Csak ülök a szobában a számítógép előtt...Megint RÁ gondolok.Azaz másra nem is tudok gondolni.Várok.Várom talán megjelenik...Várok egy e-mail-t...Csak tudjam,nem felejtett még el.Lehunyom szemem,még egy könnycsepp a tengernyihez...Hol vagy?

Aztán eszembe jut az utolsó beszélgetésünk.

-Hol vagy?

-A repülőtéren.Este indul a gépem.

-Hé valamit el kell mondanom.Más nővel töltöttem az éjszakát.De hidd el,nem jelentett semmit.Tudod,a tegnapi veszekedésünk...

-Ugye most csak viccelsz velem?

-Ismersz.Soha nem hazudtam neked,most is őszinte vagyok.De csak TÉGED szeretlek,TÉGED akarlak....

...A többit nem hallottam.

-Utoljára szólítjuk kedves utasainkat,fáradjanak a ? számú kijárathoz,20 perc múlva felszáll a gép.-hangzott a hangosbemondóból a kedves,csicsergő hang.Nekem is szólt.Nem mozdultam.Idős úriember megfogta a karom -Hölgyem?

-Nem.Nem nekem szólt.

Egy világ dőlt össze bennem.Álmaim,terveim,mint homokvár a szélben,foszlottak szerte.

Egyetlen szó zakatolt a fejemben.MIÉRT?MIÉRT?

Talán órák teltek el így.Lassan felemeltem a bőröndömet...

-Anyukám-sírtam a telefonba-gyere értem.

Szeretem.A mai napig szeretem,bár gyűlölnöm kéne.Imádom...A gyönyörű szemeit,az ajkait,szép hosszú ujjait.A hangját,ami számomra szebb minden szerelmes dalnál.

És csak ülök a számítógép előtt....Várok.