Ezt is én rontottam el,
Azt hittem nekem más is kell,
De mióta elmentél, már nincs aki átölel.
Nincs az, ki csókkal altat el.

Nyomasztó magányos ez a csend,
Megunt nappalok, átsírt éjjelek,
Mert azaz én hibám, hogy nem lehetsz itt velem,
Hogy nem foghatom a két kezed.

Kiszáradt rózsát hiába teszek a vízbe, nem éled fel,
Kapsz tőlem egy másikat, de ezt nem hagyom elhervadni még egyszer.
Csak kérlek, azt ne mondd, hogy ennyi volt, végeztem,
Sajnálom rossz útra tévedtem.

Túl szép volt, úgy csábított,
Elfogadtam, elkábított,
A mérgezett alma torkomon szorított,
Mikor észhez kaptam, már késő volt.

Van pár pillanat, amiért megéri élni
Látszólag semmiség az ember mégis érzi
Jó pár pillanat, van belőle bőven
Kettesben kézen fogva, mezítláb a fűben

Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni
Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni

Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni
Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni

Mikor megszűnik minden.