel nélkül. Nem a gondjainkon rágódunk, nem azon gondolkodunk, hogy ezt most jól tettük e, vagy ismét át leszünk verve.Tesszük azt, ami a feladatunk, mert a többi megátkozott kínlódás, őrület, teli félelemmel, szomorúsággal, önmarcangolással. Persze, sokan ezt fordítva gondolják. Azt hiszik, hogy a valóság az, amikor a magány szobraként, visszavonulva ülnek a "luxus-börtönükben." A hétköznapok, a közöny, az egoizmus, az "ÉN", az "ENYÉM", a pénzhajszolás izzadságában fürödve, az élet kellékeinek a megszerzéséért folytatott harcban.

          Nem vagyok költő.

 Nem vagyok költő csak betűt vető,
        öregedő, hölgy - ködmön,
             ki ír, hogy örüljön,
        kit felvesznek, ha fáznak

          szélben remegő lelkek,

    s örömkönnyeket sírnak miatta,

               veszejtő szemek.

  Nem vagyok költő csak betűt vető,
     öregedő hölgy - szenvedély,
            s mit papírra vetek,

              Eme keresetlen,

             veszendőben levő,

               emberszeretet,

mi esendő lelkek szemezgetett eledele.