Egy ateista leesett a szikláról. Zuhanás közben azonban elkapta egy kis fa ágát. Miközben ott lógott a felette lévő ég, és az ezer lábnyi mélységben lévő lévő sziklák közt, látta, hogy nem lesz sokáig ereje kapaszkodni. Ekkor azonban eszébe jutott valami:
-Isten!- iáltotta torka szakadtából.
Csend. Semmi válasz.
-Isten!- kiáltotta még egyszer.- Ha létezel, ments meg, és én megigérem, hogy hinni fogok benned, és másokat is a te hitedre fogok tanitani.
Ismét csend. Már majdnem elengedte az ágat kétségbeesésében, amikor egy hatalmas hang dörgött végig a völgyön:
-Mindegyik ezt mondja, amikor bajban van.
-Nem, Istene, nem!- kiáltotta mostmár reménykedve.- Én nem olyan vagyok, mint a többiek. Látod, hallván a hangodat, én már el is kezdtem hinni benned. Most már csak szabadits ki innen, és hirdetni fogom nevedet az egész földön.
-Na jól van - mondta a hang.- Megmentelek, engedd el azt az ágat.
-Hogy engedjem el?- kiáltotta tébolyultan az ember.- Hát azt hiszed, hogy megőrültem?