Van úgy,hogy az ember emlékeit rakosgatva leltárt készít az életéről.Rá kellett ébrednem,hogy reménytelenül nehéz időszakomban sem voltam soha egyedül.Valaki odaföntről folyamatosan küldte óvó, szeretetteljes jelzéseit.Megnyilvánultak nappali történésekben,és az álmaimban is.

    Sugallatok címmel ezeket az élményeket leírogattam.

Életem legfontosabb döntéséhez köthető álmomat szeretném most megosztani veletek.Az írás ebből a csokorból való.

Kíváncsian várom a véleményeteket.

                                                          A kereszt árnyékában

Elhagytam a férjemet.

Megtettem,mert okom volt rá.Szerettem,és ő is engem.De nem tudtunk már együtt élni.

Túl sok volt a bántás,a megalázó élethelyzetek.Úgy éreztem,tartozom a gyerekeimnek azzal,hogy ne menjünk rá valamennyien erre a házasságra.

De aki az eszével dönt a szíve helyett,az nem tudja végleg becsukni maga mögött az ajtót.Sokszor elég egy gesztus,egy rá emlékeztető dallam,s már nem a legfontosabb szempont a női méltóság.A harag és a sértett önérzet helyére beköltözik az aggodalom az elhagyott kedves iránt.Tudtam,hogy vissza fogok menni,bármilyen perspektívát is kínál föl az élet.

Miért?Mert ez volt a sorsom.

Ebből az időből elevenen él bennem egy álomkép,mely megejtően szép üzenetet közvetít.:

Éjszaka van.Egy hatalmas keresztet próbálok óriási erőfeszítéssel fölállítani.Végül sikerül.A kezemmel támasztom meg.A kereszten lévő négy lámpás bevilágítja a környéket.Tőlem jobbra egy város fényei csillagokként ragyognak.Bal oldalon egy mocsár van.A lámpa fényénél ráismerek a férjemre.Már csak a karja és a feje van a mocsár fölött.

 Megnyugtatom.Ne félj! Semmi baj nem történhet veled a kereszt árnyékában.