A pozsgások és kaktuszok igényei - talajfajták

A kaktuszok és pozsgások elterjedésének egyik legmeghatározóbb oka, hogy gyakorlatilag a kemény anyagoktól a tiszta homokig bármilyen talajban képesek megélni. Ennek ellenére akkor fejlődnek a legjobban, ha laza szerkezetű, jó vízelvezetésű földben vannak.

Kaphatóak úgynevezett kaktusz átültetésére alkalmas földkeverékek, amelyek szerintem kicsit drágák. (Mellesleg én azokat is lazítani szoktam homokkal vagy nagyon apró kavicsokkal)

Az öntözésről

A kaktuszok és a pozsgás növények pusztulásának leggyakoribb oka a túlöntözés, ilyenkor a gyökerüktől felfelé egyszerűen elrohadnak. A kaktusztermesztőknek az úgynevezett nedvességmérő használata  segít a föld nedvességének meghatározásában. Azonban ha nincs ilyen eszközünk az a legegyszerűbb, ha az öntözéssel várunk addig, míg a növény földje szinte teljesen ki nem szárad. A legtöbb faj hosszú ideig megél víz nélkül, így ha csak nem muszáj ne öntözzük.

(Én tavasszal és ősszel durván két hetente önzötöm meg őket, tápszert minden második öntözésnél kapnak. Nyáron a növények nem tudják felhasználni a felvett vizet, legtöbbjük ekkor is nyugalmi állapotban van, így csak nagyon minimális öntözést igényelnek. Télen szinte egyáltalán nem öntözöm őket, csak ha már nagyon száraz a földjük. Télen pár csepp víz is elég nekik, hogy a gyökerük ne száradjon ki. Emellett mindig figyelek arra, hogy lehetőleg ne legyen a növények alatt pangó víz, így nem kezdenek el rohadni.)

Hőmérsékletigény

A legtöbb kaktuszfaj és pozsgás növény legalább olyan érzékeny a hőmérsékletre, mint a fényviszonyokra. Legtöbbjük télen nyugalmi állapotban van, míg tavasszal és nyáron virágoznak és növekszenek. A rendkívüli hőség illetve a hideg hatására ez a természetes rend felborulhat és más évszakokban is bekövetkezhet egy nyugalmi állapot. Ez addig tart, míg a hőmérséklet ismét el nem éri a növekedéshez szükséges értéket (a legtöbb fajnál ez minimum 16 fok, a trópusi kaktuszok 21 fok felett fejlődnek).

Természetes élőhelyükön a kaktuszok nagyon változatos és szélsőséges hőmérsékleteknek vannak kitéve. Egyes fajokat (pl:Sempervivumok) télen hó fed, míg mások (pl: az Andokból származó Oreocereusok) nappal elviselik a perzselő napsugarakat, éjszaka pedig a fagyot. Megint mások (pl:Epiphyllumok) az egyenletesen meleg, párás esőerdőben élnek.

A legtöbb kaktusz és pozsgás jól fejlődik lakásban is, azonban meghálálják, ha késő tavasztól kora őszig a szabadban nevelkedhetnek. Télen amennyiben lehetőség van rá minimum 10 maximum 15 fokos hőmérsékletű helyre telepítem őket.

Tavasszal és nyáron szeretnek kint lenni, de akkor is ügyelni kell arra, hogy ne kapjanak huzatot illetve hogy forró kánikula esetén árnyékoljuk őket (könnyen megégnek).

Kik a rokonok?

A kaktuszokon és pozsgásokon kívül talán nincs is még egy olyan növénycsoport, amely az évezredes környezethez való alkalmazkodás végett ennyire változatos formákat, fajtákat hozott volna létre. Tudjuk-e azonban mik az azonosságok és különbségek e két növénycsoport között, mit is takar ez a két elnevezés? Pozsgásoknak (idegen szóval szukkulenseknek) azokat a szárazságtűrő növényeket nevezzük, amelyeknek valamely testrészükben vízraktározó sejteket találunk. Ezek a sejtek nedvességet megkötő nyálkával telt sejtek, amelyek lehetnek a gyökerekben, a szárban vagy a levelekben. Testfelépítésük lehetővé teszi, hogy az ezekben raktározott vizet folyamatosan, szinte veszteség nélkül használják fel. Kedvezőtlen körülmények között anyagcseréjük minimálisra csökken, nyugalmi állapotba kerülnek. Legismertebb képviselőik a kaktuszfélék. A kaktuszokat a tövispárnák (areolák) különböztetik meg a többi pozsgástól.

Folyt. köv. :-)