14 év iskolai angol tanítás után rájöttem, hogy gyakorlatilag csak egy helyben toporgok. Nem jutottam előre az életben, ugyanúgy hónapról-hónapra élek és nem tudom megvalósítani az álmaimat. Igazából álmodni sem mertem, nem is gondoltam, hogy másképp is lehetne élni. Iskolába jártam, elhelyezkedtem a szakmámban: beálltam a mókuskerékbe. A tanításnak is megvannak a maga szépségei, és a gyerekek nagyon jófejek. Ez eddig rendben is van. De messze a nyugdíj, ami talán nem is lesz addigra, és egy állás manapság egyáltalán nem életbiztosítás, bármikor munka nélkül maradhat a ember, komolyabb megtakarítás nélkül, hiszen a havi fizetésből ez elég bajos.