Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sokan mások is, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte:
- Gazdagság el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat és ezüstöt viszek itt nincs már hely számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közlekedett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem, Szeretet nem tudlak elvinni! Itt minden tökéletes és te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek vigyél el magaddal!
- Oh, Szeretet! Én olyan szomorú vagyok de, egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg sem hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólal egy hang:
- Gyere Szeretet én elviszlek téged!
Aki megszólalt az egy öregember volt. A Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek az öreg elment. A Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás meg tudod mondani ki segített nekem?
- Az IDŐ volt - mondta a Tudás.
- Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!
(számomra ismeretlen szerző)