Kedves János!
Elolvastam az írásod, ami sok-sok szenvedésre és nehéz sorsra vall. Nagyon nehéz manapság még úgymond egészségesen is ebben az országban és társadalomban, de ha valakinek ilyen súlyos betegségei vannak, annak többszörösen nehéz!!
Amikor bármilyen gondunk vagy bajunk van, a legnagyobb támaszt a család jelenti, ami a Te esetedben hiányzik. Minden elismerésem, hogy ilyen körülmények közepette sikerült kilábalnod a Téged ért sorscsapásokból! De ezt a harcot úgy látom valamiért Te magadnak kellett megvívnod.
Tudod, a SORSunkat leszületésünk előtt mi magunk válasszuk meg, azokkal a feladatokkal és nehézségekkel amiket meg kell majd oldanunk. Ebbe bele tartozik a betegség is, és annak legyőzése is.
De olyan is van, hogyha nem a felvállalt utunkat járjuk, a SORS próbál előbb kisebb pofonokkal ráterelni a "jó" útra, de ha továbbra sem vesszük észre e jeleket, drasztikusan avatkozik be, betegség formájában!
Egyet viszont nem értek, hogy mért nem százallékoltak le? Talán azért, hogy gyógyultnak nyilvánítottak?
Próbálj meg Te magad is munkát keresni, hisz annyi hirdetés van és lehetőség főképp Budapesten, mert vidéken sokkal nehezebb munkát találni szerintem.
Valamit azért nem értek: ha valaki 80%-os rokkant, akkor mért nem kap valamilyen járulékot?! Mért nem nézel utána?! Nem hiszem, hogy csak az a 25 ezer valamennyi járna!
Kitartás! Már a nehezén túl vagy! Az életre az esélyt megadta a SORS, csak keresd a módját, hogy élj vele!
Szivélyes üdvözlettel: Urbánné-Kati.