"Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.  Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet: a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod,
ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán,
hanem mert a bántás pillanatában
önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj
- és tudod, hogy nem kellett volna.
Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal.
A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

 Az a virág, mely szívből nyílik


Az a virág, amely a szívből nyílik nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem múlik el, ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más, mint a lélekből sarjadó virág.
Láthatatlan és mégis érzed rejtélyes illatát.
Láthatatlan csak akkor látni, ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt a csillag harmatok.

 A barát egy mosoly, mely bátorít, ha félsz;
a barát a taps, mely ujjong, ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél;
a barát az álom, mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van;
a barát gyémántpáncél, óv téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát;
a barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol;
a barát egy dallam, mit meghallasz bárhol.
A barát a láng, mely kitáncol a tűzből;
a barát az emlék, mit szívedben őrzöl.