Dr.T.Túri Gábor: Rovástáblák a települések kapuiban

Végtelenül örültem Vona Gábor Markazon mondott, pozitív kijelentéseinek rovásírásunkkal kapcsolatban és annak a ténynek, hogy egyre több ilyen rovásos helységnévtábla látható az országunkban.

Szerencsém volt ebben az évben is Keszthelyen és Gyenesdiáson nyaralni.

Ott is láttam ezeket a táblákat és valóban megdobogtatta a szívemet.

Ezt az írást jó ötven éve, a gyermekkoromban ismertem meg. Akkor, fél évszázada, még nem volt ennyire ismert és többen attól féltek, ha megjelenik ez az írás, ha ismét felbukkan a mindennapokban, akkor ez a halálát is fogja jelenteni, mert az azt ellenzők tábora majd akkor  „hatásosan“ le tud csapni rá és képes lesz végleg megszüntetni.

Megszüntetni úgy,

….mint ahogy ezt a Domonkosrendi Mágusperek lefolytatói egykor megkezdték, és tűzre vetettek minden templomi énekeskönyvet és rovással írt Bibliát…ahogy ezt Fehér Mátyás Jenő irásaiból ismerjük. Az írást használókat pedig ugyanakkor kegyetlenül megbüntették, megkínozták, megégették…

Vagy megszüntetni úgy,

….mint ahogy az egykori debreceni Kollegium könyvtárában lévő rovásírásos könyvet is megszüntették, pontosabban eltüntették….

És végül megszüntetni úgy,

….ahogy Hunfalviék, a Magyar Tudományos Akadémia XIX.sz-i vezetői is tették, amikor (Fehérné Walter Anna  közlése alapján)  a Szentkatolnai Bálint Gábor által összegyüjtött rovásszövegeket tűzrevetették….

Istentelen gazságok voltak ezek a magyar kultúra ellen!

Ennek az irtó munkának a folytatásától féltek a régi öregek, akik még apáiktól és nagyapáiktól tanulták ezt az írást és igyekeztek azt meg is őrizni.

Ezért aggódtam én is, hogy ha ez majd megint felbukkan, akkor még az írmagját is ki fogják irtani…

De hála a Magasságos Istennek, hála a Magyarok Istenének, ez nem így történt.

Felébredt a magyar kultúra és annak alaphordozója, AZ ÍRÁS.

Ma már nem csak könyvek tucatjai jelennek meg ebben a témában, hanem nagytudású és európai színvonalú tudósaink kara foglakozik ezzel a témával és oktatja azt…Igaz az Akadémia még ma sem tapsol az örömében és nem bíztatja a tagjait sem erre a munkára, de az elhivatottak, azok ápolják ezt a tudást.

És lassan, ha van hozzá kedvük, már egyre több iskolában, a kis nebulóink is tanulhatják, őseink írását…

Micsoda fejlődés!

És végül pedig, az utóbbi hónapokban kilépett ez az ősi, szakrális magyar írás a nyilvánosságra is.

Helységnévtáblákat írnak a betüivel.

Megismerheti már minden magyar és külföldi is….

És itt van a nagy ugrás.

Mert a külföldi csodálkozva böngészi ezt az írást, majd megkérdezi:

     -    Hát nektek volt egy ősi írásotok?

-         Ti tudtatok írni már a keresztény térítés előtt is?

És amikor erre igennel válaszolunk és elmondjuk nekik, hogy nálunk ezer évvel ezelőtt, MINDENKI ismerte ezt az írást, még a legegyszerűbb pásztorember is, akkor az idegen látogatók, halkan megkérdezik:

-         Hát akkor nálatok nem volt analfabétizmus?

Nem bizony!- vághatja rá minden magyar!

Nálunk nem volt analfabétizmus, nálunk mindenki ismerte a betüvetést. Nem úgy mint a korabeli Európában, ahol az urak, a grófok, a hercegek, de még bizony sokszor a királyok sem tudtak írni….Mert ez egy privilégiuma volt az egyháznak, a papságnak!!!

Ezért is orroltak ránk annyira….és gyorsan ki is találták, hogy ezek az ördög betüi és „tűzre velük“.

Aztán amikor már mindenütt égtek a máglyák , lángoltak a telerótt pálcikák, égtek az ősi könyveink, akkor fölajánlották, álnok segítőkézséggel, hogy megtanítanak bennünket írni!

A nemzet kezébe kényszerítették a ceruzát és iratták vele a latinok abc-jét.Azt a szegényes ábc-t, amelynek még annyi betüje sem volt, hogy leírhassa azt, amit az egyszerű magyar paraszt mondani akart….Hogy tudhatta volna akkor leírni azt, amit az igriceink, a versfaragóink, a dalnokaink mondani akartak….

A máglyák elvégezték a feladatukat…és az 1300-as évek elejére egy tarlóvá vált a magyar nyelv gazdag búzamezője.

Ezért nem voltak nekünk a kezdetekben olyan nagy íróink, mint Petrarca …Hiszen ezidőben, amikor az olasz irodalom virágzott, akkor már a magyar irodalom sorvadt….sorvadt, mert fojtogatták.

Íróinknak először ki kellett találniuk az új írásunkhoz az ő betűt, a ty betűt, a cs-t, az ny-et és még a többit…azokat, amelyek  pedig a régi írásunkban már évszázadok és ezredek óta adottak voltak…...

Meddig dadogott a nyelvünk! Hogy akadozott és recsegett…

Olvassuk csak el a régi latinbetűs írásainkat… Alig értjük meg!!

De nehogy azt higyjük, hogy azért, mert akkor így beszéltek…Dehogy!

Egyszerüen nem tudták leírni azt, amit kiejtettek, amit mondani akartak.

ÍGY TÖRTE KERÉKBE EURÓPA A NYELVÜNKET!

De végre újraszületett ez az írás és, mint azt Vona Gábor is mondta, „A rovásírásos tábla azt üzeni mindenki számára, hogy elfelejtjük a finnugor hazugságot és magyarként vállaljuk, hogy Attila unokái vagyunk“. Így ez lesz majd az összekötő kapocs a hun és a magyar nép között, vagyis a magyar őstörténet és a mai magyar valóság között.

Csak nehogy abba a hibába essünk, hogy hun ősök keresése közben, fiatalos hévvel,  csak nomád és barbár elődök után kutassunk.

Ne essünk abba a hibába, amibe már egyszer bele kényszerítettek bennünket és a XIX.századra sikerült is nekik egy egyszerű lovas, sátorlakó primitív néppé degradálni nemzetünket.

Vegyük észre őseink valódi kultúráját, azt amit itt a Kárpáthazában kifejlesztettek és azt, amit ide behoztak…Mert miközben egyes néprészeink visszatértek a Kaukázus hegyein átkelve, egy olyan magas kúltúrát hoztak magukkal az ókori kultúr-keletről, hogy az nem csak vetekedett, hanem felül is múlta az akkori Európa kultúráját….

Ne csak a lovakat, a sátrakat és az ijjat keressük, mert ezek csak szükséges eszközei voltak vándorlásunknak, a hazatalálásunknak…. Vegyük észre nagyméretű házainkat, városainkat, emeletes építményeinket, a csatornahálózatot és kézmüvességünket, amelyek a több ezer éves múltunkra emlékeztetnek…. Emlékezzünk Bartókra, aki népdalainkkal, a Kaukázustól délre is szoros dallam rokonságot talált….Ne hagyjuk ezeket elsiklani holmi romantikus ábrándok keresése közben. Sokkal nagyobb érték van előttünk, csak le kell érte hajolni, felvenni, megtisztogatni és magunkévá tenni.

A régi szobrok, a régi írásos leletek, Kréta és Egyiptom titkai mind-mind kihívást jelentenek nekünk. Vagy felismerjük benne őseink kúltúráját, vagy hagyjuk azt elkallódni és igazságtalanul más népek tulajdonává válni….

Ehhez jelent egy nagy lépést a rovással írt város és falutábláink megjelenése….

Mert ez végre felkelti az érdeklődést, minden jóérzésű magyarban, népünk valódi gyökerei iránt.

Dr.T.Túri Gábor                           2011.szept.27