2009. június 16-án Velencén eltünt Fidy nevű,  hosszú szőrű fiú perzsa keverék cicám. Nagyon megsirattam, de nem adtam fel a keresését. Amikor csak tehettem bejártam egész Velence és környékén lévő településeket. Több kilóméteres kerékpár utat tettem meg, rendgeteg plakátot ragasztottam ki. A cicus képét betettem az utómba, és minden nap "beszélgettem" vele, elmondtam NEKI hogy nagyon várom haza, és itt az ideje hogy végre hazataláljon.

Amerre jártam mindenkitől érdeklődtem nem látták-e? vagy nem tudnak -e cisusomról valamit.

Szomszédok már azt hitték megbolondultam, mert ha a cicáról beszéltünk sírni kezdtem.

Egész nyaram szomorúan telt el. Barátaimhoz sem mentem el, mert minden hét végén siettem Velencére váni a a cicám. Barátnőm (látó képességgel rendelkezik) elmondta, hogy nincs messze tőlem a cica, valaki elvitte kocsival mert megtetszett neki. Ez kicsit megnyugtatott, tehát él, egyre többet gondoltam Fidire, mert tudtam, hogy a gondolatátvitellel sokat segítek neki hazatalálni. 

szeptemberben véglel hazaköltöztünk Budapestre. Fájt a siívem, mi lesz ha éppen most jön haza és senkit nem talál ott. Az Ő cicakosarát az udvaron hagytam saját takarójával együtt, és kértem a szomszédokat, hogy ha meglátják értesítsenek. Tudom a hátam mögött kuncogtak, mit akarok én már ilyanhosszú idő után.....

Most pedig a CSODA következik!!!!!! 

Október 2-án éppen munkából mentem haza mikor telefonon keresett a velencei szomszédom. Azt hittem a ztkérdezi  hogy ilyen jó időben lemegyünk-e vagy nem. A boldogságtól sírni kezdtem mert azt közölte velem hogy itt van a Fidy és megfogták betették a cicakosárba nehogy elmenjen. Na mondanom sem kell azonnal mentünk le kocsival velencére a lányommal. Előszőr nem ismert meg, de után bújt hozzánk, csapzottan koszosan, telebogánccsal,  de ujra az enyém lett

 Az orvos azt mondta több hónapja vándorolt haza, ezt az evési viselkedéséből lehet látni. Barátját Samu cicát nem ismrete fel előszőr nekiment, de azóta már játszani is megtanult újra.

Tehát azoknak  akik elvesztették cicájukat csak azt tudom tanácsolni, ne adják fel soha. Hallottam ez idő alatt olyan történetet is hogy egy év után ment haza a cica.

Én nagyon boldog vagyok és megtanultam nem félteni a cicát, mert elhangzott olyan vád is hogy mert tulságosan féltettem azért tünt el.

Kívánom hogy aki most éppen várja a cicáját haza hasonlóképppen járjon mint én és a kis családom.

Eszter