Vízöntő vagyok, ha pezseg a vérem.
Tanítok végtelen, s fájdalmat kapok.
Mégiscsak maradok, az aki vagyok.
Van bennem tűz és egy picike halál.
Van bennem szenvedély, van bennem tanár.
Hullámzó tengerként érzelmem árad.
Pusztító viharként forgószél támad.
Egy apró kis tavasz, egy picike nyárral.
Az őszi fák képe egy fagyosabb tájjal.
Élek egy világban nappal és éjjel.
Sok pici darabra török így széjjel.
Sohasem ismerted azt, aki vagyok.
Vágyaim édesek, álmaim nagyok.
Vagyok a szeretet, s égető gyűlölet.
Vagyok a varázslat, s vagyok a bűvölet.
Vagyok, ki voltam, a múltban, s a mában.
Ott vagyok mindenhol, fűben és fában.
Azt hiszed ismersz? Hát milyen a lelkem?
Szerinted mutatom, vagy pedig rejtem?
Találd ki hol járok! Sötétben? Fényben?
A pokloknak mélyén? A csillagos égben?
Szerinted ki vagyok? Magam sem tudom.
Ne fárassz vele, mert talán már unom.
Voltam, ki vagyok, és leszek ki voltam.
Ameddig össze nem roskadok holtan.