Akkor maradjon itt is nyoma ennek a kerek évfordulónak. Talán egyszer összeszedem mindazt, amit különböző netes felületekre írkálok, s még az is lehet, hogy kiderül belőle valami. Mi derülhet ki az 50. születésnapomból. Tulajdonképpen nem történt semmit. Bár a nagy események kedeti lépései mindig csak utólag látszanak.

Emélkeztessé tettem azért a napot azzal is, hogy lekéstem a buszt, s majdnem a laktanyáig kigyalogoltam. Ilyen nem volt még. De erőesen bíztam benne, hogy valaki majdcsak felvesz.

Amióta időm jelentős részét azzal töltöm, hogy embereknek segítek abban, hogy számukra kedvező irányba változzanak, elég sok „érdekes” esettel találkozom. Az egyik legelszomorítóbb típus az, amikor az illető valójában nem szeretne változni, de ezt még magának sem meri bevallani, nem is beszélve arról, hogy a társadalmi elvárassal szembemenni, nem olyan könnyű dolog, ezt általában nem is vállalják az emberek. Ebből lesz az, hogy látszatra lázasan keresi a változás útját, de valójában kifogásokat keres arra, hogy maradhasson minden a régiben.