info: reggel.hu

[2005.06.23]

POPSZTÁR - „Az írás véres-édes gyötrelem. Egész életemben egyetlen dalt írok.”

Tizenhat évvel ezelőtt robbant be a popzenei közéletbe a Bonanza Banzai. Frontembere, akit Ákos néven ismer az egész ország, egyre magasabbra tornászta a díjazott albumokkal csatolt népszerűségi indexet. Aztán ahogy az lenni szokott, a zenekar felbomlott, de előtte elindult Ákos szólóénekesi pályája. Telt-múlt az idő, és az énekest mintha kicserélték volna. – Jó időben, jó helyen voltam, elkapott és tenyerén hordozott a közönség. Amikor az X + I című, díszdobozos gyűjteményes kiadványt készítettem, sok régi fotót néztem végig. Egy gyerekképű fiút láttam, vicces ruhákban, aki pózokkal védekezik a világ aljasságai ellen. Lényegében nem különbözik attól, aki most vagyok: naiv, jó szándékú, akinek a keménysége csak álarc. Az idétlen, nyakláncos, bőrgatyás, copfos figura a múlté, de ma is játsszuk a régi dalokat, mert mindaz, amit akkor írtam, ma is vállalható. Ennél nagyobb kegy nincs!

Ami persze önmagában adottság, művészi tehetség nélkül fabatkát sem ér. – Pedig az nem a miénk, a képességeket a Teremtőtől vagy a teremtéstől kapjuk, kinek mi tetszik. Mi csupán használjuk, csiszolgatjuk. Vagy parlagon hagyjuk. Nem a miénk, amit írunk, de ha az ember felismeri, hogy eszköz, akkor tud igazán örömet lelni benne. – Szerencsés vagyok – folytatja –, mert rátaláltam a dolgomra, és folyamatosan igyekszem jobbítani magamat. Persze lehetnék jobb gitáros, mert azt soha nem tanultam: nem volt rá idő, egyfolytában dalokat írtam... Ezért is véres küzdelem nekem a dalszerzés. Viszont a gitár öltöztet!

Szó se róla, Ákost az előadás és a dalszöveg miatt szeretik. – Sok rosszat hallani rólam, lehet, hogy van benne igazság is, de egy biztos: csak arról tudok beszélni, ami foglalkoztat, amit megélek. Nem tudok programverset költeni, másnak szöveget fabrikálni. Ez a másik ok, amiért az írás véres-édes gyötrelem. Szinte minden szerzeményem ugyanarról szól: egész életemben egyetlen dalt írok. Ez teher és öröm, áldás és átok egyszerre.

Viszont meghökkentő a stílusváltás. A beszélgető Ákos és a színpadi mintha köszönő viszonyban sem lenne egymással. Volt idő, amikor líraira vette a fazont, máskor vad rockerre. Ez a terpeszes koreográfia pedig végképp bezavar. Sokszínű és ellentmondásos: odamondogató és földhöz vágó, szelíd és derűs. – Nincs ellentmondás. Az alkotás, a dalszerzés zárt, belső folyamat, a színpadi előadás pedig hatás a publikumra. Az ember nagy műgonddal csiszolgat magában egy gondolatot, aztán kiáll vele a közönség elé.

Ahogy terpeszben áll a színpad közepén, és úgy markolja a gitár nyakát, hogy majd’ kilyukad, az a forma, a gondolat becsomagolása. Ettől a csomagtól jön lázba és ujjong a közönség. Így találkozik Ákos és a tömeg. – Személyes ügyem Istennel abban a pillanatban sok ezer ember közös ügye lehet. Ez a csoda! Gyötrelem és öröm sűrűsödik a dalokban, és mert személyesek, lehet hozzájuk viszonyulni. Ami az enyém, az az övék. Nagyon nagy áldás!

Szólópályásból van egy tucat. Koncertjeiken egymásnak vendégei. Ákos még ebben is rendhagyó. Magányos énekes próféta. – A magam ura vagyok, a magam szigetén. Vannak zenésztársaim, időnként más produkciókba is hívnak, mentem is, de egyszer sem jött össze úgy, hogy maradéktalanul jó érzéssel szálltam volna ki belőle.

Alighanem ez az énekes-dalszerző-előadó útja. S vajon milyen irányba visz az út? – Időt szeretnék találni az új daloknak. A nyári turné után mindenképpen visszafogottabb, csöndesebb irányba indulok.