Mint egyesek közülünk, minden bizonnyal tudják, augusztus 12. és 15. között került megrendezésre immár harmadik alkalommal a Magyarok Országos Gyűlése Bösztörpusztán.

Sajnos a rádióból és a híradásokból keveset hallottunk róla, de az érdeklődők biztosan tudják, hogy több mint 100.000 résztvevője volt a találkozónak...

Ugyanígy szintén csak kevesen tudták magukat a rádión és a hírszerveken keresztül informálni, a nem sokkal ezután, a Balaton észak-nyugati szegletében megrendezésre került “Balatongyöröki Magyar Hetek” programjáról, amely magasszintű előadásaival és izgalmas kiállításaival szintén mély nyomot hagyott a látogatóban.

Szerencsémre mindkét előadáson résztvehettem és mondhatom valóban élményt is nyújtottak.

Ezzel szemben nem vettem részt, a szeptember 5-én befejeződött, budapesti “Nyári Zsidó Fesztivál” (“Jewish Summer Festival”) programján, bár, az előző két rendezvénnyel ellentétben, ezt nagy hírverés előzte meg és bőségesen értesülhettünk erről a rádióból, a televízióból, az újságokból, sőt még a német televízióból is...

Nem tudom hányan vettek részt rajta, de erről egészen biztos hangos hiradók fognak bennünket értesíteni, úgyhogy nem kell félniük azoknak, akik a részletekre áhítoznak.

Előre is biztosítom őket: ki lesznek elégítve!

Ellenben kevesen beszélnek róla, csak néhány ún. megrögzött “akadékoskodó”, hogy az összejövetel fő rendezője Zoltai Gusztáv (szül. Zucker Gusztáv, Újpest, 1935. július 28.) a “bőgatya és fütyülős barack” egyik régebbről ismert alanya, aki ma a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) ügyvezető igazgatója, egy meglepő kijelentést tett. A TV-kamerák előtt hangosan és jól érthetően kimondta és közölte a nézőkkel, hogy a magyarországi zsidóság magát szintén “országalapítónak” tartja és elvárja, hogy a nemzet ezt el is ismerje.

http://www.youtube.com/watch?v=nTPQBtMaV1Y&feature=player_embedded

Ez a kijelentés, amely egyébként MAZSIHISZ honlapján már régebben olvasható volt, most, hogy így a televízión keresztül a nyilvánosság előtt is elhangzott, sokakat megdöbbentett. Sőt, mondjuk ki őszintén, felháborított.

Pedig ezen valójában nem kell felháborodni. A kutatásaikkal, ezek az urak, ezt az eredményt érték el.

Az élet az egy verseny.
Aki ügyesebb, az kerül az élre.

Úgy van ez, ahogy mindez egy sportstadionban is zajlik.

Az egyik győz és a másiknak nem marad más lehetősége, csak gratulálni a győztesnek.

Mint egy atlétikai versenyen.

Ők a kezükbe vették a gerelyt és eldobták. Olyan messzire, ahogy csak tudták…, vissza egészen a Kr.utáni 3.századig.

Persze, hogy erre a nézők közül egyesek tapsolásba törtek ki és felugráltak a helyeikről örömükben.

Miért is ne? Megtehették, hiszen ők ezeknek drukkoltak.

Mi, a többiek, a nagy többség,  pedig űlve maradtunk a tribünökön, meglepődve egymásra néztünk, aztán füttykoncertbe kezdtünk…

És ez még most is tart.

Mi értelme van ennek?

A dobásuk megtörtént, és ez lett az eredménye.

Ez tény.

Inkább a fütyülés és a zajos kiabálás helyett vegyük már végre észre, hogy ott fekszik a földön a mi gerelyünk is dobásra várva.

Hajoljunk le végre érte és vegyük a kezünkbe !

És ezután ne azon morfondírozzunk, hogy amatőrök vagyunk-e vagy sem, mert ezt csak az ellendrukkerek kiabálják felénk.

Fogjuk jól marokra a gerelyt, fussunk neki keményen és hajítsuk el.

Szállni fog ez a gerely, akár akarjuk akár nem, egyre magasabbra és magasabbra, hasítja majd a levegőt miközben a távoli évszázadokon átrepül. Aztán majd valahol messze a távoli évezredekben fog talajt érni.

Akkor aztán jegyezzük meg magunknak jól ezt a dátumot és emeljük fel a fejünket.  Majd nézzünk - így felemelt fejjel -  bátran a szemükbe azoknak, akik az előbb még tapsoltak és a helyükről fölugráltak….

Higyjük el, csend lesz a stadionban!

Mindezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a magam részéről már rég elhatároztam, hogy nem kívánok résztvenni ebben, a szerintem mesterségesen felgerjesztett vitában, de most mégis megteszem, és el is mondanám a véleményemet ezzel kapcsolatban.

Ugyanis ezt a problémát én abban látom, ami az előző példából is jól kitűnik, hogy mi magyarok görcsösen kötjük magunkat a 895-ös honfoglaláshoz.
Pontosabban nem is mi, hanem a hivatalos magyar történelemírás! Vagyis az Akadémia.

Természetesen ezzel kapcsolatban nem vonom kétségbe egyeseknek azt a feltételezését, hogy az Akadémia álláspontjának ezen hajthatatlansága mögött olyan erők és érdekek állnak, amelyek ugyanakkor egy ilyen “Nyári Zsidó Fesztivál” megszervezésében, és az ott elhagzottak ellen semmi kivetnivalót sem találnak... Sőt, azt támogatják is.

Érdemes-e tehát - ennek tudatában - azon vitatkoznunk, hogy voltak-e itt, mondjuk a Kr.u-i 3. században zsidók?

A válaszom egyértelműen: Nem, vagyis, hogy nem érdemes!

Mert minden bizonnyal voltak itt. Hiszen voltak ők Rómában is és az egykori Római Birodalom más nagyobb városaiban is.

De, ennek megállapítása után, ugyanígy ki kell mondanunk, pontosabban engednie kell

a magyar hivatalos közvéleménynek - és az előbb említett Akadémiának - azt is kimondanunk, hogy akkor, abban az időben mi magyarok már rég itt voltunk. Pontosabban mi, magyar anyanyelvű, Kárpát-medencei őslakósok.

Mert bizony ez az igazság! Hiszen 895-ben Árpád vezérlő fejedelemmel csak egy, innen a Kárpát-medencéből már előzőleg kiáramlott, magyar néprészünk tért vissza ősi földjére.

Ezt nevezzük ma honfoglalásnak.

Pontosabban nem mi nevezzük ezt így, hanem, így neveztetik ezt velünk az Akadémia jóvoltából, és ezt is tanítják az iskoláinkban.

Megjegyzem, annak ellenére, hogy a krónikáink ezt a "honfoglalás" kifejezést egyszer sem írták le, hanem ehelyet az “ismét bejöttünk” kifejezést használták.

Tehát ismét bejöttünk ide, ahol az ittmaradott elődeink leszármazottai töretlenül tovább éltek.

Tehát Árpádékat befogadta az a többségben itt élő, ma magyarnak nevezett ősnép, amelynek a sorai között éltek, a minden bizonnyal még ma, a 21.században is itt élő, egyes zsidó magyar állampolgárok ősei is.

De ez csak egy töredék volt, ugyanúgy töredék, mint a tótok, a frankok  és talán a maradék római állapolgár.

Ezek is itt éltek és jól meghatározott funkciójuk volt.

Az egyik irányította az országot, a másik fegyveresen állt helyt vagy termelt és dolgozott a földeken, esetleg készítette a fazekakat, vagy építette a házakat, gondozta az erdőt és a tavakat. Volt közöttük olyan is, amelyik házról házra járt és foltozta az edényeket illetve kereskedett és végül volt egy másik csoport, amely feltehetően a gazdasági- és a pénzélet zavartalanságáért volt felelős.

Nehogy félreértsük ezt, mert ez itt fontos!

Nem ők irányították a pénzéletet, hanem azt az uraik tették. Vagyis a többségben itt élő magyar ősnép vezetői.
Mert ők csak felelősek voltak ezért a posztért... És éppen ezért - mint a fazekas, a kovács, a földműves vagy az erdész - akkor még,  felelősségre is voltak vonhatók, ha valamit nem megfelelően tettek. Vagyis ugyanúgy, mint mindenki más az országban.

De menjünk most visszább, a még távolabbi múltba.

Az hogy a magyarul beszélő ősnép még ennél hamarabb is itt volt, azt maga az ősgeszta, a Tarihi Üngürüsz bizonyítja. Ugyanis ez leírja, hogy az Atillával ide visszatérők, itt magyarul beszélőket találtak.

Nem említettek meg zsidókat, németeket, vagy szlávokat, hanem itt, egy magyarul beszélő népről írtak...

Ezt kellene jól a fejünkbe vésni.

Mert, ha akkor nem említették meg az itt élő zsidókat, akkor az csak azért történhetett, mert akkor azok nem is voltak itt!

Hiszen mielőtt Pannonia római provincia lett volna, mit kerestek volna itt? Pontosabban: mit csináltak volna itt?

Ugyanis itt akkor még nem volt egy birodalmi városi élet, hanem itt, egy a földműveléshez, a vadászathoz, a fémkészítéshez, az állattenyésztéshez, vagyis a  békés termelő élethez szokott nép élt.

Itt nem lehetett gazdasági manipulációkkal úgy pénzhez jutni, hogy ahhoz ne kellett volna fizikai értelemben dolgozni.

Itt tehát akkoriban, a ma itt élő zsidóság ősei nem találták volna meg a helyüket.

Hiszen Rómában is, csak amikor az már később dekadenciába süllyedt, akkor jelentek meg a zsidó kereskedők és a pénzváltók...

Tehát nyugodtan kimondhatjuk, ha szükséges akár a TV kamerája előtt is, mint ezt Zoltai Gusztáv tette a 3.századdal vagy 895-ös dátummal  kapcsolatban, hogy itt a Kárpát-medencében, a római uralom előtti korban minden bizonnyal nem éltek zsidók!

Ezzel szemben viszont, a talált régészeti leletek alapján, akkor már minden bizonnyal, itt voltak, a ma, itt a Kárpát-medencében élő magyarok ősei.

Ezt véssük jól a fejünkbe!

Tehát ne azon “kapjuk fel a rongyot”, hogy mit írnak és mondanak a zsidók, a saját itt élésük történetéről. Hiszen ezzel csak magunkat hagyjuk heccelni...

Hőbörgünk, de nem teszünk és nem hozunk fel ellene semmit.

Olyan ez, mint amikor a gyerek, a kerités mögötti kutyát ingerli, amelyik, mint egy veszett állat csaholni kezd és vicsorít... Aztán végül kijön a gazda és jól oldalba rúgja a hűséges házőrzőjét, hogy ne csináljon zajt.

A gyerek pedig a markába röhög és odébb áll...

Aztán másnap, vagy harmadnap jön ráadásul a gyerek apja, csönget és felháborodottan követeli a ház urától, hogy kötözze meg a kutyáját ott az udvarban, mert ugatásával ijesztgeti a kerítés mellett békésen hazatérő kisfiát...
Tehát még az udvarban is megkötözve kell tartani a kutyát!!

Hát ezt akarjuk?

Ezt hagyjuk magunkal csinálni?

De azt hiszem ez már meg is történt.

Hiszen hasonlóan, ahhoz a példánkban említett, bizonyos “kisfiúnak” az apjához, esetünkben Zoltai Gusztáv(szül. Zucker Gusztáv) a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója, a fesztivál megnyitóján, szintén rászólt, pontosabban így szólt a házigazdákhoz:

“Magyarországon nincs helye a rasszista, antiszemita és gyűlölködő megnyilatkozásoknak! Ha meg ilyen elhangzik, a magyar hivatalos tényezők azonnal újra és újra jelentsék ki: a megsértettekkel, a fenyegetettekkel szolidáris, mellettük áll és elítéli veszélyes, útszéli nézeteiket.”

Ez már bizony egy kemény felszólítás a kerítés másik oldaláról.

És erre máris ugrik a házigazda, hogy megkötözze a tudatunkat, és Efraim Zuroff szavaival élve „betegesen” antiszemitának nevezzen bennünket.

Aztán a megnyitó beszédében ennek eredményeként Alföldi Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Goethe után szabadon citálva, már így indíthatta el ezt az ünnepségsorozatot:

“Vajon az igaz toleranciának türelmesnek kell-e lennie az azt tagadókkal szemben is?

Semmiképpen.

A toleranciát elutasítók mindig tettre készek és cselekvők, őket csak cselekvőn és tettre készen lehet korlátok között tartani.”

Ennél nyiltabban már nem is lehet beszélni, hiszen itt már tisztán látható, hogy a “kerítés mögötti házőrző” gazdája lépéseket igér be, a kutyája megkötözésére (ott a "saját kertjükben"!!). Mert az ugat, mert az jelez.

Olyan ez, mint amikor a mélyhűtővel baj van és annak a  piros lámpája kigyullad, majd a készülék sípolni is kezd, jelezve, hogy veszély van... Erre mit csinálnak az Alföldi Zoltánhoz hasonlók?

Kicsavarják a körtét! Így nem zavar többet a vészjelző fénye és a sípolás.

Nem csaholnunk kell tehát, hanem a kerítést kell lebontanunk, hogy senki se ingerelhessen bennünket felelősség és következmények nélkül...

Meg kell értetni a közvéleménnyel, hogy nincs szükség kerétésre, mert mi itthon vagyunk és senkit sem bántunk... Hacsak azt nem, aki bennünket ingerel... De higyjük el, hogy akkor, ha már nem lesz "kerítés", senki sem fog már bennünket ingerelni, mert tudni fogják, hogy annak következménye lenne.

Tehát ne valakik és valami, ebben az esetben a zsidó történelem ellen harcoljunk, hanem valamiért, vagyis ebben az esetben az igazi magyar történelem elismeréséért és elismertetéséért!

Mégegyszer megismétlem: ne hagyjuk magunkat heccelni!

Ha ez a “Zsidó Nyári fesztivál” Budapesten zajlik, miért érdekel az bennünket?
Ha nem mennénk el oda, nem hallgatnánk meg, amit ők állítanak, akkor nem is érné el ez a “Fesztivál” a célját...

Olyan lenne ez, mint egy összejövetel a zsinagógában...

Ott tőlem beszélhetnek, amit akarnak! Mert hiszen, egymás között vannak... Azzal nekem nem ártanak, és Magyarországon különben is mindig vallásszabadság volt!

De nem, mi nem ezt tesszük.

Mi elmegyünk kíváncsian erre a “Fesztiválra”, hiszen a zsinagógába nem mehetünk be, majd ugyanolyan kíváncsian meghallgatjuk, mit mondanak a zsidók egymás között... Aztán “jól értesülten” egymásra nézünk és bólogatva mondjuk: lám-lám ilyenek a zsidók, így beszélnek ők egymás között.

És közben vörösödik a fejünk és emelkedik a vérnyomásunk.

De könyörgöm! Azt, amit ott mi hallunk, azt ők nem egymás között mondják, hanem igen is tudatosan éppen hozzánk szólnak...
Bennünket heccelnek. Mint a gyerek a kerités mögötti kutyát. És ezt ők nagyon is jól tudják!

Esténként meg jókat “kacarásznak a markukba”, és alig várják a következő napot...

Hát ez kell nekünk? - kérdezem még egyszer.

Ilyen könnyen hagyjuk magunkat, mint egy bábfigurát madzagon rángatni?

Nem és nem!

Ne vegyünk róla tudomást!

Ne beszéljünk róla!

Ne menjünk el oda... Miért is? Elmentek ők Bösztörpusztára? Elmentek ők Balatongyörökre?

Eszük ágába sem volt!

És ne hallgassuk meg még a híreket se, amit erről az eseményről elmondanak... Hiszen ezzel is bennünket akarnak bosszantani!

Ha mindezt így tesszük, akkor végül csak egy pár lézengő hitközségi tag fog közülük ezen a rendezvényen résztvenni. Ezek pedig amúgy is tudják miről van szó, így aztán végül el se mennek oda, és aztán ezért be is fognak szép lassan az ilyen rendezvények fulladni.

Majd végül, az “Érdeklődés hiánya miatt zárva” felirat lesz a táblán olvasható, amit majd a rendezők a tér elé kitenni kényszerülnek.

Hogy ez csak egy álom?

Elképzelhető. (Sőt manapság nagyon is valószínű!)

De mégis!
Csakis ez az egyetlen lehetséges hozzáállás ehhez a témához... És még az, hogy ezalatt hirdessük töretlenül tovább az ősi Kárpáthazai magyarságunkat, mégpedig hagosabban és meggyőzőbben, mint azt az  ellentábor teszi.

Közben pedig  hagyjuk ennek a közöttünk élő kisebbségnek, a ki tudja, talán valóban a 3.századtól eredő zsidó kutúráját, maguk között megünnepelni.

Biztos lesznek egyesek akiket ez érdekel.

De ugyanakkor mi pedig, menjünk el egyre többen Bösztörpusztára, Balatongyörökre és az ehhez hasonló helyekre, és ott ünnepeljük meg a mi több ezer éves Kárpát-medencei kultúránkat!

Mutassuk meg a világnak, ezzel a százres vagy félmilliós részvételünkkel, az igazi arányokat a Kárpát-medencei kultúrán belül.

Ez az egyetlen járható és helyes út!
Addig amíg nem ezt tesszük, csak hőbörögni fogunk, amire mindenki csak nevetve legyint majd Európában.

Ünnepeljünk és valljuk magyarságunkat tehát úgy, ahogy az nekünk tetszik és ne hagyjunk ebbe másokat beleszólni és bennünket “lebőgatyázni”.

Dr.T.Túri Gábor