Felébredni az álomból,

zihálva ábrándozni tovább.

Érezted testének melegét,

és édes ajkainak csókját.

Keze nyoma még a csípődön nyugszik,

illata átjárta a levegőt.

Próbára tesz nem létező türelme,

de várod a megfelelő időt.

Lenyugszik a tested,

remegő kezed a takarón pihen.

Légzésed lassul,

mikor megérzed csókját a nyakadon.

Ujjaid a hajába fonod,

vágytól égő testét közelebb húzod.

Szóra nyitod a szád,

de ő mégis csendre int.

Szembe fordulsz vele,

hogy lásd ragyogó szemét.

De a magány úrrá lesz rajtad,

és nem látod vágyakozó tekintetét.

Az ablakhoz lépsz,

és keresed itt létének nyomát.

Egy összegyűrt levél,

ez az ami rád vár.

Remegő kézzel szétnyitod,

búcsúzni jött, tudom.

Kézírása ott ragyog,

nyomot hagyva a papíron.

A sorok mélységével

sűrűsödik a könnyem.

Tartalmától égni kezd

cserben hagyott szívem.

Zord tekintettel,

apró darabokra tépem.

Megfogadtam, többet soha,

senki iránt semmit sem érzek.

Egész éjjel fent voltam

- Vajon mit érez irántam? – agyaltam,

majd búcsú levelére pillantva,

elengedtem az álmomat.

Másnap a suliban megláttalak,

Tekinteted rám ragadt.

A harag, mit éreztem,

Szerte foszlott egy perc alatt.

Elképzeltem a pillanatot,

Mikor megáll körülöttünk a világ.

Lágy csókod édesen ölel át,

Karjaiddal magadhoz zársz.

Képzelet volt ez,

Semmi más.

Helyette elfordítod fejed

És a pillanatból kizársz.