Néha, mikor a magány látogat el hozzám, papírra vetem gondolataimat.  

Nem világotrengető remekművek, de az enyémek.

Talán kissé szomorkásak, melankóliásak, de hát az élet már csak ilyen, és amikor nem, akkor nincs miért tollat ragadnom.

Kezdetnek egy rövid

Fohász.

Uram, kérlek

segíts meg,

egy kicsit félek,

térdem kissé remeg.

Nem a haláltól,

mely mindenkire vár,

az életben maradástól,

ha már úgy határoztál.

Betegen élni,

keserű sors, tudom jól,

mások terhére lenni,

ments meg e csapástól.

Hogy egyedül kelljen élnem,

elfogadtam bölcs döntésed,

keresztem szótlanul cipelem,

születéskor mit kaptam Tőled.

De most, mikor testem,

csak teher, mert beteg,

szabadítsd meg lelkem,

kérlek, könyörülj meg.