KUTATÁS

SRI KRSNA UTÁN

VALÓSÁG

A GYÖNYÖRŰ

Paramahamsa Thakura

Srila Bhakti Raksak

Sridhar Deva Goswami Maharaj

Srila Bhaktivinoda Thakura

A XIX. Század Krsna-tudat mozgalom alapítója

   Szeretünk elolvasni egy olyan könyvet, amit még sohasem olvastunk. Sietünk összegyűjteni mindazt az információt, ami benne foglaltatik, ám ennek megszerzésével kíváncsiságunk véget ér. Számos olyan olvasó körében terjed el a tanulásnak ez a módja, akik úgy saját, mint más hasonló gondolkodású társaik megítélése szerint nagy embernek számítanak. Voltaképpen a legtöbb olvasó csupán raktára a mások által felvetett gondolatoknak, kijelentéseknek. Ám ez nem tanulás.

    A tanulónak teremtő szándékkal kell a tényeket olvasnia, nem pedig meddő birtoklás céljával. A tanulónak – miként a bolygóknak – vissza kell verniük mindazt a fényt, amit az íróktól kapnak, nem pedig bebörtönözni a tényeket és gondolatokat, miként a bírák a börtönbe zárják az elítéltet!

    A gondolat progresszív. Az író gondolatának növekednie kell az olvasóban, javítás vagy fejlődés formájában. A legjobb kritikus az, aki képes bemutatni egy régi gondolat továbbfejlődését; ám aki csupán tagad, az a haladás, és következésképp a természet ellensége is. A haladás bizonyosan a természet törvényszerűsége, az idő multával feltétlen szükség van korrekcióra és továbbfejlesztésre. A haladás azonban továbblépést vagy magasabbra emelkedést jelent. A felületes kritikus és meddő olvasó a haladás két legnagyobb ellensége. El kell kerülnünk őket.

    Az igazi kritikus másfelől arra int bennünket, hogy őrizzük meg, amit egyszer már megszereztünk, s a pályánkat ahhoz a ponthoz képest igazítsuk, ahová előrehaladásunk során megérkeztünk. Sohasem tanácsolja majd, hogy térjünk vissza a kiindulópontunkhoz, hisz jól tudja, hogy az értékes időnk és fáradságunk meddő veszteségével járna. Pályánk szögének módosítását arról a pontról irányítja, ahol éppen vagyunk.

    S ugyan ez jellemző a jó tanulóra is. Egy írót elolvasván, megleli annak pontos helyét a gondolat fejlődésében. Sohasem gondol majd arra, hogy elégessen egy könyvet azért, mert haszontalan gondolatokat tartalmaz. Egyetlen gondolat sem felesleges. A gondolatok céljaink elérésére szolgáló eszközök. Az az olvasó, aki elvet egy rossz gondolatot, nem tudja, hogy egy rossz utat is meg lehet javítani s jóvá alakítani. Az egyik gondolat út egy másikhoz. Így az olvasó rájön majd, hogy a gondolat, amely ma cél, holnapra már egy további cél eszköze lesz. Az emberiség haladásával a gondolatok szükségképpen eszközök és célok végtelen sorozatát alkotják folyamatosan.

    A nagy reformerek szüntelen azt állítják, hogy nem megsemmisíteni: beteljesíteni jöttek a régi törvényt. Valmiki, Vyasa, Platón, Jézus, Mohammed, Konfuciusz és Caitanya Mahaprabhu mind megerősítik e tényt akár nyíltan, akár élt életükkel.

    Kritikusunk azonban büszkén mondhatja nekünk, hogy egy olyan reformer, mint Vyasa – hacsak tanítása világos magyarázatot nem nyer a jövőben – sok ezer embert keverhet nagy bajba. De kedves kritikus! Tanulmányozza csak a korok és országok történetét! Hol találja meg az emberek által teljességgel megértett filozófust vagy reformert? A népszerű vallás Isten félelme, nem pedig az a tiszta, szellemi szeretet, amelyre Platón, Vyasa, Jézus és Caitanya tanították népeiket! Akár szobrok vagy egyszerű kifejezések formájában adod át az abszolút vallást, akár könyvek vagy beszédek révén tanítod meg, a tudatlanok és az ostobák szükségképpen lealacsonyítják.

    Valóban nagyon könnyű azt állítani – s még könnyebb erre hallgatni -, hogy az Abszolút Igazságnak oly affinitása van az emberi lélekkel, hogy mintegy ösztönösen eljut hozzá, s hogy az igazi vallás megtanítása nem igényel erőfeszítést – ám ez félrevezető gondolat. Igaz lehet az erkölcs, avagy a vallás ábécéje tekintetében, de nem igaz, ha a hit legmagasabb formájáról van szó, melynek megértése emelkedett lelket kíván. Valamennyi magasabb igazság, bár intuitív, korábbi műveltséget követel az egyszerűbbek elsajátítása terén. A legtisztább pedig az a vallás, amely Isten legtisztább képzetét nyújtja számunkra. Hogyan is volna hát lehetséges, hogy a tudatlanok megismerjék az abszolút vallást mindaddig, míg tudatlanok?

    Nem szabad hát a jeruzsálemi vagy nadiai Megváltót okolnunk a később történt visszaélésekért. Lutherekre van szükségünk a kritikusok helyett, hogy e torzulásokat az eredeti elvek igaz értelmezéseivel kijavíthassák.

    Isten igazságot ad nekünk, miként Vyasanak is megadta, ha őszintén keressük azt. Az igazság örök és kimeríthetetlen, s megvilágosodáshoz jut a lélek, ha sóvárog rá. A letűnt korok nagy gondolkodóinak lelkei, akik most szellemi síkon élnek, gyakorta megkeresik tudásra szomjas szellemeinket és segítségünkre vannak fejlődésünkben. Így segítette Vyasat Narada és Brahma. A sastraink – más szóval a gondolatok könyvei – nem tartalmaznak mindent, amit a végtelen Atyától kaphatunk. Egyetlen könyv sem mentes a tévedéstől. Isten kinyilatkoztatása Abszolút Igazság, amely azonban ritkán adatik s őriztetik meg természetes tisztaságában. A Srimad Bhagavatam azt tanácsolja: Higgyük, hogy az igazság, midőn felfedik, abszolút, ám az idő múlásával elszíneződik átvevője természetétől, s tévedéssé válik, ahogy korokon át folyamatosan kézről kézre jár. Állandóan szükség van az új kinyilatkoztatásokra, hogy az igazságot az eredeti tisztaságában tartsuk meg. Mindez arra figyelmeztet minket, hogy legyünk óvatosak a régi írók tanulmányozásában, bármennyire is bölcsek hírében állnak. Itt teljes szabadságunkban áll elvetni a helytelen gondolatot, amit nem szentesít a lelkiismeret békéje.

    Vyasát nem elégítette ki az, amit összegyűjtött a Védákban, elrendezett a Puranákban, és megalkotott a Mahabharatában. Lelkiismeretének békéje nem szentesítette fáradalmait, így szólt hozzá belülről: „Nem, Vyasa! Nem elégedhetsz meg az igazság homályos képével, amit a múlt bölcsei szükségképpen mutattak neked! Magadnak kell kopogtatnod az igazság kimeríthetetlen tárházának ajtaján, ahonnan a korábbi bölcsek is merítették gazdagságukat. Menj! Menj fel az igazság kútfőjéhez, ahol egyetlen zarándokot sem érhet semmiféle csalódás.” Vyasa így tett, s meg is kapta, amire vágyott. S valamennyiünket arra intenek, hogy így tegyünk.

    A szabadság tehát az az elv, amit Isten legértékesebb ajándékának kell tartanunk. Nem engedhetjük, hogy azok irányítsanak csupán, akik előttünk éltek s gondolkodtak. Nekünk magunknak kell gondolkodnunk, és meg kell próbálnunk további, eleddig felfedezetlen igazságokra jutnunk. A Srimad Bhagavatam (11.21.23.) arra int minket, hogy a sastrák szellemét, s ne pedig a betűjét tekintsük. A Bhagavatam eképpen a szabadság, a vegyítetlen igazság és abszolút szeretet vallása.

    A másik jellemző a haladás. A szabadság bizonyosan minden haladás szülőatyja. A szent szabadság az alapja az örökkön felfelé és felfelé törő haladásnak, s a szeretet végtelen tevékenységének. A rosszul alkalmazott szabadság lealacsonyodást okoz, és a Vaisnaváknak mindig óvatosan kell Isten e magasztos és gyönyörű ajándékát alkalmazni.

    E szöveg szelleme mindent megtesz, hogy kifejezze tiszteletét valamennyi nagy reformernek s tanítónak, akik más országokban élnek vagy élnek majd. A Vaisnava kész minden embert tisztelni kasztjára való tekintet nélkül, hisz valamennyien Isten energiájával telítettek. Lásd, mennyire általános a Bhagavata vallása. Nem csupán a hinduk egy bizonyos osztályának terveztetett, hanem ajándék az embereknek általában, bármely országban szülessék is, bármelyik társadalom neveltje is. Röviden, a vaisnavizmus az abszolút szeretet, amely valamennyi embert a végtelen, a feltételekhez nem kötött és abszolút Istenben fogja össze. Uralkodjék örökké a béke az egész mindenségben, amelynek tisztasága folyamatosan növekszik az eljövendő hősök erőfeszítései által, akiket a Bhagavata ígérete szerint megáld erejével a Mindenható Atya, a Föld és Menny valamennyi élőlényének Teremtője, Fenntartója s Megsemmisítője.

- Részlet egy 1869-es, Nyugat- Bengálban, Dinajpurban tartott angol nyelvű előadásból.

Srila

Bhakti Raksak

Sridhar

A Srila Caitanya Saraswat Math

alapító acaryaja

    Mindenki a rasát, az örömöt keresi. A rasa státusza a legmagasztosabb. Mint személyek, egyéni léttel rendelkezünk, ám a rasa, a gyönyör, szubjektum feletti létezéssel bír. Ő egy személy. Ő ahkila rasarta murtih: minden öröm tárháza. Ő Krsna. Rasa – az Krsna. Rasa sehol másutt nem lehet, mint Krsnában. Ő valamennyi különféle rasa kútfője. Így alkatunk természetéből adódóan Krsnát kell keresnünk.

    A Brahma-sutrában ez áll: „Vizsgáld e világ végső okát. Kutass!” Honnan ered minden? Hogyan tartja fenn létezését minden? Ki által? S végül hova tér minden a halála után? Ez a brahma, a lélek, a legalapvetőbb sík, amiben minden keletkezik, fennmarad, s ahová végül visszatér.

    Hol van a brahma? A Brahma-sutra arra int minket, hogy az elsődleges okot, a legnagyobbat, a mindent magába foglalót kutassuk. De Sri Caitanya Mahaprabhu és a Srimad Bhagavatam a krisnanusandhanát, Sri Krsna kutatását helyezi ennek helyébe.

    A brahma-jijnasa, a szellem keresése száraz dolog. A gondolkodóképesség gyakorlata csupán, az értelem zsonglőrködése. Fordíts hátat ennek. Kezdd el Sri Krsna keresését és csillapítsd szíved szomját. Rasa jijnasa, raso vai sah. Az értelmed által elért dolgok nem elégítenek ki. Jnana, a tudás, nem képes valóban oltani a szomjad, úgyhogy a brahma-jijnasa helyett fogadd el inkább a krsnanusandanat és láss neki Sri Krsna keresésének.

    Hol van Krsna? Igazi szükségünket csak Krsna szolgálata elégítheti ki, semmi más. Szívünk legbensőbb parancsainak akarunk eleget tenni. Nem törődünk vele hol vagyunk, vagy mi irányít mindent, de valóban enyhíteni kívánjuk a szomjunkat a rasa, a madhurya, az édesség iránt. Nem a tudás és nem e világ irányítója után kell kutatnunk, hanem a rasa, az anandam, a szépség és báj után.

    Sri Caitanya Mahaprabhu és a Srimad Bhagavatam megtanították, miért könyörögjünk, miért imádkozzunk, mit akarjunk. Megtanították: „Ha könyörögsz, könyörögj Krsnáért, s ne bármi másért.” Így Vaisnaváknak, a Bhagavata tanítványainak és Mahaprabhu követőinek sorsa Sri Krsna kutatásában pecsételődik meg. Nem akarunk semmi mást. Mint Krsnát.

    Azt mondják a Védák: srnvantu visve amrtasya putrah: Óh, nektárnak fiai, fiai a nektáróceánnak, kérlek hallgassatok rám. Nektárban születtetek; azért születtetek, hogy nektárt ízleljetek, nem szabad hát magatokat mástól kielégülni hagyni, csakis nektártól. Így bármennyire félrevezetettek legyetek is egyenlőre, ébredjetek! Keljetek fel! Keressétek azt a nektárt, azt a kielégülést”. A Védák azt mondják nekünk: „Om.” Om egy hatalmas „Igen”-t jelent. „Amit kerestek létezik! Ne keseredjetek el!” A Védák kijelentik, hogy benső keresésünk tárgya létezik, megérdemlitek ezt, ne tartsatok semmitől, semmi se riasszon el benneteket. Létetekkel már eleve megadatott, és semmi mással nem elégedhettek meg. Így hát készüljetek, hogy hosszan tartó kutatásotok után magatokhoz vehessétek azt a régóta várt nektárt, teljes alakjában és minőségében. Ébredjetek! Keljetek! Kutassátok a szerencsétek, s nem lehet másképp, minthogy megleljétek. Ez a ti veleszületett jogotok. Saját lelketek vagyona. Nem lehet másutt, mint bennetek. Nincs más dolgotok, nincs más tennivalótok, mint krsnanusandhana, a kutatás Sri Krsna után: valóság a gyönyörű.