A leghasznosabb dolog reményt adni. Legalábbis ezt állítja Ákos, aki zajló koncertturnéja alatt emailben válaszolt lapunk kérdéseire. A Széchenyi Társaság díjáról, az öregedő rajongókról, a maratoni dedikálásról, a kreatív ember feladatairól, Eperjes Károlyról, gyerekeiről és a legózásról is szót ejt.

 

Néhány hete a Széchenyi Társaság Díjával tüntettek ki. Az utóbbi évek elismerései közt van olyan, amelyik különösen megtisztelő számodra?

 

Ritkán okoz felhőtlen boldogságot egy díj. Két elismerés kiemelkedik a többi közül: az egyik egy régi Arany Zsiráf-díj, ezt az első önálló kliprendezésemért, az Ikonért kaptam 1999-ben. A Tisztikeresztet pedig Mádl Ferenc államfőtől vehettem át két éve márciusban, aztán az országházi ceremóniáról egyenesen a szülészetre rohantunk, és másfél óra múlva megszületett Anna lányom.

 

A legutóbbi díjat az alapítók megfogalmazása szerint azok kaphatják, akik munkájukkal a nemzeti felemelkedést segítik, támogatják a hazai kultúra fejlődését, és többek közt a magyar nyelv tisztaságát védelmezik. Rád az utóbbi vonatkozik?

 

Én csupán dalokat írtam az elmúlt tizenhat évben, és ugyanezt csinálom most is. Azt hiszem, nincs bennem felesleges precízkedés. Szeretem az anyanyelvemet, zavar a rossz prozódiájú dalok áradata, az ilyen hibákat igyekszem elkerülni, néha utólag is javítok a szövegeimen. A múltkor még Grétsy László rádióműsorába is bekerült az egyik dalom, haha! Komolyan!

 

A díjátadón így fogalmaztál: "Csak a holt emberek azok, akiknek csak érdemei vannak és kötelességei már nincsenek" Milyen feladatokat tekintesz a kötelességednek?

 

Nincs következő feladatom, csak ugyanaz van, ami korábban is volt. A kortárs, posztmodern cinizmus megszüntette a felelősség intézményét, tönkretette azokat a szavakat, amelyek az embert az eszményeiről tudósítják. Leginkább az lenne minden kreatív ember feladata, hogy a szavak eredeti jelentését visszaadja, fellépjen a pusztító nyelvrontással szemben, mert az végső soron eszményromboláshoz, emberromboláshoz vezet.

 

Fontosnak tartod hangsúlyozni, hogy a közszereplők hasznos dolgokra használják az ismertségüket. Miért?

 

Azt tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy joguk van arra, hogy hasznos dologra használják az ismertségüket, személyi következmények nélkül. A leghasznosabb dolog pedig reménységet adni az embereknek. Ez pedig a hitben gyökeredzik, mert más remény nincs. Hitet úgy lehet adni, hogy nem csak dumálsz róla, hanem éled. Eperjes Károly színész barátom például sokat tűr az okos bírálóktól, a háta mögött összesúgó kollégáitól, de nagyon hisz az igazában. Az egyik legnagyobb magyar színész, talán ettől is. Sokat kaptam tőle, és mondhatnám, hogy ettől majd rólam is beindul a sutyorgás, de az már megy, hosszú évek óta...

 

Az elmúlt években azt is felvetetted, szívesen forgatnál filmet. Ha megvalósulna, mi lenne a témája?

 

Laikus vagyok, nem értek hozzá, de úgy érzem, az így-úgy létező filmszakma is darabjaira hullott az úgynevezett rendszerváltás során. A mai fiatal filmeseknek minden egyes forgatáshoz újra meg újra létre kell hozni az egész filmszakmát, kicsiben. Van nekem elég bajom ahhoz, hogy ez ne vonzzon. Ráadásul nem vagyok kompromisszumkész ember, úgyhogy talán jobb lesz, ha várok a filmes terveimmel, amíg kevésbé ínséges idők jönnek.

 

Addig is javában zajlik a koncert turnéd, és Az utolsó hangos dal című dupla albumod megjelenése alkalmából tizenhét órán át dedikáltál. Hogy látod, változtak a rajongóid az elmúlt évek során?

 

Hát persze! Jól megöregedtek, ahogy én is! A dedikálás délután három órától hajnali háromig tartott, voltak fiatalok is, de a többség már messze van a tinirajongástól: az érdeklődők többsége 25 és 35 éves kor közötti. Totál érthetetlen a dolog. Én öreg vagyok és rút, ők nagyrészt már nem lelkes gimnazisták, mit akarnak tőlem hajnalban?

 

A bulvársajtóból értesülhettük arról, hogy ismét apa leszel. Az első gyereked születése előtt a lapokban sosem lehetett olvasni a magánéletedről. Miért döntöttél akkor úgy, hogy mégis ismerjük meg?

 

Következetlen voltam sajnos, állandóan nyomulnak nálunk bulvárék, tettem egy engedményt, de nem vagyok tőle boldog.

 

Mutatnak bármilyen érdeklődést a gyerekeid a zenei pálya iránt?

 

Biztosan fognak zenét tanulni, ha már az apjuk nem lett rendes muzsikus. Mindketten nagyon ügyesek, imádnak énekelni.

 

Gondolom a turné ideje alatt kevés időd jut arra, hogy a gyerekekkel legyél huzamosabb ideig. Hogyan töltesz velük például egy szabad vasárnapot?

 

Nehéz felidézni, mert mostanában nemigen volt szabad vasárnapom... Ha nem a turnébuszról omlok az ágyba hajnalban, akkor együtt megyünk a pasaréti templomba. Utána reggelizünk egy közeli kávézóban, esetleg kirándulunk a házunk melletti erdőbe a szomszéd utcában lakó gyerekekkel. Nyáron Marci sokat bringázott, focizni is jártunk az adyligeti pályára. Rossz időben lehet társasjátékozni, ha tébolydába kerülök, a Ki nevet a végén? lesz az egyik ok. Már annyit legóztam a gyerekekkel, hogy ezzel az erővel a kínai nagy falat is megépíthettük volna. Délután alszanak, ilyenkor lehet tunyán elheverni a kanapén, kiolvasni az újságot, szunyókálni. Tisztára olyan vagyok már, mint egy vénember.