A város zajától messze, egy kis elhagyatott falucskában élt Zsófika édesanyjával és édesapjával. A családban szeretet és öröm uralkodott, kis házukat az öröm és boldogság jelképezte. Nem voltak gazdagok, de annál jobban szerették egymást. Zsófika iskolába járt és nagyon örvendett minden egyes alkalomnak amikor, felolvashatott kedvenc történetes könyvéből fagyos, téli estéken. Zsófika boldog gyermekkornak örvendett, egy éjszakán azonban megváltozott minden. Tűz ütött ki istállójukban, édesapja az állatok mentése közben odaveszett. Édesanyát és lányát egyaránt megviselte a szerető férj, családapa elvesztése. A gyászban és a nagy teher hordozása alatt Zsófikát, legféltettebb kincsét árván hagyta, befejezte földi pályafutását a szerető édesanya. A kislány egy jóakaróban bízott, aki majd gondját viseli, szeretgeti. Mivel senki sem akarta befogadni a szegény kis árvát, a falu vezetősége úgy döntött, hogy a bírónéra bizzák. A leányka szomorú szívvel tett eleget a határozatnak, mivel nem volt más lehetőség számára, elfogadta az ajánlatot.Ahogy teltek.múltak a napok, hetek mind jobban vágyott szülei szeretetére,amit soha senki nem viszonozhat.A bíróné csípős megjegyzései nagy fájdalmat okoztak az érzékeny kislánynak.Gyakran idézte fel azokat a gyönyörű téli estéket, amikor felolvasott szüleinek kedvenc történetes könyvéből. A néma csendet, amely a házon nyugodott, gyakran a bíróné rikácsoló hangja törte meg:- Te lusta dög, má' megint az ablakot bámulod, menj, mosd fel a lépcsőt , mert ráfagyott a jég. Melegíts forró vizet... mit nézel olyan ártatlanul, menj már, mert nem kapsz vacsorát,tudod, hogy csak kegyelemből élsz nálunk! - mondta élesen az asszony.- Igen asszonyom megyek...én, én nagyon hálás vagyok azért, hogy befogadtak és mindent megteszek ami tőlem telik - mondta szívszorító hangon a kis árva.- Na ez má' más menj teljesítsd a feladatodat - mondta elégedett hangon a bíróné.Zsófika már teljesen reménytelennek látta életét, oly nagyon vágyott arra az anyai szeretetre, amelyet édesanyjától szüntelen megkapott. Ahogy teltek a napok, lassan beköszöntött a tavasz. Az új évszak beköszöntével újra reménnyel telt meg a szívecskéje. A ház körüli teendők, a természet újraéledése új értelmet adtak életének. Egy szép napsütéses nyári reggelen különleges vendég érkezett a bíróék portájára. A különleges vendég nem volt más, mint a bíró nővére. Zsófika hamar megbarátkozott az új vendéggel. Az asszony is hamar a szívébe zárta a kislányt, majd napról-napra elválaszthatatlanokká váltak. A kis árva oly hosszú idő óta akkor érezte először nagyon boldognak magát szülei elvesztése óta. Hosszú sétákat tettek a nyári nap lemenő fényében beszélgetve. Megismerték egymás életét, gondjait, kölcsönös vonásaikat közös múltjukat. Beköszöntött az ősz, majd a tél,s közeledett Zsófika kedvenc ünnepe a Karácsony. Borús novemberi estéken felidézték legszebb emlékeiket. Ahogy a kandalló mellett ültek, egyszer így szólt az asszony:- Zsófikám a fiatalkorod ellenére már megjártad az élet rögös útját. Tudod,hogy itt nincs jó sorsod ezért egy fontos elhatározásra jutottam, amelyben a segítségedet kérem - az asszony kissé izgatottan, könnyes szemmel folytatta beszédét.- Zsófikám, egy ajándékot szeretnék átadni neked...,és könnycseppek jelentek meg a szemében.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!