"Az én édes hazámban Szoboszló a legédesebb. Mert én Szoboszlón voltam gyerek. A szoboszlai nyelvet tanúltam meg beszélni, Szoboszlón hallgattam a harang szavát, meg a csordás dudáját, a tehénnek, bocinak a bőgésit, a ló nyerítésit, a kutyaugatást, a kakasszót, a kotkodácsolást; verebek zsinatját, fecskecsivogást, galambbúgást ott ismertem meg. Meg a legénynek, leánynak danolását ott fogadtam fülembe, lelkembe. Szoboszlón tanúltam meg mi a tavasz, a nyár, az ősz, a tél. Ami jól esik, rosszúl esik, azt mind Szoboszlón tanúltam el. Szoboszlón jártam az életnek elemi iskoláját is, a világot, az embert ott kezdtem tanúlni. Szoboszló volt nékem a Mindenség. Még most is ha feltekintek éjszaka az égre, az égi Hold Szoboszló felett világít, csak ide látszik Pestre, meg oda Párizsba, Londonba, ahol csak felnéztem az égre."