Állatok és emberek. Mese.

Egyszer egy tudós bagoly összehívta az erdő lakóit és kihirdette, hogy egy iskolát kíván létrehozni ahol mindenki, megtanulhatja, hogy milyen lehet a másik állat élete. Megtapsolta őt az erdő népe és hozzákezdtek buzgón az iskola építéséhez. Szorgos munkával felépítették az iskolát, és be is bútorozták. Mivel ők nem emberek, így nem ősszel kezdték a tanévet, hanem pontosan akkor mikor erre az épület és az összes körülmény alkalmasnak tűnt. Volt ugyan némi vita, hogy kik tanítsanak, illetve kik jogosultak tanítani, de mivel senkinek nem volt semmilyen végzettsége, így megpróbálták képesség szerint kiválasztani, kik alkalmasak leginkább a többiek oktatására. Az első évfolyam tökéletesen sikerült. A diákok nagyon készségesen figyeltek és érdeklődéssel hallgatták az előadásokat a másik állat gondolatairól, gondjairól és örömeiről. Eljött az évfolyam vége, és senkinek nem jutott eszébe vizsgáztatni a végzős hallgatókat. Aztán telt múlt az idő és már majdnem minden állat elvégezte ezt a különös iskolát, amikor a kisegér elő állt egy új ötlettel:

Legyen az iskolában osztályzás merte az mégis csak borzasztó dolog, hogy bárki beülhet a padba és végighallgathatja az előadást anélkül, hogy bárki számonkérné rajta amit tanult. Nem aratott osztatlan sikert, de kitudja miért,(talán mert megvesztegette a tudós bagolyt némi pocok fiókával) de ettől még bevezették az osztályzást. Ráadásul, mivel ő volt az ötlet szülőatyja ezért ő határozhatta, meg hogy minek alapján fognak osztályozni.

Ez természetesen nem tetszett az állatok többségének, de azzal szerelték le őket, hogy

„Mit akartok? Ti csak tudatlan állatok vagytok és különben is hogy gondoljátok azt, hogy osztályzás nélkül lehet élni?”

Ez egy elég hatásos módszer volt, mert elcsendesedtek a lázadók és beletörődtek, hogy ezen túl az egér mondja meg, ki jó és ki rossz.

Mikor az első osztályozott tanév véget ért, és kiosztották a bizonyítványokat, az oroszlán megbukott, mert nem tudott bebújni az egérlyukba, és ez eleve követelmény volt az iskola elvégzéséhez. Igaz a farkas sem bujt be, de ő legalább elméletben tudta, hogy kellene bebújni, ha lenne farkas méretű egérlyuk. És volt még néhány olyan állat, aki nem tudni, hogy miért, de megkapta a kegyelem kettest. Aztán ahogy telt az idő, az iskola már komoly múlttal rendelkezett. Mivel lassan elfogytak a tudatlan pockok és az összes haszontalannak kikiáltott rágcsálók, a tudós bagoly éhes volt és gyorsan, felfalta az egérkét, aki kitalálta az osztályzást. Természetesen, mivel nem volt tanú így mindenki megsiratta szegény halott egeret, és méltatta, hogy milyen hatalmas dolgokat vitt véghez, mint pl.: az osztályzás feltalálása és ki tudja még, mit nem tulajdonítottak halála után neki.(bár a holttest soha nem került elő, de a bagoly biztosan tudta, hogy meghalt) Az üres koporsóját az iskola főbejáratához állították ki és minden reggel előtte kellett tisztelegni. Természetesen, a tudós bagoly és egész családja jelenlétében. Az órákon már csak azok tarthattak előadást, akik itt ebben az iskolában, kiváló eredménnyel végeztek. Aztán elkezdődött a tovább képzése az oktató személyzetnek. Mivel nem volt náluk képzettebb, így hoztak egy törvényt, hogy személy szerint csak ők képezhetnek tovább. És soha többé nem lehet megvoltoztatni azt a törvényt, miszerint:

Akinek nincs rá jogosultsága, hogy oktasson, vagy vizsgáztasson, az nem adhat tanácsot és soha nem szólhat bele abba, hogy mit, ki és mikor oktat. Aztán eltelt néhány tíz év és már rég korszerűtlen dolgokat tanítottak, (nem mintha valaha is igazi tudást lehetett volna szerezni ebben az iskolában) mert időközben az egerek összkomfortos lakásokba költöztek, és az összes itt végzett állat felemelkedett a ranglétrán és már a fa tetején élt, lenézve a többi állatot, akik messze elkerülték az iskolát. Igaz ők, akik soha nem járhattak ide,

ők voltak kötelesek eltartani a diákokat és a tanárokat egyaránt, továbbá ők voltak kötelesek a fát tisztán tartani, meg a felszerelésekre valót megteremteni, és úgy egyáltalán minden az ő nyakukba szakadt, de a hasznot a tudós bagoly és családja szerint lehetett illetve kellett beszolgáltatni. És ha akadt egy két vadállat, aki fellázadt ellene, azokat egyszerűen lelövették a vadásszal. Mert időközben a vadász is hasznot húzott az iskolából, mivel nem kellet neki vadászni, elég volt az iskola elé menni és kedvére válogathatott a sok szép fiatal állat között. És ez, azóta csak romlott. Mivel belekerült ebbe a rendszerbe egy magyar ember is, és látta, hogy jól jövedelmez, így hamarosan átvette a rendszert és kötelezővé tette. (mert ugye mondanom sem kell, hogy a vadász az magyar volt) Azóta a magyar iskolák nem azért vannak, hogy használható tudást adjanak, hanem azért hogy a „tudós baglyok, vadászok jól élhessenek, és az őket hűségesen, alázatosan kiszolgálók uralkodhassanak a kiszolgáltatott diákokon. És ha néha, néha egy tudatlan vadállat, valamelyik uralkodni vágyó oktatóra támad, az természetesen „felségsértés” és keresztre feszítés jár érte. (nem mintha egyetértenék bármilyen erőszakkal is) Viszont azt már kevésbé teszik közzé, hogy az uralkodni vágyó, magától elszállt oktatók, mélységes megvetésükben, hányszor alázzák meg nyílt színen, a kissé szégyellős, gyengécske és egyáltalán nem erőszakos diákokat.(És nem győzöm hangsúlyozni mennyire, elítélem a tanár verőket!!!) De talán azzal is kellene foglakozni, hogy szegény oktatók, a diplomás minimál bérükért, milyen értéket adnak, adhatnak cserébe? Mennyire hasznosítható a „tudás” és mennyit ér a papír? Hogy ha elvétve akad, aki tényleg rendelkezik némi tudással, miért azt nem engedi érvényesülni a Magyar rendszer? Miért lehet csak és kizárólag olyan vezető, aki sem csinálni sem oktatni nem tudja? És miért nincs értéke a becsületnek, tisztességnek, őszinteségnek? Talán egyszer úgy is lehetne, hogy az oroszlán oroszlánokat, az egér egereket, a bagoly baglyokat nevel, és nem kell a másik állat helyébe állni senkinek. Csak a maga becsületes vadállati mivoltának kell megfelelnie.