Két Európa létezik az „egységes“ Európában?

 

 

Minél tüzetesebben és mélyrehatóbban szemléljük ma az európai országok viszonyait,  egyre inkább az lesz a véleményünk, hogy a kelet-európai országok csoportja, az utóbbi évtizedekben, minden hibája ellenére, értékesebb embereket produkált, mint a nyugati világ kapitalista rendszere.

Ez egy látszólagos ellentmondás, hiszen a technika, a mai kor modern vívmányainak jelentős része Európa nyugati féltekéről származik.....De ha jobban belegondolunk, a korszakalkotó felfedezések ugyanolyan arányban megvoltak Európának mind a két  térségében, csakhogy a keleti oldalon lakók, politikai elnyomatásukat ellensúlyozva, mindig is „vágyakozva“ tekintettek a nyugati oldal felé, miközben így  azok eredményeit és azok kultúráját egyszerűen fel- és túl is értékelték.....

A gondolat szabadsága igaz, hogy Nyugat-Európában volt szabadnak kikiáltva, de a gondolkozás szabadsága mégis a keleti oldalon valósult meg.

Mik lehetnek ennek az okai?

Az egyik ok az minden bizonnyal az, hogy az európai emberek és népek gondolkozásában, a világról alkotott véleményükben és az életvezetésükben, e népek származása folytán is alapvető  különbségeket figyelhetünk meg. 

Tudniillik, a „keleti“ tömb országainak lakósai inkább a turáni fajhoz tartozóak, míg a nyugat-európaiak, a nagy többségükben pedig indogermánok.

A turáni-szkíta jelleg, mint tudjuk, a legtisztábban nálunk magyaroknál maradt fenn, ahol nemcsak fajtánk, de nyelvünk is ehhez a csoporthoz kapcsol bennünket.

Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy például

a lengyelek, akik ugyan ma már szláv nyelven beszélnek, valójában szarmata és szkíta fajtából tevődnek össze és genetikailag a legközelebbi rokonaink.

A szlovákok, azok tulajdonképpen szintén az egykori magyarok elszlávosodott tagjai, akik egy, a magyarból levezethető szókinccsel, de szláv grammatikával beszélnek....

A horvátokról ma már tudjuk, hogy ők az egykori avarok, vagyis fehér magyarok leszármazottai....azért különböznek oly annyira a szerbektől, akikkel élet-halál harcot is folytattak....

a románok, akik magukat, a maguk által kitalált történelmük alapján is részben a dákoktól származóknak mondják, így valójában nem is mások, mint a dacha- szkíta –turáni törzs utódjai.

A bolgárok pedig, ahogy ez már régóta ismert a magyar nép rokonai, akik az egykori erős szláv hatás nyomására szintén elvesztették nyelvüket....

Tehát láthatjuk, hogy meglepő  módon, az egykori keleti és nyugati európai határvonal, valójában egy Európában fennálló és jelenleg is ható, faji elkülönülés politikai megnyilvánulása volt egykor.

Úgy látszik akkoriban nagyon is jól tudták a II.világháború győztes nagyhatalmai, hogy mit is csinálnak, amikor az egykori Európát két részre felosztották.....

Ez különbség természetesen még ma is érvényes, bár a politikai határok elmosódóban vannak.

Így tehát ez egy fontos tényezője lehet, a címben felvetett problémának, a „közös“  Európában lakó polgárok közötti szembetűnő különbözőségnek....

 

Ennek természetesen, a fent említett mellett, van egy másik oka is.

Ez pedig az a köztudott tény, hogy az emberek gondolkodása szabadabban szárnyal ott, ahol a test jobban el van zárva.

...és így volt ez egykor, az ún. szocialista országokban is.

Ezt az elnyomó politikai hatást próbálom meg az elkövetkező elemzés során kideríteni.

Arra, hogy itt ez a másik hatás határozottan érvényesül, annak bemutatására jó bizonyítékként kínálkozik, ha  ezt az elemzést  a mai Németország példáján kezdjük, ahol ugyan a nép fajilag azonos de ezt a különbözőséget mégis tisztán lehet észlelni.

 

Mindenki, akinek módjában áll az ún. kelet- és a nyugatnémet polgárokat összehasonlítani és a nép pszichodinamikai tulajdonságait megismerni, igazolhatja,  hogy az utóbbiak elkényelmesedtek, érdeklődésük sokkal felszínesebb és sokkal inkább az anyagi javak, a fogyasztás, és sajnos a külsőségek szintjére korlátozódik.

Az egykori „keletnémet“ csoport, ugyanakkor elgondolkozik a látottakon, annak mélyére kíván hatolni és azt, annak mozgatórugóit és elemeit  igyekszik megérteni, ami így már egy valóban érzékelhető differenciát eredményez Európa geográfiai térképén.

 

Ez a nyugatiaktól való különbözőség, pedig bennünk magyarokban csúcsosodik ki a legjobban…

 

Az előbbieket igazolásként, sok olyan magyartól is hallhatjuk, akik évtizedek óta élnek Európa nyugati felén, ezek közül is különösképpen a Németországban lakóktól.

Hosszú évtizedek alatt, ezen magyarok nagy többsége be kellett hogy lássa, hogy a magukkal hozott „magyar felfogásunkat“ és életszemléletüket, a környezetük, az egykori “nyugat-német” polgárok, egyszerűen nem értették és ma sem értik meg.

Mert ez ugyanúgy van most is, mint 2-3 évtizeddel ezelőtt. A helyzet ezen a téren nem sokat változott.

Ahogy akkor, pontosan úgy most is, szinte értetlenek Magyarország és a „keleti-tömb“ viszonyait illetően...

 

Mi ennek az oka? Miért nem értenek meg bennünket?

Ennek mélyen rejlő társadalmi és pszichológiai okai vannak….

Az az ember, aki mindig és mindenkor megvehette azt, amit az Európa keleti oldalán élők tudvalevőleg, nem tehettek meg és ugyanígy ma sem tehetnek meg,  az ezt az un. “keleti problémát” értetlenül fogja szemlélni.….

Megpróbálja ugyan elemezni, de egy intellektuális, felszínes ráérzésen kívül,  nem juthat tovább.

Ennek oka pedig az, hogy ez az ember még csak elképzelni sem tudja, hogy például miért nem állhatott a mi kirakatainkban is egykor ugyanaz az árú, mint, mondjuk Frankfurtban.

Persze, hogy tudja, hogy van differencia, de ezt azzal a ténnyel magyarázza, hogy ezek a népek tőle keletre laknak....éspedig egy alacsonyabb kulturális színvonalon….Tehát az igényük is kevesebb….

Mert ugye, ”ami keleten van az mindig fejletlen és primitívebb...”

Így lett ez belénevelve....Ez az a “felsőbbrendűségi“ tudat, amely akadályozza őket a tisztánlátásban.

 

Tehát pont a lényeget nem érti meg ....

Éspedig azért nem, mert tudatát nem képes belehelyezni  abba az létkörülménybe, amiben egy magyar, egy  keletnémet vagy egy lengyel élt és él ma is.

Igy nem jutott el a tudatáig, hogy nem azért van nekik kevesebb, mert azt ők nem engedhetik meg maguknak vagy nem tudják megtermelni vagy talán nem igénylik... dehogyis... hanem azért, mert  egy nagyhatalom, a maga agresszivitásával,  ezt  nem engedte, ill. nem engedi meg nekik...

Ez pedig  a 80-as évek végéig a Szovjetunió volt, ma pedig az új agresszor, a pénztőke, a globalizáció.

 

Nem,… ezt ők nem értették meg, ugyanúgy, ahogy ma sem értik meg … és valahogy tulajdonképpen nem is igen érdekli őket….

Ennek végiggondolása egy nyugati, pontosabban egy átlag nyugati részéről elképzelhetetlen volt akkoriban. De tegyük hozzá még egyszer rögtön, a nyomaték kedvéért, hogy éppen így van ez manapság is……

Hiszen akkor rögtön azt is át kellene gondolnia, hogy miért lehetett neki akkoriban több, amikor ő és az ő apja, ugyanúgy elvesztette, azt  a bizonyos közösen viselt háborút, mint például a magyar....

 

Nem veszi észre még ma sem, hogy az őt legyőzők, és a később őt kövérré hizlalók, hatalmukat azáltal érték el felette, hogy az anyagi javakkal és a jobbnál jobb élelmiszerekkel, őt a gyomrán és az érzékein keresztül kötötték gúzsba. Vagyis úgy teletömték minden külsőséges és látszólagos anyagi jóval, hogy végül is szelleme elnehezült és a lelke pedig elfelejtett szállni...

Máshogy kellett megfizetnie a vesztes háborút...

Máshogy, mint azt nekünk magyaroknak kellett....

 

Amerika és a Szovjet máshogy dolgozott és gondolkozott...

Az egyik az hizlalt és butított , a másik pedig ütött, vert, elzárt és erőszakos volt...

Jól kapcsolódik ide, Petőfi 1847 januárjában írt,  következő két verse.

Az első: „A kutyák dala”

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyeztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag múltán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Ez tökéletesen tükrözi vissza a nyugati, a nyugat európai felfogást, és jól mutat rá arra az útra, amelyre a háború után a nyugatnémetek léptek és ami az ő osztályrészük lett.

Amely ugyan, mint láttuk,  kényelmet és gazdagságot biztosított az ott élőknek, de amiért nagy árat, a nemzeti identitás és lelkük valódi szabadságának az árát kellett fizetniük.

 

Most pedig következzék ennek az életfelfogásnak a homlokegyenest ellenkezője, amit Petőfi másik verse,  “ A farkasok dala” fejez ki egyértelműen. Ez témánk megközelítésében tehát rólunk, az Európa keleti felében élő népekről  és azok közül is egyértelműen a magyar népről szól:

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kínoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...

De szabadok vagyunk!

 

Hogy melyik volt a rosszabb és hogy melyik felfogásnak van igaza, az éppen manapság egy nagy kérdés…

 

Én úgy látom, hogy mégis jobb volt vérünk ontásával, ázva és fázva, legyőzöttként és elzártan élni, mert végül is ez lett a mi szerencsénk…

Mert pont ez tett bennünket érdeklődővé, hogy valahogy mégis megismerjük azt a világot is, amelyet tőlünk testileg elzárnak...

Lelkünk kutatott és kereste a szabad utat….majd végül meg is találta, mert tudásunk az szabad maradt.

 

Titokban történelmünkbe, a nemzeti tudatunk ápolásába menekültünk és népdalaink zenéjével sirattuk az elzártságunkat...

Nemzeti ereklyéink feltámadtak...., melyet a nép körbeállt és körbeénekelt.....

Slágereink rejtett kettős értelme felhevített bennünket, népdalainkat, a Kodály-módszert tanulták máshol is, még Japánban is...

Ha pedig akkor  daloltunk, amikor dalolnunk kellett, mert ezt legyőzőink parancsolták nekünk, abból is csak a jó hatott ránk… az, ami ettől bennünket  közösséggé formált…

 

A lengyel, a keletnémet ugyanúgy szenvedett, mint mi….és amikor az Internacionálét és a szovjetek számtalan indulóját énekeltették velünk, mindannyiunk szemében könny gyűlt és kezünket ökölbe szorítottuk, de mégis énekeltünk. Mert ők ugyanúgy szenvedtek mint mi,  mert ugyanazt a kataklizmát kellett átélniük és elviselniük, mint nekünk...

És miközben így daloltunk, ezzel valahogy közelebb kerültünk egymáshoz. Úgy a szétszakított nemzetünk tagjaihoz - akik szanaszét hevertek a szomszédos országokban -, mint a többi keleti sorstárs néphez...mert éneke volt ez egyszerre a románnak, a szlováknak és a bolgárnak is. Így Európa keleti része egy közösséggé formálódott.

Mert egy blokkot alkottunk...

Majdnem úgy, ahogy ezt a vezetőink és elnyomóink  akarták... és mégis máshogy..., nagyon is máshogy… És ezt mi tudtuk, már akkor is, egész tudatunkkal.

Azt  pedig, hogy az egyik ember a másikhoz tartozott, azt zsigereinkben éreztük, hiszen nem csak a földrajzi közelség, a különböző nemzetek színessége  fűzött össze bennünket, hanem a közös teher, a közös külső erő elleni rejtett gyűlölet is,... amit ki nem mondhattunk...

Így hát daloltunk..., közösen daloltunk.

 

Eközben Európa nyugati felének polgáránál  lassan beérett az, amit a Marshall-féle gazdasági segély, vagyis a győztes blokk jóindulatú vállveregetése, a számára eredményezett...,

...Mert egyre féltékenyebben  nézte a szomszédját, nehogy neki több jusson a zsíros bödönből, mint őneki, és így lassan az egyik ember a másiknak riválisa és ellensége lett, anélkül  hogy ezt ők valójában észrevették volna... hiszen ez nem került el a tudatukig...

De ez mégis így történt, mert ezt....

így akarták  a győztesek....az ő legyőzői.

...és így ember az embertől és közösség a közösségtől, lépésről lépésre eltávolodott  és lassan szétesett a nemzetük...

 

A győztesek akarata és bosszúja végleg teljesült.

 

A nyugatnémet nemzet így lassan a darabjaira, az alkotóira hullott,.... a családra és az egyénre, amely már csak maga magáért harcol, anélkül hogy a nemzet fogalma csak egyszer is felmerülne benne...

Az önzés tehát eluralkodott közöttük…, mert ez is a terv része volt… A győztesek terve.

 

Miközben mi az iskoláinkban, ha ugyan kissé egyoldalúan eltorzítva is, de mégis mindent megtanulhattunk a szomszédainkról, vagyis minden jót a keletiekről, és minden dekadenset  a nyugatiakról, azalatt a nyugatiak csak a legszükségesebbet engedték be az új generáció fejébe, nehogy gondolkozni tanuljon... de minek is, hiszen úgyis csak az a dolga, hogy vásároljon és felejtsen...

Felejtse múltját és identitását....

De éljen gazdagon, mint a hízott  jószág, amely a gazdája érdekét szolgálja....

 

Ez volt a különbség közöttünk... a nyugati kövéredett, jobbnál jobb autókon járhatta a világot, de valójában csak a pénz után érdeklődött.., .miközben a magyar pénz híján, az igazság után érdeklődött… amit környezetétől, szüleitől és nagyszüleitől lassan meg is tudott.

Még  a szomszédainkról elhallgatott igazságot is…

Így megtudtuk a jót is a nyugatiról, valamint a vádoló negatívot és gazemberséget a keletiről.

 

A nép tudása szélesedett, mert nem csak a „miért“-ig jutott el, hanem megkapta rá a választ is......

 

Mert mi  Ny-Európától keletre, a „szovjet blokk“ elzártságában, valóban sok mindent elvesztettünk, de az identitásunkat, a nemzeti tudatunkat, azt mindenkor és biztosan megtartottuk...

...akár akarták ezt legyőzőink, akár nem....

Ez volt a nemzet védekezése ellensége és eltiprója ellen…

 

E tudat aztán lassan átfogta az egész nemzetet és bénult lelkünk végre megmozdult..., majd lassan így szállni  tanult..., aztán emelkedett is, egyre magasabbra és magasabbra..., míg végül repült és mindent magáénak tudhatott.

 

Így a  lelki, a szellemi és az anyagi távolság, egyre nőtt és nőtt Európa keleti és a nyugati polgára között.

….míg végül… Európa recsegve ropogva, szellemileg kettészakadt.

 

Ez a szakadás okozza még ma is Németországban,  20 évvel a „Berlini fal“ leomlása után is, azt a megoldhatatlannak látszó problémát, hogy a két egymással homlokegyenest ellenkező beállítottságú és szellemű  német polgárságból, ismét egy egységes nemzetet kívánnak létrehozni...

...a gazdaggá hizlaltból és a repülni tanulóból…

 

Milyen nevetséges… és mégis milyen szívszorító.

 

Miközben ezt igyekeznek a politikusok idestova 20 éve  összekovácsolni  és összefoltozgatni,  a magyar nemzet kint élő, nyugatba ásott tagjai,  mindezt a feszültséget, a magyar tudásbeliségük edzett és nyitott szellemével, még inkább észlelik, megélik és megszenvedik…

Mert saját országuk tragikus sorsa jut eszükbe... A  szétszakított nemzet tragédiája…

…és összefoltozásunk szégyenletes kudarca, a pár évvel ezelőtti népszavazásunk arcpirító eredménye miatt.

 

Hogy mindez, ez a tudatbeli különbözőség, végül is  hová vezet, azt nehéz megmondani...

 

De hogy ezzel a lelki és szellemi differenciával kevesen számoltak, az most már biztosnak látszik.

Az egykori  nyugatnémet polgár, az anyagiakban dúskálók fölényével és mély lenézésével kezeli az egykori NDK-beli honfitársait, még most is, 20 év eltelte után is..., akiket valójában csak „felkapaszkodott“ keletieknek tart. Ezeknek a 40 éves „szocialista” múltjából, a propaganda szövegek zagyva tömkelegén kívül, valójában semmit sem ismer… Még akkori slágereit, színészeit sem ismerte… elismerni pedig még ma sem akarja…

 

Ugyanakkor a keleti, az egykori NDK  polgára, pedig  csak a képzetlen, hangosan kedélyeskedő és ugyanakkor a kultúra után érzéketlen, új hódítót látja a nyugati honfitársban...... azt,  akiben a nemzeti tudat kihalt, aki görcsösen „európai polgárrá“ akar válni  és így megtagadja múltját, elvesztve  gyökereit nemzetéhez... Ellentétben velük, azzal az NDK polgárral aki, ha ugyan a szocializmus engedte kereteken belül is, de mégis ápolta nemzete kulturális erényeit... Kötődött a háború előtti múltjához.

Mindezt téve akkor, amikor nyugati testvére már csak a pénztárcájához ragaszkodott.

Különös....

...de a legérdekesebb mégis az, hogy mindezek mellett, országuk egyesítése után, még hibáztatják is egymást új nyomorúságuk váratlan kialakulásában ....

Mert a nyugati hibáztatja a másikat, anyagi javainak kényszerű csökkenése  és életszínvonalának esése miatt,

míg a keleti pedig ugyanakkor őt hibáztatja a kultúrája és a munkahelyének elvesztése, valamint a kialakult létbizonytalansága miatt...

 

Az ellentét kibékíthetetlen....

 

Nagy tanulság ez nekünk, mert hiszen ugyanezt az ellentétet kívánták a globalizáció piszkos lelkű politikusai a magyar nép között is elhinteni, amikor is, ennek eredményeként, a magyar állampolgárságról szóló törvényt országunk, arcpirítóan egykor NEM-mel szavazta meg...

Azóta nemzetünk felébredt, észrevette, hogy ami Európában történik, az ellene irányul,  és minden ténykedés és törvény, ami innen származik az is  nemzeti tudata eltiprására irányul....

 

A magyarokkal ellentétben azonban az „európai átlag-polgár“ ezt mindeddig még nem vette észre.

Így ugyanezt  a fenti, mint „német jelenség“- ként  leírt folyamatot, látom most az egész Európai Unió bővülésekor is, amikor a “jólhizlalt“ Nyugat-Európa összekapcsolódik a „szállni tudó“ Kelet-Európával....

És érdekes módon, most ugyanazokkal az indokokkal, ugyanúgy egymást hibáztatja a két oldal, mint ahogy azt, a német polgárokról leírtam!

 

Nagyon kevés olyan némettel és német  intellektuellel találkoztam, aki máshogy gondolkozna az ún. „Ossi“ vagyis keleti németekről...

 

Természetesen ezt nem mondják ki nyíltan, hanem inkább sejtetik ezt a véleményüket és tudat alatt minden ténykedésüket ez szabályozza.

Ez, ha lehet még csak fokozódik a „keleti blokk“ többi népeiről és a rólunk magyarokról alkotott

véleményükkel kapcsolatban. Beleértve itt, a ránk vonatkozó  „paprika, gulyás és Piroska“ beskatulyázást is...

Ugyan, az egykori NDK polgár talán még emlékszik a Balatonra, az ott eltöltött nyaralások örömére, biztos tanult az iskolájában valamit Petőfiről és Lisztről is...

.... de az egykori nyugati, az makacsul köti magát meggyőződéséhez.... és nem engedi magát, a belénevelt véleményében megingatni. Ő  bennünket továbbra is csak elmaradott keleti népnek tart....

...az egykori sátorlakó barbárok leszármazottjának... akik „egykor“ betolakodtak Európába.

 

Talán egy hónapja hallottam valakitől Németországban, a magyar ételek és borok rövid dicsérete után, hogy ugyan mi mást is lehetne Magyarországon csinálni, mint enni és inni, hiszen ezért is megy oda a nyugati  turista...

Már amelyik, mondtam neki..., mert ez a mondat szíven ütött!

A különös az volt az egészben, hogy ezt egy olyan ember szájából hallottam, aki - a nagy átlaggal együtt – éppen maga sem tesz mást a szabadidejében, csak eszik, iszik és alszik, az általa magasra értékelt  német hazájában.

Ehhez jön persze még az egyik „legfontosabb“ időtöltése, a vásárlás is, amit természetesen nagy bőszen és büszkén tesz, ezzel fejezve ki „szabad emberi“ mivoltát és civilizáltságát.(!)

 

A vásárlás miatt pedig (hiszen nagy különbség már nincsen!) tényleg hiába jön Magyarországra…, ahová igaz, hogy tulajdonképpen nem is vásárolni, hanem nyaralni menne..., de így végül is, mondva csinált ítéletét, fennkölt elbizakodottsággal, mégis csak igazoltnak láthatja.

Így természetesen számára Magyarországon, az igényei és a  fenti elvárásai közül valóban csak az „egyedüli evés és ivás“ lehetősége marad.

 

De  vegyük végre észre, hogy az ilyen szemléletű látogatók tömegei, valójában azért nem látnak más lehetőséget Magyarországon, mert azt ők nem is keresik.

Aki pedig nem keres, az közismerten nem is talál.

Így ezek a turisták valóban nem is találnak mást a hazánkban...

A kultúra, a magyar táj, a történelmi játékok, a nemzeti építészet, a múzeumok, a kastélylátogatások, az átlagon felüli koncertek sokasága, a számtalan gyermekprogram, és a sok-sok más lehetőség, bizony nem ébreszt fel bennük egy valós igényt, ezek megtekintésére és az ezeken való részvételre…

...nem ébreszti fel bennük a megismerés utáni olthatatlan vágy érzését.

Ez a  számukra  bizony… jobb híján… egy nem  létező valami.

Mint ahogy a vak számára sem létezik a kék vagy a piros szín....

 

Ezt mi  magyarok értetlenül szemléljük, mert ez a hozzáállás a számunkra felfoghatatlan, hiszen mi mindenre fogékonyak és érdeklődők vagyunk, különösen a más népek, idegen kultúrájának a megismerésére….Ez úgy látszik, minden bizonnyal egy nemzeti sajátosságunk.

 

Ezt a felfogásbeli különbséget és bizonyos fokú igénytelenséget, természetesen mi vendéglátók is, észrevesszük és tudjuk róluk.

Mégis igyekszünk a híressé vált vendégszeretetünk útján, mindazt megadni  a vendégnek, amit csak kíván és megengedni neki mindazt, amit csak tenni és tudni akar, legyen az a   Balaton partján  vagy éppen Budapesten...

Így természetes, hogy minden más mellett, kínáljuk őt ételeinkkel is…

Sajnos azonban, ezzel a belénevelt lelki vakságával a többség, csak ennyit és csakis ennyit akar és emiatt aztán végül azt is hiteti el magával, hogy se nem többet, se nem mást,  hanem csakis éppen ennyit kaphat ebben országban…

Így..... mivel csak ennyit  „lát“  belőlünk, így ez  lesz az is, amit aztán rólunk szét is kűrtől a világban...

 

Az igaz, hogy ezt mi, magyarok  HALKAN ÉS SZERÉNYEN úgy fogalmazzuk, hogy lám nálunk a látogató még enni is jól tud…

…Mert nálunk nem csak  kultúra van, hanem emellett  még jó evészet és ivászat is…!

…Örül a lélek és a test is, …. egyszerre.

 

Hogyan is magyarázhatnánk el nekik a csíksomlyói búcsú varázsát, Pusztaszer erejét és a Koronánk szentségét....

….hogy értethetnénk meg velük, hogy népünk a programok özönében fürdik és dúskál.

…hogy nálunk a nő az érték, nem kellett őt szégyenszemre emancipálni, mert őt mindig is a tenyerén hordta a magyar…, és mindig is rangja volt!

…és, hogy Szűz Máriát mindannyian megkoronázva hordjuk a lelkünkben, még a református keresztényeink nagy része is….és sok-sok más dolgot, amik számunkra alapvető és érthető tények…

 

De mindezt, hogy megértse a szegény nyugati, azt ne várjuk el tőle!

Hagyjuk őt csak tovább enni és inni, itt nálunk…

 

Ő  Európa másik feléből jött.

Onnan, ahol máshogy és másról gondolkoznak.

 

De ha bennünket és vele együtt kultúránkat  netán mégis meg kívánná ismerni,

…megteheti.

Bebocsájtást kaphat.

De vigyázat, csak akkor és csakis akkor, ha ezt nem gőgös leereszkedéssel, hanem csendben és szerényen, ....de kéri.... Mert bizony  kérnie kell!

És akkor megismerhet bennünket.

Mert nem elég, hogy mi mások vagyunk, mint ahogy ezt ők gondolják…, hanem mi még csak nem is keleten vagyunk…, ahogy pedig ők ezt szintén hiszik!

Mert mi középen vagyunk… Európa közepén.

És ami valaminek a közepe, az egyben a tengelye is...

Éppen ez  a mi titkunk..., és maradjon is az!

 

 

Dr.T.Túri Gábor