Együtt
Az ember szikrázó,
Villám-pillanata
Tátongó mélységet
És vidám ragyogást
Önt ki magából.
És amit gondol,
Kileheli a nyelv a szájból.
Szavakba bújnak
Arcodon az ütések,
A vidám mosolyok,
És a megpihent hajnalok.
Ma úgy szeretném, hogy az éjszaka szóljon,
És mondja el a hold bánatát,
Hallja mindenki az ő sóhaját,
Azt a jós-igét, amint a távol tűzfénye
Lemezteleníti az arcom,
És rányomja a jövő bélyegét.
Így maradok veletek,
Kik szeretitek a verseket,
A szép szavakat és önmagatokat.
Nem kell a buták irgalma,
A bölcsek alázkodása.
Repüljön a szó, a vers
Pusztákon és falvakon át,
Karoljunk egymásba, mert ő ott fent
Mindenkit lát.
hj

Válasz