A szeretet Isten adta kapocs olyan emberrel (emberekkel) akikkel együtt valamit meg kell tanulnunk, tapasztalnunk, átélnünk, megszenvednünk. Akit megszeretünk, mindvégig szeretjük, csak később esetleg már nincs tennivalónk vele....

Az igazi szeretet-kapocs ritka, mély, és megrendítő, gyökereiben érintő, felkavaró kikerülhetetlen tennivaló, mert a szeretet tevőleges.
A szeretetet nem kell keresni, megmutatja arcát, megmutatja magát, felbukkan. Érzed, ott van.
Az átélt szeretet igaz felismeréshez vezet.
Az igazi szeretet megmásíthatatlan és felboríthatatlan, letagadhatatlan, csendes, és olykor magányos. Nem szomorúan magányos csak univerzális magányunkat tekintve egyedül megélve a miénk.
A szeretet - kijelölt út valami felé.
A szeretet a lélekben összekulcsolt kéz.
A szeretet csakis felemel, bár a hozzá vezető út lehet nagyon fájdalmas, gyötrelmes és nehéz, de lehet megbízatás és öröm is.
A szeretet egyben súlyos teher és igazi megkönnyebbülés.
A ránk mért szeretet útvonal.
A szeretet nem a megölelés, de fantasztikus megölelni azt, akit szeretünk.
A szeretet fájdalmas híd, mert nem segíthetünk mindenben maradéktalanul azon, akit szeretünk. Más életútja, célja, keretei, korlátai, sorsa, jelleme van. Ezzel a bonyolult, és ellentmondásos különbséggel érkezik hozzánk, van közös tennivalónk, és ezzel együtt kell szeretnünk.
Sokszor egészen elképesztő, kit, miért szeretünk. A szeretet titokzatosan önállósítja magát, és választ. Szeretünk valakit, akit nem kéne, és nem szeretjük azt, akit minden okunk volna szeretni.
A szeretetben hosszú rátalálás is van és azonnal is beköszönthet lelkünkbe.
A mély szeretetben lemondani valamiről, bármiről is, nem lemondás. Csak olyan természetes, mint odaadni valamit. Kinyújtod a kezed és odaadod. Könnyedén.
Megérezni és megérteni azt, mire van szüksége a másiknak - még akkor is, ha neked az egyáltalán nem fontos!-, az is szeretet. Ha hozzásegíted ahhoz, ami neki fontos, az is szeretet.