Akármilyen gyönyörű, tiszta lelkű, földöntúli szépség is egy angyal, mi mégis a ravasz, maliciózus és manipuláló démonokhoz vonzódunk, testünk akaratlanul is húz az ismeretlen sötétséghez, mohón kívánja csókját, a bűn, a tiltás izgalma feledtet mindent, mi tisztességes és feddhetetlen, a gonosz csábít mindig és mindig, a legszűziesebb elmét is megtöri a vágy, és sebes folyóként sodródik a démon karmai közé, ahol a kéjmámor aranykapuja vár, ahol buja testek olvadnak egymásba, hogy végül elnyelje őket az enyészet bűzös gödre.

Elhagyatott, néma lelkekké válnak, s egyszeriben ráeszmélnek, hogy bábok csupán, irányítható eszközök, kik gyarló gyönyörükért kajtatva zuhannak a végtelen mélységbe, ahonnan többé nincs visszaút. A démon jól tudja, övé az örök győzelem, mert az angyal bár fenséges, őszinte és nem vezet meg bennünket, a démon csábító ajkai megbabonázzák a halandó szemeket, s azok gyanútlanul fordítanak hátat az isteni, szárnyas teremtményeknek, így a végső kegyelemnek is, hogy aztán az aljas szörnyetegek karjaiban bontakozzanak ki sötét, rejtett vágyaik. S vár minket az Örök Kárhozat.