Némán állok egy udvar közepén.

Felkerestem a szívem rejtekét.

Széttárom karjaimat és várok..-

végül ölembe hullik az álmod.

Gyengéden tartom,vigyázok rá.

Nehogy ugyanúgy elszállj,tőlem elválj.

Némán várok,kerülöm a konfliktust.

Rád várok,nem pedig egy effektust!

Feketén fehérlik a lényed,

felkavarod a porfelhőt bennem.

Magadhoz rántasz némán,

hagyom magam,eltűröm édes szád.

Ezután némán a semmibe meredünk,

aztán nagy ricsajjal egymásra nevetünk.