<!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

Ha én azt mondom neked, hogy szeretlek, szeretlek... és te azt mondod nekem, hogy rájöttél - megengeded magadnak, hogy rájöjjél - , hogy amióta ismersz engem, azóta sokkal nehezebb az életed, mint azelőtt volt, és én mégis azt mondom, hogy szeretlek,akkor neked a következőt kell mondanod: Tudod mit? Te nem szeretsz. Mert ha szeretnél, akkor könnyebb lenne az életem, mint volt, mielőtt megismertelek. Tehát a szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, ahogy én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeresem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek... miközben te titokban arra vársz, hogy meghaljak. Ha tanultunk belőle akkor várhatjuk és kívánhatjuk, hogy éledj fel te és ne egy másik. Ez az újra kezdés!

Ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok. Ettől oly érdekes a másik. Így kell elfogadni mert olyan mint mi olyan nem létezik még egy.

Először is az a teendő, hogy lelassuljak. Hogyha gyorsan mozgok, hogyha gyorsan gondolkozom, hogyha gyorsan kell mindent csinálnom, akkor nincs időm arra, hogy észrevegyem, hogy vannak pontok, ahol az út elágazik. A szokás az, hogy bár az út elágazik – azaz lenne egy pont, ahol választanom kellene - , mégis olyan gyorsan megyek, hogy nem is látom, hogy hogyan lehetne máshová menni.