A pillanatok múlttá szenderülnek,
öröm és bánat mind-mind elpihen,
termő gondolatok messzire szállnak,
ha az ember a percre nem figyel.

Létünk bástyáját támadja az idő,
és reményünk mint féktelen gyermek,
a veszélyekről sosem vesz tudomást,
szerencséje mellett gyakran elmegy.

Álmaink ágain hintázgat lelkünk,
ezerszín fényben látjuk a jövőt,
de ki a mában cselekedni nem mer,
letört gallyakból épít temetőt.

Ott lesz a fejfája mindegyik percnek,
ha életünk végén visszanézünk,
lesz millió ismeretlen katonánk,
s lesz néhány tetté vált ismerősünk.

A pillanatok múlttá szenderülnek,
meg nem markolhatjuk a tegnapot,
semmink sincs, mi utánunk fennmaradhat,
csak az, amit két kezünk alkotott.

2011. 12. 18.