Indiában - és a Kelet ősi kultúráinak más országaiban - még élnek a hagyományok és a szellemi ismeretek, amelyek valamikor régen, évezredekkel ezelőtt jöttek létre. Az ősi szellemi ismeretek még másféle gondolkodásmódban, másféle befogadó eszközök segítségével születtek, mint a mi modern ismereteink.
A régmúlt bölcsek befelé tekintettek, a maguk énjének gyökerét keresték, és az emberlélek mélyén fedezték fel a minden dolgok végső és egyetemes okát, amely mindeneket éltet és fenntart. A hindu bölcselet régi hasonlatával: ez az a fonál, amelyen a mindenség, mint valami gyöngysor függ, nélküle széthullana az egész.
India ősi bölcsei - a risik - így hozták közös nevezőre az egész világot, s amikor megtalálták a középpontot, amelyből az univerzum minden elképzelhető és feltehető jelenségének koordinátái kiindulnak, innen, ebből a belső magból szemlélve hozták rendszerbe, és értékelték az életet, a világot, mindent. Hasonlíthatatlan egység volt ennek az eredménye, s a világszemlélet egysége hallatlanul nagy erő forrásává lett. Mert az emberi elme akkor fejtheti ki legnagyobb hatását, ha figyelme szigorúan összpontosul, és minden erejét egyetlen célra irányítja. Ahol nincsen egységes felfogás, ott szétszóródnak a gondolatok, számtalan irányba ágazva keresztezik egymást, és szellemi zűrzavar, tapogatódzó bizonytalanság a következmény. Az egységes szemlélet biztonságérzést ad az embernek, s felszabadítja a lényében lakó erőket.

A nyugati gondolkozás azonban már régóta egészen más irányba fordult. Leszokott arról, hogy befelé tekintsen és a végtelen sok jelenség közös gyökerét keresse, hanem kifelé, a jelenségek sokasága felé irányította figyelmét. Megedzette, kifejlesztette a kifelé irányuló gondolkozás eszközét, a kapcsolatokat kutató racionális észt, és meglepő, nagyszerű eredményeket ért el a jelenségvilág kutatásában. A világban rejlő lehetőségek hosszú sorát tárta fel, kifürkészte az anyag sok-sokféle alkalmazhatóságát, s önmagát szoros kapcsolatba hozta azzal az új, szándékosan teremtett világgal, amelyet elméje és találékonysága alakított ki. És eközben megszokta, hogy azt a szemléleti módot, amely mindezt lehetővé tette - az ésszerű, tapasztalható és logikusan ellenőrizhető tényekben való gondolkozást , egyedül használhatónak tartsa. Leszokott arról, hogy befelé és önmagába tekintsen, s mert kifelé nézve, a jelenségek világában nem találta meg a lelkét, hovatovább arra a meggyőződésre jutott, hogy a lélek csak mese. S innen már csak egy kicsiny lépés odáig, hogy akkor az Isten is csak mese, mert a csupán kifelé tekintő, csak a kapcsolatok rendjében gondolkozó racionális agy semmi szükségét nem érzi ennek a „hipotézisnek”.
Gyerekes lenne azon vitatkozni, melyik a helyes út, melyik az igaz felfogás. Ha a kérdés mélyére tekintünk, rájövünk, hogy a különbség csak a módszerben áll; más irányba és más módon néz az egyik szemlélet, mint a másik.
Szükség volt arra, hogy az emberi elme megtanuljon ésszerűen és szigorúan ellenőrzött kapcsolatokban gondolkozni. De a fejlődés ezzel még nem jutott a befejezéséhez. Feltehető, hogy az emberi szellem, amely fel tudta fedezni egykor a léte mélyén rejlő titkokat, s ezeken át a mindenség benső, szellemi értelmét, majd másfelé irányulva be tudta járni a külső kapcsolatok törvényszerű útját, kikutatva az anyagvilág ezernyi és ezernyi lehetőségét, igen, feltehető, hogy ez az emberi elme majd egyszer eljut odáig, hogy ezt a két irányba forduló szemléletet párosítani tudja, s egyaránt bír majd kifelé, a jelenségek végeláthatatlan szövevénye felé figyelni és befelé, a lét mélyére, saját lelkébe tekinteni.
Nincsen ebben semmi lehetetlen. Csak éppen szokatlan, talán hihetetlen a gondolat ma azoknak, akik csak a jellegzetesen nyugati és modern módon tudnak bánni agyukkal és elméjükkel.
Kétségtelen, hogy ez az eljövendő szemlélet nagy-nagy nyeresége lenne az embernek. A kifelé irányuló szemlélettől - minden kézzelfogható eredményének ellenére is - elválaszthatatlan a benső nyugtalanság és nyughatatlanság. A sokszerűség fokozza és biztatja a tevékenységet, de nem ad biztos pontot, ahová lehorgonyozhatjuk életünk hányt-vetett hajóját. Vélemények, felfogások, hipotézisek és elméletek szakadatlan sorban követik egymást, ma fölényesen lemosolyogjuk azt, amit tegnap még tudományosan megalapozott világfelfogásnak véltünk, és lehet, hogy holnap be kell látnunk, mai nézeteink is megdőltek valami új, váratlan felfedezés megvilágításában. A „haladásnak” ez a velejárója kiküszöbölhetetlen.
Nincs és nem lehet szilárdan megalapozott világnézetünk, életfelfogásunk, mert ezeknek időről időre gyökeres változáson kell átmenniük, amint ismereteink és az ezekben gyökerező nézeteink vagy meggyőződéseink módosulnak.
Hol van itt a lélek biztonsága, a szellem megdönthetetlen nyugalma, az a fenséges rend, amelyben az ember megtalálja a maga helyét egyszer s mindenkorra, s amely valóban az isteni összhang derűs békéjét adja a léleknek? Nincsen sehol, mert letagadhatatlan tény - s éppoly kézzelfogható, mint a legtudományosabb bizonyítható tétel -, hogy minél inkább megnyerjük az egész világot, annál inkább elveszítjük a lelkünket.
„Mit ér ez?” - kérdezte Jézus, és ugyanezt a kérdést, félreérthetetlen feleletével együtt, minden mélyen látó bölcs feltette az embernek.

Hogyan közelíthetne hát a másik, az újabb és látszólag sikeresebb úton járó modern elme az ősi, gyökeres élményhez?
Nem vetheti le megszokott szemléletét máról holnapra, és nem kételkedhetik egyszerűen mindabban, amit a maga gondolkozásmódjának segítségével létrehozott. Ezt nem is lehet kívánni tőle, de nem is lenne jó.
Mert a racionális szemléletnek is nagy értéke van. A látszatok nem téveszthetik meg egykönnyen és az ellenőrző vizsgálódás módszerei, ha megnehezítik is útját az előtte ismeretlen területeken, a nagy nehezen mégis elért állomásokat biztonságossá teszik. Mankó talán a logikus és ésszerű ellenőrzés azon az úton, ahol a szárnyalás otthonosabb módja az előrejutásnak, de ez a mankó megakadályozhatja a járót abban, hogy megbotoljék vagy ismeretlen mélységekbe zuhanjon. De akiben él a nem-racionális, hanem ősi, félig elfeledett lelki magvakból még oly gyöngén is sarjadzó emlékpalánta, s ez ösztönző erővel hajtja a  m á s i k  útra, az ilyen ember jó védelmet talál ésszerű, racionális, vagy ha úgy tetszik, tudományosan felvértezett gondolkozásmódjában, mert meg tudja különböztetni az üres látszatot a tartalomtól, a múló jelenséget a gyökeres változástól.

A portál jelmondata: életmód magazin útkeresőknek. Hogy ez teljes mértékben így is legyen, lehetőséget biztosítunk a különféle szellemi ösvények, táplálkozási, gyógyászati és terápiás ismereteket nyújtó oktatási könyvek hirdetésére, tanfolyamok, reforméttermek, bioboltok megjelenésére.
http://magyar-saiva-kozosseg.hupont.hu/2/rolunk