p { margin-bottom: 0.21cm; direction: ltr; color: rgb(0, 0, 0); line-height: 115%; }p.western { font-family: "Calibri",sans-serif; font-size: 11pt; }p.cjk { font-family: "Calibri",sans-serif; font-size: 11pt; }p.ctl { font-family: "Calibri",sans-serif; font-size: 11pt; }a:link { }

Ez a novella valós történet, ami személyes élményekre történő vissza-emlékezések elmesélésén alapszik.

Viszont a szereplők neveit, valamint minden olyan

ismertető jegyet ami a szereplők kilétére utalhat néhol megváltoztattuk.

Ennek ellenére, ha valaki önmagára vagy másokra ismer,

az NEM a VÉLETLEN műve mivel véletlenek nincsenek.
Hasonló dolgok sokszor és több helyen is megtörténnek, az ilyen dolgok majdnem mindenkivel megtörténhettek vagy meg is történtek.

Első látásra, az első randi, az első szerelem , az első csók az első meghitt percek.

Ezekről már könyve(ke)t is lehetne írni, sőt már írtak is rengeteget

„ Szerelem az első látásra” - sokak szerint csak ez létezik,és ez az igazi.

Szeptember második hetében egy reggelen a Nap igencsak bolondos kedvében kelhetett fel. Úgy gondolta hoz egy kis vidámságot az iskolakezdésre. Észrevette Zolit a 9. vágány peronján az óra alatt. A tető és az időjelző között küldött vékony fénysugárral csiklandozta meg a fiú arcát, és az orrát. A fiú hatalmasat tüsszentett, még a szemét is be kellett hunynia közben.

- Ez jó móka! - gondolta a Nap, mert a Zolitól mintegy tíz méternyire álldogáló öt lány hangos kacagásban tört ki. Az egyik kicsi lány még válaszolt is halkan, de úgy, hogy csak a mellette álló lánykák hallhatták:

-Egészségedre!

A lányok erre persze még hangosabb nevetésben törtek ki. A Nap ezután a őket célozta meg sugaraival. Elő is kerültek a napszemüvegek, a pulcsik meg a táskákban, illetve a lányok karján húzták meg magukat. A bolondos Nap ezután három- négy pici bárányfelhőt hívott segítségül és azok mögé bújva cirógatta a lányok arcát és – szemtelenül – a combjaikat, mintha azt a bizonyos „hét fogást” játszaná. A két miniszoknyás határozottan élvezte, végigsimítva combjait egyikük meg is jegyezte: - De jó, hogy nem nadrágot vettem fel.

Most varázsolok egy aranyhajú királylány ennek a fiúcskánat- gondolta a Nap. Sugarai a szöszi lány haján táncoltak, aztán az arcát simogatta, amíg az kellően ki nem pirult. Profi színházi sminkes sem tudott volna tökéletesebb művet létrehozni.

-Hullámvasút! - gondolt egyet magában a nap. és a korábban megszólaló kislányt pécézte ki magának.- Hosszú, hullámos barna hajára ültette sugár gyerekeit akik a fejtetőről indulva a fülét megkerülve zuhantak alá a nyakán és a vállán csillogtatva a hajkoronát egészen a kicsi lány melléig, illetve a háta közepéig.

A kislány végigsimított a haján, megrázta a fejét és igyekezett arcából is eltüntetni rakoncátlankodó, huncutkodó tincseit. - De jó meleg van, kellemes őszi napsütés! - jegyezte meg.

-Ilyenkor csak a kisfiúcskák tüsszentgetnek! - mondta a szöszi „királylány”.
-Páros izzadással lehet kúrálni az ilyesmit. - nevetett az egyik miniszoknyás.

-Lehet, hogy csak allergiás szegényke vagy csak belenézhetett a napba.-sajnálkozott a „hullámvasutas”. -De olyan kis aranyos. -A lányok nevettek. Közben a fiú is levetette a kardigánját.

Egy közepes gomolyfelhő rászólt a Napra: -Most már legyen elég, a végén még bajt csinálsz! - és eltakarta a napot.

Aztán a megafon el kezdett recsegni, majd sípolni. Végül a szignál is megszólalt, majd a hangosbemondó közölte:

-Gyorsvonat érkezik Nyíregyháza, Debrecen felől a kilencedik vágányra, és tovább indul Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét útirányon át Kiskunfélegyháza, Kistelek Szeged állomásokra.

Akik a padokon ültek felálltak, mindenki el kezdett helyezkedni. Zoli számolta az elsuhanó, de lassító vasúti kocsikat, arra gondolva, hogy közelebb szállhasson le majd az állomás kijáratánál. De nem kellett meg sem mozdulnia, a hetedik alig tíz méterre tőle állt meg. Ráadásul a nem dohányzófele esett hozzá közelebb, annak is a 24 üléses része. Ide kapaszkodott, fel. A peronról belépve, a második négyes ülést választotta. Lerakta csomagjait, és lehúzta az ablakot.

-Gyertek csinoskáim! – gondolta, amikor meglátta a futásból éppen lelassító öt fős leánycsapatot. Aztán leült és várta, hogy a peronajtó kinyíljék. A lányok be is jöttek, az első meg is állt az első két négyes ülés között.

-Tökéletes! - mondta és lehuppant az egyik ülésre. A többiek követték. Az aranyhajú és az egyik miniszoknyás a bal oldalon, Zolival átellenben, a többiek hárman a fiú előtti négyesben foglaltak helyet.

Zoli pedig elővette a Matek jegyzetét. A gyakorlatvezető tanárnő „nyakába sózott” egy kis előadást. A Lagrange-fele interpolációs polinom Horner-fele elrendezése volt a téma. Mindig megérte ilyen feladatot bevállalni. Egy plusz kis ötös máris felfelé kerekíthette a gyakjegyet, esetleg megajánlott vizsgajegyhez vezethetett. Otthon is mar többször átnézte, értette is, próbálta előadni a tükör elő is. Most csak a helyére akart tenni mindent.

Ekkor úgy erezte, mintha valaki figyelné őt. Hátradőlt az ülésen, de csak egy hullámos hajkoronát látott, lefelé süllyedni az előző négyes ülésben. Oldalra pillantva a szöszi éppen a meglepetéstől pontosabban kisebb ijedségtől eltátott szája elé emelte a kezét, a másik négyes ülés felől halk, elfojtott kuncogás hallatszott.
Zoli is elmosolyodott. A szöszi ekkor előrehajolt, és súgott valamit a barátnőjének, aztán helyet cseréltek.

- Téged úgysem érdekelne ez, én viszont szívesen meghallgatnálak téged bármiről – gondolta Zoli. Összecsukta a kezében lévő könyvet, majd hátradőlt az ülésen. Becsukta a szemét egy pillanatra, aztán újra kinyitotta, és előre nézett. A barna, hosszú hullámos hajú lány újra felemelkedett és átnézett a következő ülésre. Aztán újra még kétszer is.

-Akárcsak egy szurikáta- gondolta Zoli és ráköszönt a lányra:

-Szia!

A kis „szurikáta” mosolyogva visszaköszönt, és visszaült a helyére. Kissé elpirulva megvonta a vállát odasúgta a többieknek:
-Lebuktam…

A következő pillanatban Zoli már eltette könyvét, és átment az előző négyes ülés felé. A szélső ülésen ülő piros pólós lány behúzódott az ablak melle, mintegy felkínálva a helyet Zolinak.

- Ide jöhetek hozzátok? - kérdezte, de nem várta meg a választ hanem leült a lányok közé.

- Most már ne menjél el – válaszoltak hárman egyszerre, részvéttel és elnevették magukat. - Nem eszünk meg!

Percek alatt kiderült, hogy mindannyian Kecskemétre utaznak. A lányok az Óvónőképző levelező tagozatos hallgatói voltak, akik először jöttek a városba. Zoli felajánlotta az idegenvezetést, és hogy bemutatja a várost a lányoknak. Hogyan lehet eltölteni az időt, hol érdemes és hol lehet olcsóbban kajálni az alatt a két-három nap alatt amikor konzultációkra, beszámolókra jönnek. A lányok lelkesen elfogadták Zoli közreműködését. Azt is megtudták, hogy Zolival az 1.-es busszal kell a városba bemenniük. Aztán még sok mindenről beszélgettek, és egy délutáni találkozót is megbeszéltek. Gyorsan telt az idő, és a vonat befutott az állomásra.

A mozi a harmadik megálló volt, ott kellett a lányoknak leszállni a buszról.

- Akkor itt találkozhatnánk, ide könnyen visszajuthattok a bérelt szállásotokról. - mondta Zoli. -Várlak majd benneteket! Innen előre menjetek, és jobbra a második utca. Mindössze két percnyire van a kapott címetek.

- Köszönjük, és számítunk rád! - válaszolt a szurikáta. -Az ígéret szép szó!

- Én itt leszek! - integetett a fiú az elvonuló leánycsapat után.

Zoli vidáman ment haza az albérletébe. Szobatársa az ágyán lustálkodott, de örömmel üdvözölte a társát.

- Hoztál valami kaját? Nekem van egy egész kacsám megsütve, meg a kedvenced az anyukám sütijéből. -ajánlotta Laci.

- Príma!- felelte Zoli. -Én szemeshúst, kis töltött káposztát, meg piskótát hoztam neked.

A két fiú a konyhába vonult és pusztítani kezdték anyukáik remekműveit.

- Ebből küldjél le a kacsának! Tud az úszni! - vett elő Laci egy üveg vörös bort, Villányit.

Zoli lenyelt egy fél pohárnyit aztán így szólt:

- Köszi mindent, lezuhanyzom aztán megyek. Drótom van. Most a vonaton ismerkedtem meg öt csinos csajszival, velük találkozom. Tudod mit?! Gyere velem. OK.-s lányok jó fejeknek látszanak.

- Fúj, pont OK.-sok Ne gondold, hogy el is fognak jönni. Gyere velem inkább a Berkesbe, bemutatlak Marika tanárnéninek.

A két srác így külön utakra indult. Zoli szeme előtt a csini szöszi lebegett. Szaporázta lépteit a mozi felé. Nem akart. Elkésni. A mozi előtt figyelte az embereket, de nem látott öt lányt egy kupacban. A végén még ennek a lököttnek lesz igaza, gondolt a szobatársára.

Ekkor pillantotta meg Szurikátát. Odasietett hozzá és ráköszönt:

- Szia! Örülök, hogy látlak. Régóta vársz? Hol vannak a többiek?

- Csak én vagyok.- felelte a lány. - A csajok kajálnak, meg átnézik a holnap beadandó feladatokat. Az az igazság, hogy nem is akartak most jönni. Egyedül jöttem. Miért, baj?

- Dehogy is baj. - válaszolt Zoli, mikor rájött miről is van szó. Most először igazán végigmérte a kislányt. -Miért lenne baj. Így még sokkal jobb!-mosolygott -Pont így a jó! - válaszolt. Ránézett a lányra, és megkérdezte:

- Hová szeretne menni az ifjú hölgy?

- Ön az idegenvezető uram. Önre bízom. - felelte a kislány. Mosolyogva nézett rá a fiúra. - Megbízom magában.

- Nézzük meg a színházat! - javasolta Zoli. Egyik karját kinyújtva. Mutatta az irányt, mintegy terelve a kislányt. Elindultak. A fiú a Katona József színház történetéről építészeti stílusáról kezdett beszélni, közben néha oldalra pillantott. Örömmel töltötte el a lány érdeklődő tekintete. Közben egy önkiszolgáló étterem mellett mentek el.

- Itt olcsón tudtok majd ebédelni a suli után. Gyere, nézd meg a választékot és az áraikat. Úgy illik, hogy ilyen helyre nekem kell előremenni.-azzal oldalra nyújtotta a kezét, és ránézett a lányra. Ő mosolyogva bólintott,és hagyta, hogy a fiú megfogja a kezét. Így mentek be. Körülnéztek, vagyis a kislány nézte végig a kínálatot, majd megjegyezte:

- Ez jónak tűnik! - Tovább mentek. Zoli szétnyitotta az ujjait, a kislány vette a lapot, ő ugyanígy tett, majd belefűzte kezét a Zoliéba.

- Ez pedig a Hírös étterem a hírös városban. Én inkább hírhedtnek mondanám. Elég drága nem hiszem, hogy ide fogtok majd járni, de nézd csak meg!

- Már láttam valamit.- mondta a kislány amikor kijöttek. -De még nem is ismerjük egymást, be sem mutatkoztunk.

- Ezt a hölgyeknek kell kezdeményezni. Megtisztelsz, hogy lehetőséget adsz erre nekem. Gyere!- és beléptek a Kéttemplom kávézóba. -És ki az a csinos lány, akit kísérhetek?

És szépen bemutatkoztak. Juditnak tetszett Zoli udvariaskodó stílusa, és igencsak elkerekedett a szeme, mikor Zoli két pohár pezsgőt kért a pultos lánytól.

- Mi ez a pezsgőzés, ez nálad csak így megy?- így a kislány

- Édes vagy száraz? Kérdezte Zoli határozottan, majd a pultos felé fordult. -Én szárazat kérek a lánybarátom természetesen édeset.

- A találkozásunkra, és a megismerkedésünkre! - emelte a poharát Zoli. Koccintottak, a pultos lány, és Judit is mosolyogtak.

Miután megitták a pezsgőt továbbmentek a sétáló utcán. - Ez a sétáló utca a Két templom köz Judit, nem mondom meg miért nevezik így.

- Nagyon szép és szépek ezek a templomok. Csodálatos!

Kiértek a közből.

- Az ott balra a színház, ez szemben a Városháza. - kezdte Zoli.- Menjünk jobbra a Főtér felé!- Közben a Városházáról beszélt az újdonsült idegenvezető.

-Hallottad a nótát a kecskeméti öreg templomról? - kérdezte meg Zoli.

- Igen! Természetesen ismerem. - válaszolt Judit. Közben a Főtérre értek. Zoli előre mutatott: -ott van, az az! Meg is nézzük belülről, jó?

Be is mentek. Jól esett a kellemes hűvös épületben sétálni. Kifelé jövet Zoli megszólalt:

- Az ott a Tejbár. Ott is olcsón tudtok gyorsan kajálni. Tej, kávé, kakaó péksütemények, hidegkonyha, például sonkatekercs, francia-, hús.- gombasaláta meg egyebek.

- Valamit ehetnénk a pezsgőre. - simogatta Judit a hasát. - De Te leszel a vendégem! - Egy-egy sonkatekercs után Judit pocija rendbe is jött.

Ezután Zoli a 0 kilométerkő közelében levő egy fa alatti padon ült le a lánnyal.

- Ez a Nullás kilométerkő. Népszerű randi- és találkahely. Legközelebb ha jössz, itt találkozhatnánk. És honnan érkeztél ide, Judit? -kérdezte a kislányt.

- Borsosberényből. -felelt a kérdezett. - De szeretném, ha az állomáson várnál. Ha lesz legközelebb.

- Rendben van -jegyezte meg Zoli. - Tehát Borsod megye?

- Nógrád megye. Mutatja ez az iránytű, hogy merre van?

- Csak nagyobb városokat jelez.- mondta Zoli.

- De azért írsz majd nekem levelet? - kérdezte Judit. -Nagyon szeretek levelet kapni!

A fiú elővette „kisokosát”. - Mondd a címedet, kislány!

Címet, telefonszámot is cseréltek. Sőt, egy-egy fénykép is előkerült és egymás irattárcájában foglalt helyet.

- Sétálgathatnánk, még megnézhetünk néhány dogot! - ajánlotta lelkesen Zoli.

Judit végigsimította lábait, és megjegyezte:

-Fáradt vagyok egy kicsit. Maradjunk inkább itt és beszélgessünk. Sokat utaztunk, elég messziről jöttünk. Olyan jó itt. - Aztán szinte súgta a fiú fülébe: -Jó veled! - és Zoli vállára hajtotta fejét. Zoli átkarolta a vállát, saját fejét a kislány buksiján pihentette.

- Együnk meg egy fagyit! - javasolta egy kis idő után. - Jól jön a sonkatekercs után. Idehozom, ott van a fagyis az épület sarkán. Mit szeretnél?

-Eper, őszibarack, esetleg csoki. Olyan kedves vagy! - mosolygott a kislány.

Két perc múlva a fiú már vissza is tért a két tölcséres fagyival. Aztán valóban beszélgetni kezdtek. Filmekről, könyvekről, zenéről, miért itt és éppen azt tanulnak, amit tanulnak. Mik szeretnének lenni ha „nagyok lesznek” mivel ütik agyon azt a kevés szabadidejüket. Zoli a családjáról is beszélni kezdett.

- És a Ti családotok? Van esetleg testvéred?

- Nem tudok és nem is akarok erről beszélgetni. Én csak egy örökbe fogadott lány vagyok- nézett maga elé szomorkás mosollyal Judit.

- Mi az, hogy csak? Ugyanolyan ember vagy, mint bárki más, mint én is. Azért, gondolom anyukádék ugyanúgy szerethetnek, és gondolom mindent…

-Igen megadnak mindent amit csak tudnak. Nem panaszkodhatok. De olyan jól esett, hogy elmondhattam.

Egymásra néztek, nem is kellett erről többet beszélniük. A két mosolygó szempár befejezte a dialógust. Judit érezte hogy újdonsült barátja tudja helyén kezelni ezt az állapotot. De az kicsit váratlanul érte, hogy a fiú egyszer csak felé fordult és hirtelen…

megcsókolta a száját. Pontosabban egy gyors kis puszit adott rá.

- Mi volt ez?- vonta felelősségre rosszalkodó barátját.

- Bocsáss meg én… én csak…

- Ugyan már! - nyugtatta a lány.- Más pasi már korábban, és többször megtette volna, és nem is csak így.

- Tudod, én nem az a típus vagyok, - magyarázta Zoli – aki ha meglátja egy homo sapiens XX-es kromoszómájú egyedét és egyből lesmárolja a csajt.

- Nem is ajánlanám. - nevetett a lány és egyből megértette barátja gondolatát, és bár eddig is „csípte” a srácot az megint nőtt egy keveset a szemében. De a fiú mostani szövege is tetszett.- Kaptál volna két szép egyforma pofont. De most már haza kellene mennem. Ugye elkísérsz?

- Hát persze! Micsoda kérdés!? Balra, azon az utcán megyünk.-irányította a kislányt, de nem fogta meg a kezét. Judit nem tette ezt szóvá, egyszerűen elkapta Zoli kezét, és ujjait az ujjai közé fűzte.

Egymásra néztek, és nagyot nevettek.

Aztán elindultak a lányok szállása felé. Most az előbbi szájpusziról és arról beszéltek, mennyire mások ők, mint a koruk béli srácok meg csajok. És ezt a mást mindketten szerették, és tisztelték a másikban. Valamiért nagyon becsülték ezt a mást egymásban. Odaértek a házhoz, ahol az öt lány a lakást bérelték az utazási irodától. Zoli szembe állt a lánnyal és a másik kezével is megfogta Juditét és nagyot sóhajtott.

- Baj van valami? - kérdezte a lány, a láthatóan szomorúbb tekintetű fiút.

- Nincs, csak attól tartok, hogy izé… vagyis én mintha… azt hiszem, hogy beléd szerettem.- Komoly arccal nézte a kislány meglepett és csodálkozó tekintetét, akinek egyre élénkebben kezdett a szeme csillogni majd elmosolyodva lehunyta a szemét és megkérdezte:

- De ugye csak egy kicsit? És nem nagyon? Csak egy nagyon kicsit?

- Nem nagyon kicsit, inkább egy kicsit nagyon! Egy kicsit nagyon! - nevette el magát Zoli. - De túlélem.

Mindketten a ház felé néztek, és meglátták, hogy a többi lány az ablakból figyeli őket.

- Lassan be kellene mennem. - mondta Judit. - Köszönöm az idegenvezetést, és az egész délutánt, meg ezt a szép estét. - Hozzásimult a fiúhoz és érezte, milyen gyorsan ver a srác szíve.

- Örülök, hogy találkoztunk, és megismerhettelek.- Szembe állt a lánnyal, és két puszit adott az arcára. Judit nyomban vissza is adta.

- És most középre is!- mondta Zoli és megcsókolta a kislány homlokát.

- Csak így? -reklamált a kislány.

Sokáig néztek egymásra szótlanul, visszaperegtek fejükben amiről délután is beszéltek. Aztán Zoli hamiskásan kezdett mosolyogni.

- Tudósok készítettek egy statisztikát, hogy ilyenkor a fiúk 90 százaléka kicsit jobbra billenti a fejét és…- úgy is tett. Így nézett a kislányra.

- A lányok pedig…- folytatta Judit és balra billentette a fejét és nem szólt tovább. Nem tudott, mert mindkettőjükből kitört a nevetés.

- Ez így nem fog menni. - kezdte újra Zoli. -Ez nem télikabát, hogy a fiúk jobbra, a lányok meg balra gombolnak. Még csoda, hogy a hold le nem esett a röhögéstől, ha látott minket. - Közben a lányra nézett aki közben abba tudta hagyni a nevetést, és sokat sejtetően mosolygott. - Tudom, hogy direkt csináltad! - húzta maga felé a kislányt Zoli. Judit gyorsan válaszolt:

- Naná! - azzal két karját átfonta Zoli nyakán, fejét a „helyes irányba” billentve becsukta a szemét, és…

Kellemes borzongást érzett ahogy a fiú két karja átölelte és kezei végigsimították oldalát, hátát, közben meleg, puha valami érte el a száját és ajkait simogatta. Hol az alsó hol a felső ajkán játszott,majd próbálta azokat szétnyitni. Aztán engedett. Finom friss édeskés valamit érzett és próbálta azt benntartani. De most levegőt akart venni. Hátrahúzta a fejét, nagyot sóhajtott.

- Most is röhög rajtunk a Hold ? - kérdezte, és hamiskásan mosolyogva nézett a fiúra.

- Nem, de mindjárt elsápad! - válaszolt a fiú. A kislány nevetni próbált, de nem tudott, mert Zoli befogta a száját. Az övével. Aztán nem csinált vele semmit, csak pihentette azt Juditén. Csak a lány „dolgozott”, Zoli semmit sem csinált. Jó fél perc után:

- Te lusta példánya az emberiségnek! - nevetett fel a lány. - Most el is sírta magát jó öreg Holdacskánk!

Közben egy kisebb felhőcske kúszott a hold elé és eltakarta azt.

- Nem, csak elbújt szegény. Nem akarja ezt nézni tovább. Látod?

És Zoli felfelé mutatott az ujjával. A kicsi lány is felfelé nézett és ez lett a veszte. Már amennyiben ezt annak lehetne mondani. A jó egy fejnyivel magasabb fiú a lány pici szája fölé hajolt és csókpárbajuk ezen etapjában most ő lett a domináns. Úgy, ahogy kell, annak rendje és módja szerint.

- Te szívtipró, kis csibész! - szakadt ki a kicsi lányból amikor szóhoz tudott jutni. Zolinak nagyon jól esett a bók, a kislány mosolygó, csillogó szemébe nézett, és megpróbált felelősségre vonó arcot vágni ahogy megkérdezte:

- Nem mondta az anyukád, hogy nem szabad vonaton ismerkedni?! Mert vannak mindenféle alakok, szoknyavadászok, leánykereskedők meg más jómadarak.

- De vannak olyan Zolika félék és őket első látásra is meg lehet különböztetni – védekezett Judit - mert olyan aranyosak és kedves pofijuk van.

- Most véletlenül velem akadtál össze aminek nagyon örülök, de…

- Nem véletlenül, mert már korábban észrevettelek és követtünk, tudtuk, hogy hová utazol mert a pólód elárult kisfiú! – szakította félbe a kicsi lány.

- És a szurikáták ügyelője állandóan meg is figyelt. - nevette el magát Zoli.

- Behúztalak a csőbe, kicsim! Most már nincs menekvés. - simult Judit Zolihoz és átölelte a fiú nyakát. Fejét a vállára hajtotta, Zoli átölelte a lányt. Judit érezte, hogy most ezzel a két mondattal nagyon sokat árult el arról mit érez.

- És holnap újra találkozunk a sulid előtt. Mikor végzel?

- Jó lenne, de nem tudom, mikor lesz vége a sulinak. Tudod, amint befejezzük, el kellene indulni haza. Hosszú az út, úgyis csak későre érek haza. Holnapután pedig már dogozom. Ne értsd félre, de inkább te sem lógjál a suliból, és tanuld a kis előadásod. Legközelebb három napig egyfolytában itt leszünk, itt leszek. Lesz majd eleged belőlem. Inkább írjál majd nekem egy nagyon szép levelet.

- Olyan leveleket fogsz kapni, mint még soha ezelőtt. Akár naponta is írhatok. Aztán felbontatlanul küldöd vissza nekem, ha meg fogod unni.

- Kicsim, most már tényleg be kellene mennem. Nem szabadulni akarok tőled, de az utazás, a városnézés, szóval hosszú volt a nap.

Zoli fütyörészni kezdett. Pontosan azt a dalt ami pont így kezdődik, ahogy Judit befejezte mondókáját, és úgy folytatódik „ami a csókod nélkül múlik el”. Aztán halkan el is énekelte ezt a sort. Énekelte volna...

A várt hatás nem maradt el….Csak éppen nem ért a végére. A „múlik el” lemaradt. Benne maradt a fiúban. Judit megakadályozta, mert még senki sem tudott csókolózás közben énekelni. Zoli sem bánta, hogy a strófa vége. Magához ölelte a kicsi lányt.

- A szobatársaid meg az ablakból néztek minket. Majd mondd meg nekik, hogy ez nem volt szép dolog – jegyezte meg a fiú -Hallod ezt a kuncogást?!

- Remélem, nem zavar ez?! Mi csajok már csak ilyenek vagyunk. És inkább ők nevessenek mint a Holdacskánk. -nevetett fel Judit. - Nem kellett volna hangosan fütyörészni és énekelni kicsim. De a hosszú nap sem múlt el anélkül.

Szembeálltak egymással, fogták egymás kezét. Sokáig nézték a egymás maguk sugárzó tekintetét. A kislány a sráchoz simult átölelték egymást még egy kis ideig. Aztán a lány megfordult sietve ment be a kapun.

- Szia, és szép éjszakát! - fordult vissza egy pillanatra.

- Neked is és köszönöm ezt a csodálatos délutánt meg estét!- köszönt el a fiú is.

És megint fütyörészni kezdett. Sosem szokott máskor, most mégis. Azt a dalt fütyülte, ami úgy kezdődik, hogy „Annál az első ügyetlen...”

Judit már a bejárati ajtó kilincsét fogta amikor meghallotta. Megfordult, és kicsit rosszallóan, de barátságosan csóválta a fejét és odaszólt a fiúnak:

- Menjél már!- aztán megcsókolta ujjai hegyét és Zoli felé fújta. Aztán belépett az ajtón. Azt még látta, hogy a fiú viszonozta gesztusát.

A lány belépett a szobaajtón is. Becsukta maga mögött, és nekidőlt. Ki volt pirulva, kicsi szíve szinte a torkában dobogott. Nagyot sóhajtott, becsukta a szemét.

- Sziasztok! - köszönt a többi lánynak. A négy kíváncsi szobatársa tekintetét fürkészte. Lassan mosolyogni kezdett.

- Na mi történt, mi a helyzet?- kérdezték szinte egyszerre, némelyikük kicsit talán irigykedve, de cseppet sem leplezetlen kíváncsisággal.

- Láttátok a végét, nem? - kérdezett vissza Judit megvonva a vállát, mosolyogva.

- A búcsúzkodás az nagyon szép volt, de hogy jutottál, vagy jutottatok el idáig? Mi csak egy romantikus játékfilm végét, utolsó kockáit láttuk. Egy szép mesefilmet láthattunk.- firtatta egyikük, aki a vonaton piros pólóban volt.

- Te, csak nem beindult köztetek a „kémia”?

- Ülj már, le, és nézzél ide! -nevetett fel a miniszoknyát viselő lány. - Tudom, hogy nem ittatok annyit, hogy ...de akkor te tele vagy valamiféle izével! Csak nem estél bele egy kissé?!

Így reagáltak a lányok de az egyikük megjegyezte:

- Azért mázlid is volt, annyi szoknyavadász csirkefogó lófrál mostanában mindenfelé.

- Jó Isten, Zoli is aggályoskodott emiatt.- válaszolt Judit. Végignyújtózott az ágyán és mosolyogva folytatta: - Tudom,hogy úgysem hagytok békén, hát elmondom nektek röviden mi is történt.

- Tehát ő is Zoli, mint az enyém. Halljuk a történetet- szólt a királylány és leoltotta a villanyt.

- Dugulj már el! - szóltak rá a többiek.-Juditra vagyunk kíváncsiak.

Judit mesélni kezdett….

*** *** ***

Miután a kicsi lány becsukta az ajtót maga mögött Zoli elindult hazafelé. Még egy utolsó pillantást vetett az ablak felé, ahol éppen akkor tűnt el az utolsó lány sziluettje az ablakból. -Most már bent van a kicsikém.- gondolta. - Mindjárt kezdődik majd az esti mese, ahogy a csajokat ismerem. Juditnak mesélnie kell.