Az igazi tanár kitűnő humorista, elsőrangú színész és szerepjátékos, az emberi kapcsolatok zsenije, aki szabadon, gátlások és gátak nélkül képes kommunikálni, és úgy közvetíteni a gondolatait, hogy jól tudja: ugyanazt a dolgot minden tanítványnak kicsit másképp kell előadnia ahhoz, hogy az át is menjen.

Sokszor gondolkodtam azon, hogy a tanárképzőkből kikerülők többsége miért nem lesz igazi tanár. Persze, tudom, tanításra születni kell, és erre a pályára csak annak lenne szabad mennie, akinek ez a hobbija, és tanítás nélkül élni sem tud. Hevesi Mihály azonban ”A nyelvtanulás művészete” című kitűnő könyvében ennél konkrétabban megfogalmazta ugyanezt. Szerinte még a laikusok számára is nyilvánvaló, hogy a tanítás nem tudományos elméleteken alapuló laboratóriumi gyakorlat, hanem emberi kapcsolatokon múló, előhívó, teremtő folyamat – vagyis ahogy a könyv címe is mondja, művészet. Márpedig művészek nem teremnek minden bokorban.

Egy órán számtalanszor előfordul váratlan dolog, amit a tanárnak tudnia kell lereagálni, méghozzá építő jellegűen. Ehhez viszont többek között spontaneitásra van szükség, amit nem tanítanak meg a tanároknak, és hihetetlen hosszadalmas is megtanulni.

Fájó pontom az, hogy a magyar oktatás ennyire korszerűtlen, és lemaradt. Ezen a ponton is látszik: a tanárképzőknek végre le kéne mondaniuk arról, hogy olyan tanárokat ontsanak magukból, akik a gyerekek fejébe akarják tölteni az információt ahelyett, hogy a kulcsot adnák oda nekik, amely segítségével magától megy minden.

Vajon a tanárképzőkben mikor fogják tanítani a tanulás tanítását?