Érdekes idõket élünk. Mindannyian figyelemmel kísérjük környezetünk változásait és országunk politikai eseményeit. A globális kérdések azonban már sokunkban nem hagynak elég mély nyomot, a világûr pedig csak rövid ideig érdemel viszonylag kiemelt figyelmet mindennapjainkban. Amit most meg szeretnék osztani az Olvasóval, azt az Andromédáról érkezett földönkívüliek mondták el nekem, személyes találkozások során és telepatikus üzenetek formájában. Ezek az információk a mi Holdunkról szólnak és annak eddig ismeretlen vagy éppen eltitkolt múltjáról, jelenérõl.
Holdunknak van légköre, amely sok tekintetben nagyon is hasonló a földi atmoszférához. A mélyebb kráterekben ez az atmoszféra még sûrûbb is, mint a Földön. A holdkéreg vékony, 30–50 kilométer vastagságú, és számos helyen találhatóak benne “légbuborékok”, vagy inkább mesterséges üregek. A jelenlegi információink szerint a Hold száraz, ezerszer szárazabb a Góbi-sivatagnál. Az andromédaiak szerint ez csak részben igaz, egyes helyeken igenis nagy mennyiségû víz található, elsõsorban a kéregben megbúvó barlangokban. Ezek a felszín alatti víztározók hatalmas kiterjedésûek és alapjai annak a terraformáló folyamatnak, amely a Hold túlsó felén történik.
Mindez lehet, hogy furcsán, vagy még inkább hihetetlenül hangzik, ám a holdi légkör létezésére fényképes bizonyítékaink vannak. Ezeket a képeket az Apollo–15 legénysége készítette, amikor a Hold másik oldala felett repültek. A fotókon felhõket láthatunk és kráterekbõl elõáramló füstöt. Ezek teljességgel elképzelhetetlenek lennének, ha a Holdnak nem lenne légköre.
Hasonló félretájékoztatással találkozunk, ha a Hold geológiáját vesszük górcsõ alá. A holdpor 9 milliárd éves, és számos ismeretlen kémiai összetevõje van; olyan elemek, amelyeket jelenleg nem tudunk azonosítani. A legérdekesebb talány azonban az, és ez a földi csillagászok némelyike elõtt is ismert, hogy a holdpor kémiai összetétele merõben eltér a holdi hegyek és kráterek anyagösszetételétõl. Honnan származhat a holdpor?
Az andromédaiak szerint a Hold felszínét borító szürkés por a Kis Medve csillagképbõl származik, onnan, ahonnan a Hold is jött. Található itt egy kettõs csillagrendszer, amely 21 bolygót és 47 holdat tart egyben. Ennek a naprendszernek a tizenhetedik bolygója volt a Hold eredeti “tulajdonosa”, amíg egy bonyolult manõver során ki nem mozdították pályájáról, hogy egy üstököshöz csatolva elvontassák a Föld közelébe. Ez az üstökös egyébként 25 ezer évenként jut Naprendszerünk közelébe.
A holdpor ezen kívül egyes helyeken erõsen radioaktív. Ezt a nukleáris szennyezõdést
azoknak az ûrhajóknak a hajtómûvei hagyták, amelyeket az amerikai kormány a titkos holdexpedíciók idején használt, még jóval az Apollo-programot megelõzõen. 
A Hold majdnem 2 millió éves történelme során többször is lakott volt, idõnként a felszínén is. Égi kísérõnk ugyanis üreges belsejû égitest, egyfajta mesterséges hold. Ezeket a gigantikus méretû belsõ tereket kezdetben kizárólag a földönkívüliek használták, majd késõbb az emberek is. Hét ismert bejárat van ezekbe a csarnokokba, illetve felszín alatti támaszpontokra.
Mint már mondtam, a Hold kérge viszonylag vékony, ám rendkívül kemény. Ez a szilárd burok védi a mélyben meghúzódó alagutakat és barlangokat. Sok tudós elgondolkodott már azon, hogy a holdi kráterek miért olyan sekélyek az átmérõjükhöz képest. Például a Gagarin-kráter majdnem 300 kilométer széles, de csak alig 8 kilométer mély. Az átmérõ alapján kalkulált becsapódási energia szerint a kráternek legalább ötször ilyen mélynek kellene lennie. Ez a sok sekély kráter azért van, mert a felszín alatti kéreg hihetetlenül kemény és ellenálló.
Egy másik ok a számtalan sekély kráterre az, hogy azok valójában nem becsapódásnyomok, hanem lerombolt kupolavárosok maradványai. Eredetileg kilenc kupolaváros-település létezett, de ezeket egy 113 ezer évvel ezelõtti háborúban megsemmisítették. Ez volt az ún. Fekete Liga-konfliktus, amelyet az Orion zsarnoksága ellen vívtak a felkelõk, még a Hold eredeti naprendszerében. Mára csak a szabályos, kerek alakú “kráterek” maradtak néma mementóként. Rengeteg felvétel van ezekrõl a városokról, amelyek túlnyomó többsége a Hold túlsó felén emelkedett egykor.
Jelenleg a holdi bázisok a felszín alatt találhatóak. Bejáratok vannak a két póluson, a Taurus-hegységben, a Verne-kráterben, nem szólva a késõbb vájt alagutakról. Ezeket a bejáratokat a titkos kormány (az új világrendet elõkészítõ vezetés) készítette, a saját tudományos és katonai kísérleteinek otthont adó támaszpontok számára.
Az emberiség elõször a szürkék vezetésével és támogatásával jutott el a Holdra, még az ötvenes évek elején. Ezek a földönkívüliek mutatták meg a felszín alatti bázisokat és a bejáratokat. Az akkor üresen álló bázisokon idegen lények csontvázait és még mûködõ Orion-technológiát találtak. Azóta rendbe hozták és kibõvítették ezeket a hatalmas kiterjedésû barlangokat, üregeket. Mesterséges tavak, betelepített növények, ipartelepek, élelmiszer-tárolók és ûrhajó-hangárok vannak jelenleg ott, amelyek embereknek és földönkívülieknek adnak otthont és munkát.
Nagyon gyakran hallhatjuk azt a kifogást, hogy ha egy égitest üreges belsejû lenne, akkor nem volna elegendõ gravitációs ereje. Az andromédaiak szerint a gravitációról alkotott jelenlegi elképzeléseink alapjaiban tévesek. A mi tudományunk szerint egy bolygó vagy hold gravitációs ereje a tengely körüli forgásából és saját tömegébõl ered. A földönkívüliek szerint egy kb. 50 kilométer átmérõjû égitest, még ha nem is forog tengelye körül, elegendõ gravitációs mezõt gerjeszt a légkör és a felszínén lévõ tárgyak megtartásához. Ugyanis a gravitációt a Napból kiáramló elektromágneses sugárzás okozza, nem pedig maga az égitest.
A Földön három olyan hely ismert, ahonnan rendszeresen küldtek és fogadtak a Holdra induló, illetve onnan érkezõ ûrhajókat. Ezek a Pine Gap bázis Ausztráliában, a Diego Garcia-sziget az Indiai-óceánon és az oroszországi Szibéria.
A Hold túlsó, számunkra mindig láthatatlan oldalán már az ötvenes évek közepén megkezdõdött egy átalakító munkálat, amely során az égitest felszínét megpróbálták a földihez hasonlóvá tenni, terraformálni. Ez azt jelenti, hogy a légkör belélegezhetõ lesz, tavakat hoznak létre, és növények élhetnek a felszínen. Gyakorlatilag egy új, mesterségesen kialakított kolóniát hoztak létre, amely már több mint 40 éve létezik. Innen startolt egyébként az elsõ emberes Mars-expedíció 1959-ben.
Amikor az Apollo ûrhajósai elõször érkeztek a Hold közelébe, illetve szálltak le rajta, égi kísérõnkön már aktívan mûködõ támaszpontok voltak amerikai kézen, majd 30 ezer fõs személyzettel. Természetesen mindezeket nem közölték a NASA, a hadsereg vagy a kormánygépezet alsóbb szintjeivel, így az ûrhajósok körében nem kis meglepetést okozott az idegen ûrhajók látványa vagy a holdi építmények megpillantása.

Fordította: Tölgyesi Zoltán