Létezésüket és történelmüket a közelmúltban feltárt, Szamarkandban található, XVIII. században írt perzsa nyelvű kódexek krónikái is nyilvántartják. Julianus barát – 1236-os útja során – megtalálta Magna Hungaria magyarjait.

A Volgánál, a bolgároknál, Julianus találkozott egy ázsiai magyar nővel. Az asszony és rokonai segítségével eljutott Magna Hungáriába, a magyarok őshazájába. Itt magyar szót hallott. Ám ez a hétszáz és egynéhány évvel ezelőtti figyelemreméltó felfedezés elkésett.

A nyugati magyarok csak azért találták meg a keleti Magna Hungáriát, hogy rövidesen arról értesüljenek, hogy az már nem létezik többé.

Batu kán szörnyű támadása a keleti magyarok földjét is elpusztította. Meg kell azonban jegyezni, hogy a mongol-tatárok, régen őrzött hagyományaik alapján, a magyar harcosokat is felvették saját hadseregükbe. A tatár Aranyhordában bizonyos ideig más, ahogy ma mondanánk „nemzeti harci egységek” között magyar csapatok is voltak.

A szétzúzott és egymástól szétválasztott magyarok végül is keveredtek a környező népekkel.

Ez a keveredés azonban nem jelentette magyar azonosságtudatuk megszűnését, csak magyar nyelvüket felejtették el.

Ma is magyarnak nevezik magukat. Mondáik is összekapcsolják őket velünk:

Mi magyarok a szarvasok népe vagyunk, Hugyar és Magyar (Hunor és Magyar) leszármazottai. Ezer évvel ezelőtt szarvast űzve elindultunk nyugat felé. Európa és Ázsia határán testvéreink megütköztek egy nagyon erős néppel. A harcban sokan elestek, a túlélők tovább vonultak nyugatra.

Azonban, csak a nép egyik fele folytatta útját, a többiek – a mi őseink – visszatértek régebbi hazájukba, Ázsiába. Nyugatra vándorolt testvéreink, úgy tudjuk, egy hegy mögött élnek a kis földrészen (Európában) – meséli egy altáji magyar 1999-ben, majd megkérdezi a magyar kutatót, Benkő Mihályt:

- Ti vagytok azok? Utoljára Julianustól kérdezhették ugyanezt 1237-ben, Magna Hungáriában...
- Igen, mi vagyunk.
- Ti ott a messzeségben bizonyára jobban megőriztétek régi szokásainkat, nyelvünket, mint mi itt.
- A nyelvet sikerült megőrizni, de keresztények és földművelők lettünk.
- Akkor ti sem vagytok már azok, akik voltatok, és mi sem maradtunk a régiek. Nem vethetünk semmit egymás szemére.

Ázsiában maradt testvéreink mind a mai napig megtartották lovasnomád pásztor életmódjukat, valamint ősi művészetüket, mely a honfoglaló magyarokénak pontos mása. Európai vonásaikkal és világos hajukkal embertanilag is hasonlítanak ránk, elkülönülve az őket körülvevő fekete hajú mongoloid népességtől.

A Kárpát-medencében őshonosak vagyunk

„A mi közvetlen őseink (Homo sapiens sapiens) kb. 70/50 ezer évvel ezelőtt vándoroltak fel Közép- Afrika térségéből Európába s jutottak el, többek között a Kárpát-medence térségébe is, valamint Közép-Ázsia tájaira is. Az utolsó jégkort követően a vastag jégtakaró csak i. e. 8300 táján tűnt el Európa északabbi övezetéből, s a mezolitikumtól kezdve az éghajlat már nagyobbrészt a maival egyezett meg. A Kárpát-medencét birtokukba vevő őskőkori kultúrák népei ismerték az írást, a művészetet, a mítoszokat és a zenét. A rovás betűs magyar írás ősírásnak tűnik, amely – a jelek szerint – éppen a Kárpát-medencéből terjedt szét.

Az agglutináló magyar ősnyelv hordozói, a DNS-jellemzők alapján, a Kárpát-medence őslakói egyik fő csoportjának is tekinthetők, akik nyelvi és genetikai rokonságban állottak a közép- és belső-ázsiai szkíta-hun népcsoportokkal.

A magyarság keleti kapcsolatai rendkívül erősek. Közel 3000 esztendő óta kimutatható egy egységes kultúra Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig, amelyet összefoglalóan szkíta-hun műveltségnek szoktunk nevezni.

A magyar nyelvet beszélő ázsiai népek számos népelnevezés alatt szerepelnek a forrásokban: szavárd (szabír), hunugur, türk, baskír, kazár, madzsar, magyar, hungar.

S ez a régi időkben már jelentős lélekszámú nép Közép-Ázsia és a Kaukázus térségéből települt át a Kárpát-medencébe, több hullámban, ám nem idegen jövevényként, hanem az itt élők között található ősrokonok testvérnépeként.” – Őstörténetünk jeles kutatója, Bakay Kornél.

A magyar ősműveltség és ősnyelv ereje

„A magyar nép... nem csak kontinensünk egyik legerősebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon ősi műveltséggel a környező népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudta kényszeríteni. Sir Boyl azt is tudni vélte, hogy népi nyelvük rendkívül kifejező, és a dalaik ősibbek, szebbek, kifejezőbbek a mieinknél.” – Palmerston angol miniszterelnök. „A magyar nyelv távoli és egyedülálló. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki.

Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, melynek kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett még, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.” – Sir John Browning, angol nyelvész. G. Bernard Shaw, az angol írófejedelem komoly energiát fordított a magyar nyelv tanulmányozására: „A mi angol nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal. Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna.

Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorosan pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek rezdüléseit... Ehhez képest sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadására...” „A magyar nyelvnek rendkívüli ereje van.

A magyarság fennmaradásának biztosítéka és jövőjének záloga a nyelv. Ez a nyelv csodatévő hatású, titokzatos erő van benne, s még fizikailag is átalakítja annak agyvelejét, aki elsajátítja.” – a német Eugen Kremserből lett magyar író, Rákosi Jenő.

Adalékok őstörténetünk kutatásának legújabb eredményeiből

Korabeli kínai krónikák és gazdag régészeti anyag adatai alapján napjaink kínai kutatói megállapítják: „A hunok bölcsőjének kérdése megoldott, származásuk világos. Az őskőkorszakból és az újkőkorszakból származó adatok alapján levonhatjuk a következtetést: A hunok bölcsője Ordosz vidéke volt Belső-Mongóliában, melyet több ezer éven át megtartottak bázisukként.

Még a nagy sztyeppei birodalom kialakítása után is, amikor királyi udvarukat a Nagy Pusztán, északon építették ki, télen visszatértek Ordosz vidékére, ahonnan származtak.

A hunok nomádként indultak északra Ordosz vidékéről, és fokozatosan bekebeleztek keleti, északi és nyugati törzseket és népeket.

Hatalmas sztyeppei birodalmat alakítottak ki, és megalkottak egy ragyogó sztyeppei kultúrát.”

Kőrösi Csoma Sándor idejében a nyugati tudósok tisztában voltak hun testvéreinknek a mai tudományos vélemény által is elismert belső-mongóliai eredetével, így ő németországi egyetemi tanulmányai során szerzett pontos ismeretekre alapozta úticélját. Az eurázsiai népek korabeli feljegyzései és régészeti leletek alapján a mai kutatás nyomon követi a hunok történelmét: Közép-Ázsiát elérve két részre váltak.

Déli águk, a fehér hunok egy Közép-Ázsiát, a mai Afganisztánt, Pakisztánt és Észak-Indiát magába foglaló, földrésznyi birodalmat alapítottak rokonnépük, a szkíta kusánok korábbi birodalma helyén.

Északi águk, a fekete hunok a Kaukázustól és a Fekete tengertől északra fekvő füves puszták urai lettek, akik végül elfoglalták a Nagy Magyar Alföldet is, és az i. sz. 5. század közepén, egyesülve a kárpát-medencei őslakos magyarokkal, Atilla nagykirályunk vezetése alatt megalapították a hun királyságot.

Ugyanakkor maradtak hunok a Nagy Sztyeppe déli részein, Belső-Mongóliában, a Ganszu Átjárónál, a mai Kína nyugati tartományaiban, valamint Közép-Ázsia hegyvidékein és Észak-Indiában.

A mai nemzetközi tudományos közvélemény elismeri a szkíta-hun népek kulturális és genetikai rokonságát, és a tényt, hogy európai utódnépük mi, magyarok vagyunk, ahogyan azt ősi népi hagyományunk hirdeti. E szemléletet szépen tükrözik J. J. Modi indiai professzor szavai (de idézhetnénk számos más tudóst is): „Áldottak legyetek magyarok, Atilla népének egyetlen örökösei!

Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak – s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. A hunok olyan nemzet, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és nagylelkű volt...”