Sokan azt hiszik Nyugat-Európában, hogy jobban ismerik a kelet-európai történelmet, ­ értve alatt most itt Ukrajnát, mint mi magyarok, akik pedig itt Közép-Európában - államot alapítva - élünk több mint 1100 éve.
Ezt érdemes lenne helyre igazítanunk, legalábbis a mi nézőpontunk alapján.
Ugyanis ­ amit kevesen tudnak ­ ennek a mai Ukrajnának egy része egykor a történelmi Magyarorország része volt, oly annyira, hogy 1918-ig a magyar királyok használták is a Lodoméria királya címet, amely terület egy része ma Nyugat Ukrajna része.

E terület mai fővárosa, a jelenleg a 40.000 lakosú és az ukrán határhoz közeli Vlagyimir-Volinszkij (ukránul: Volodymyr Volynsky) vára körül alakult ki...
Neve I. Vlagyimir, óorosz nagyfejedelem (978-1015) nevére megy vissza.

Ebből az orosz Vlagyimirből lett azután a latinos Lodomér alak.
Ez a Dnyeszter körüli terület 1207-től – amikor II. András, magyar király felvette a Halics és Lodoméria királya címet – így, ezen a néven került be, 711 éven át a hivatalos magyar uralkodói címek közé.

Az említett vár kb .200x200 méter területű, tehát több mint két hektáros és egy tekintélyes nagyságú sánc vette körül. Érdemes megjegyezni, hogy ez igen hasonló az Árpád-kori történelmünk egyes központi váraira, amelyek például Szabolcsban vagy Biharban is láthatók.¹ Ezen is érdemes elgondolkozni!
A terület politikájába már I. (Szent) László ideje óta bele avatkoztak a magyar királyok is. Éppen így, II. István (1101-1131.) királyunk is igényt tartott erre a ­ Vereckei Hágóhoz közel eső ­ területre, amely egykor a magyarok felvonulási területéhez tartozott, a mai Ukrajna egyes más területeihez hasonlóan, és ezért is ostromolta ezt a várat…

Régi történelmi térképen Lodoméria 
Forrás: djnaploja.wordpress.com

Végül aztán II. András királyunk 1231-ben el is foglalta ezt a területet.
Ebben a történelmi idöszakban (és éppen e hadjárata alatt ) zajlottak le Magyarhonban, azok a Katona józsef által, a Bán bán-ban leírt események, amit később Erkel Ferenc meg is zenésített.

Igaz, Lodoméria a későbbiekben elvesztette magyar fennhatóságát, de a magyar királyok, örökös jogcímként megtartották címeik között.

Hogy mennyire elevene élhetett ennek a területnek az egykori birtoklása Árpád-házi királyaink idején, azt bizonyítja a 896-os, ún. hon-visszafoglalásunk előtti történelmünk.

Ugyanis, mint tudjuk Atilla halála után népe nagyobb része, Csaba királyfi vezetésével visszaköltözött keletre, mégpedig ősi fészkükbe, a szkítiai Korozmiába².

Ott halála után fiai – Ed³ és Edömér⁴ – vették át a vezetést, és e kettő közül, egyes vélemények szerint, Ed volt az, aki a népével együtt a magyarokhoz csatlakozott.
Ez a csatlakozás – Anonymus szerint – 894-ben, Kijev városánál történt, akiket ez a krónikaírónk HUN helyett KUN-nak nevezett, és akiknek Ed mellett a többi fejedelmük neveit is megemlíti, mégpedig Borsa, Etel, Örösúr (vagy Ősúr), Boksza és Ketel neveken.
Tehát ott Kijev alatt valóban egy szövetségkötés történt, amelyet a vérszerződésükkel pecsételtek meg. Így Edömérrel (akitől később az Abák nemzettsége származott) a hun nép egy része is visszatért a Kárpát-medencébe, a többi bevonuló magyar törzzsel együtt.

Ehhez a történethez tartozik, hogy még ezt megelőzően Álmos fővezér, a seregével, már a 800-as évek első felében ellenőrzése alá vonta a dnyeszteri területeket, majd Kijev elfoglalása után, ott egy kardkovács centrumot hozatott létre.
Erre az egykori magyar központra utal az Orosz Évkönyvek egyik 882. évi bejegyzése⁵, amely egy Askold nevezetű személy eltemetésével kapcsolatos, ezt írja:
„eltemették a hegyen, amelyet most (nyne) Ugorskoje-nek neveznek, ahol most (nyne) Ólma udvarháza van.“⁶
És itt az Ólma név, az Álmossal kapcsolatos.
A teljesség kedvéért azonban, ehhez hozzá kell tennem, hogy nem minden történelemtudós osztja ezt a nézetet. Vannak ugyanis, akik ezt az Ugorszkoje (vagyis a magyar) helynevet későbbi eseményre vezetik vissza.
Ezek így érvelnek:

„Kijevnek a XI. században volt egy magyarok (magyar kereskedők) által lakott része, amely a Dnyeper folyó partjához közel, a térszínből kiemelkedő magaslaton állott. [ez az] Ugorskoje elővárosa meg volt erődítve. Erre abból következtethetünk, hogy 1151-ben Izjaslav Mstislavic fejedelem harcosai a klovi kolostortól az Ugor-kapuig, illetve a Dnyeperig terjedő területet szállták meg.” ⁷

Ezzel kapcsolatban azonban, azt hiszem, mégis jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy a 896-os „honfoglalásnak” nevezett, árpádi magyar honalapítás után, a 11. században – tehát durván 255 évvel később –, miért lett volna a kijevi magyar kereskedőknek (?) ebben az idegen városban, egy erődítménnyel körülvett Ugorszkoje nevű városrésze, és annak egy „Ugor-kapuja” (vagyis egy „Magyar-kapuja”), amely, mint olvashattuk, még a 12. században is fennállt?

Mindenesetre az biztos, hogy 895-ben, vagy 896-ban, az itt tartózkodó árpádi magyarok, ezen a területen fogadták azt a Kárpát-medencéből odaérkező küldöttséget, amely felkérte őket az otthoniak védelmére, és ezzel a későbbi letelepedésükre.

Hogy ez pontosan hol volt, ma már nehéz megmondani, mert Anonymusnál csak ezt találjuk, hogy ezek „Árpád elé jöttek a Ruthén határszélig”.
Ez a Ruténia (Ruthenia)⁹ pedig a Kijevi Rusz egyik középkori latin elnevezése volt. Így tehát gondolhatjuk a „Rutén határszélt” a Kárpátok vonulatának keleti lejtőinek is. Azonban ezt a Kijevi Ruszt a 13. században megdöntötték a mongolok. Ezután, 1219-ben, területének nyugati részét rögtön elfoglalta a Litván Nagyfejedelemség (a későbbi Lengyel-Litván Unió).
A keleti részt ugyanakkor a Moszkvai Nagyfejedelemség igyekezett uralma alá vonni.
Ezután, ennek a Litván Fejedelemségnek lett a neve Ruthenia, míg a keleti területek pedig a Russia nevet viselték.
Ennek a Litván fejedelemségnek a délnyugati határa pedig Szucsavától jóval keletebbre, vagyis a mai Moldova¹⁰ (Moldávia) keleti határán húzódott¹¹.

Ennek alapján tehát, nagy valószínüséggel Anonymus – aki éppen ez időben írta meg a Gesta Hungarorumát –, ekkor már ezt az „új” keleti határvidéket tartotta „Ruthenia határá“-nak, vagyis akkor eszerint itt, a Kárpátok gerincétől mintegy 250 km-re keletre, találkozott a Kárpát-medencei küldöttség az egyesült magyar törzsekkel, és kérték fel őket a magyar hon védelmére. 

Így érthető, hogy ez a, ma Nyugat Ukrajnához tartozó terület, igen fontos részét képezte a magyarok ­ Kárpát-medencei betelepedést megelözö ­ történelmének. Ezért volt számukra, több évszázadon keresztül annyira fontos, a Dnyeszter-vidék hovatartozása.

A magyar történelem későbbi időszakában azonban, különösen az Árpád-házi királyaink utáni idöben, Lodoméria birtoklása már elvesztette központi jelentőségét.

Ennek oka nemcsak az orosz fejedelemség megerősödése volt, hanem az egyre inkább érezhető, délről közeledő oszmán-török veszély is.

És nem sokára be is következett a török invázió és a középkori Magyarország három részre szakadása.

Azonban az ország Habsburgok általi „felszabadítása“ (?),­ vagyis a török kiűzése ­ után, éppen ez az egykori, magyar uralkodói jogcím szolgáltatta a Habsburg Birodalom számára a politikai jogalapot arra, hogy a címet maguknak vindikálva, Lodomériát ­ az akkori Lengyelország 1772-es feosztása után ­ a Habsburg birodalom részévé tehessék.
Így lett Lodoméria ura a Habsburg császár.