Krizántin nyíláskor, lombhullató ősszel,

Olyan jó a szívnek önmagába szállni,

Édes álmainkat megöntözni könnyel,

Melyek nem tudtak valósságá válni.

Krizántin nyíláskor, mintha jobbak lennék

Gondolva mélyen az örök elmúlásra,

Mint ha egymást is mind jobban szeretnénk 

Megcsendesült szivvel, önmagunkba szállva.

Nincs rajt földi bája külső ékességnek

Tűnő illat hunyó fény a társa,

Krizántin nyíláskor ilyen a lelkeknek, köny-fátylas

Titkos szent, találkozása.

Elmúlást hírdető fehér Krizántinok, rózsa, liliomnál

Kevesebb nem vagytok, megnemesül a szív

Amikor ti nyíltok nem vagytok, kegyetlen

Zord halál harangok!

Fehér szírmotokból jó tevő tündérek, kelnek

Légi útra szívtől- szívhez szálva

Így lesznek a remény vesztett lelkek

Krizántin nyíláskor, egymásra találva.