Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Nyilt levél

 

Kedves Mercz Gyula!

 

Remélem nem haragszik meg és nem bántom meg, hogy ezt a választ a nyilvánosság bevonásával teszem.

Ennek oka, hogy írása és felfogása, mélyen megfogott  és úgy érzem ez a válasz másokat is érdekelne....

 

Az “Andráskori imádság” bejegyzésemre írt válaszából látom, hogy érdeklődik az ilyen témájú írások iránt.

Ez természetesen érthető is, hiszen Ön a szavak embere.

Igaz még nem olvastam a blogon megjelent összes írását, de amit eddig találtam, azok nagyon tetszettek.

Tehát az írás, a gondolkodás, az érzelmek szavakba, majd betűk által való, írásba foglalása

mélyen az Ön lelkében lakozik...Ez egy kívánság mindannyiunkban, hát még egy olyan, tehetséggel megáldott ember esetében, mint Ön.

Mégis ez talán az egyik legnehezebb feladat....Ha a gondolataink apró kis rezdüléseit a papírra bízzuk és a szavak által plántáljuk a másik agyába....

Milyen szerencsétlen egy teremtmény az ember, hiszen ez  sokkal egyszerűbb lehetne, ha a gondolatainkat a másik rögtön megérezné és arra rezegne az egész lénye...

De ugyanakkor milyen szerencsés lény is az ember (különösen a magyar ember) hogy örömét lelheti abban, hogy a másik rezgésére rezonáljon, szemében könny gyűljön vagy az ajkán mosoly jatszadozzon....Ez a betük varázsa!

Mi kell ehhez? Tudás? Iskolázottság? Egyetemi végzettség? Professzori talár?

Nem, egyik sem.

Lélek kell ehhez kedves Gyula, és Ön ezzel rendelkezik.

Azt írja magáról, hogy “naiv paraszt vagyok”. Ha ez igaz, akkor Ön, az Istenünk legnagyobb ajándékát mondhaja magáénak.

A paraszt, az az ember, akinek a szíve még mindig (a modern világ minden áskálódása ellenére) együtt dobban a Földünk remegésével. Megérti a természet jelzéseit, így beszélni tud azzal....Tudja az állatok kívánságát és igényét és nem csak elfogyasztja és megemészti őket, anélkül, hogy tudná, hogyan nézett ki, milyen volt a szeme bánatos pillantása, hogy bőgött, amikor a vágóhídra terelték és milyen meleg volt a vére, amikor a még élő testét elhagyta.....

A magyar paraszt tudja ezt, és azt is,  hogy mit jelent egy család, hiszen kint a földön, a mezőn, az erdők berkein, az állatok százait látja, melyek család nélkül felnőni nem tudnának.... Így tudja azt is mit jelent neki az asszony, a nő, és ebből (ha az Úristen megengedi neki) úrnőt farag és hercegnőt varázsol....végül pedig “feleséggé” teszi, a szó legnemesebb értelmében, mert élete felét jelenti ezenztúl e nő neki!

Nem úgy, mint a városi, “művelt” diák, a könyvelő vagy a professzor, aki igaz, hogy a feleségéről mindent tudni vél, mert tudja, hogy milyen hormonok irányítják, tudja, hogy milyen ciklusai vannak, tudja, hogy milyen biológiai folyamatok eredményeként képes a közös gyermeküket szoptatni...... de azt nem tudja (tisztelet a kivételnek) hogy mit is érez valójában ez az asszony, miért törli le a szeméről este, amikor senki sem látja, azt a keserű könnycseppet, amely bánata szelepjein keresztül tört a világba... Nem, ezt mind nem tudja, mert nem is akarja tudni...Ez sok ennek a mai, modernnek mondott embernek.

Neki elég tudni a tőzsde állását, a ránkerőszakolt és üzletté aljasult futbalmeccsek eredményeit, az autója teljesítményét és fogyasztását, a mobiljának a legolcsóbb díjszabását, az angol királynő 32.rokonának a bálban elkövetett baklövését, a rocksztárok marihuána fogyasztását....és sorolhatnám tovább és tovább oldalakon keresztül.

Hát fontos ez? Kérdezem...

Nem nagyobb büszkeség parasztnak, magyar parasztnak lenni?

Hát még akkor, ha ez az ember “naiv”, ahogy ezt Ön fogalmazta(szerény, lekicsinylő hangsúllyal) maga magáról...

Mert aki naív, azt nem érdeklik a világ cirkalmai, az becsületes egyszerűségében éli életét és lelke gazdagságával ajándékozza meg a környezetét.....

 

Ezért kívánom Önnek, hogy maradjon meg annak, aminek magát szerényen nevezni akarta, és ehhez a gazdagsághoz adjon a Jó Isten erőt, kitartást és áldást.

 

 

 

Most pedig rátérnék az Ön által feltett kérdésre,  a Mada=Ádám szóösszefüggésre.

Őszinte örömmel tölt el, hogy ezt Ön is észrevette.

Mert pontosan így van!

És ez nem egy egyszerű szózsonglőrködés, amit rögtön rávágnának az Ön által “korlátolt” csoportba tartozók, hanem ez a való igazság.

Erre itt most az idő és a hely kötöttsége miatt nem tudok kitérni, de engedje meg , Kedves Gyula, hogy idézzek a “Nyisd fel a szemed és lássál...” c.könyvemből (ha érdekli: megrendelhető a Pytheas könyvkiadónál telefonon 06-1-424-7822 vagy 06-1-424-7823)

Az idézett részben, a tudás fájáról leszakított ALMÁ-ról írok, amelyet az Ószövetség sajnos elmásított, miközben ezt az ősi információt népünk egyik ágától és ősétől a suméroktól átvette:

Ime az idézet:

 

„ Maga a „kísértés“  szó és az ALMA szó, amely valakinek az ÁLMÁ-t is szimbolizálhatja, különösen érdekessé teszi azt a Talmudban található teremtéstörténeti változat, amelyben a kígyó nem csak az ALMA leszakítására csábítja el ősanyánkat Évát….

….hanem más értelemben is, és ezzel teljesíti a női nem ősi ÁLMÁ-t, vagyis Évának az anyaság utáni olthatatlan vágyát....

…majd ezután – szinte kiegyenlítésként - ez a kígyó, teljesíti  a férfi nem ősi ÁLMÁ-t is, vagyis ezután  ÁDÁM-nak olthatatlan, észbeli tudásszomjat és TUDÁST ad.

Fontosnak tartok itt két dolgot megemlíteni. Az egyik, hogy a szumér mitológiában és a Talmudban is utalásokat találunk arra, hogy a kígyó tulajdonképpen nem volt más, mit a szumér isteni hármasság egyik tagja  EN-KI.(3.)  A másik pedig az, hogy itt valójában a MADA (MAGYA) népről szól ez a tudósítás, ahol ÁDÁM nevében visszafelé olvasva, elrejtve találjuk meg ennek az ősi népnek a nevét….

Az ALMA, mint láttuk, itt tehát nem más, mint egy szimbólum, amely az ember-pár  ÁLMÁ-t jeleníti meg és tárja elénk képszerűen .

Ez a kígyó tehát a tudást adta és közvetítette a MADA népen keresztül az emberiség felé, ugyanúgy, mint azt az egyiptomi „Teremtéstörténetben“ is láthatjuk…..”

 

Eddig az idézet.

 

 

 

Szeretettel és tisztelettel:

Dr.Túri Gábor        (mégegyszer köszönöm a válaszát!!)

Címkék: nyilt levél

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu