Kis türelmet...
Az öregedés folyamata: A test kollagén-termelése az életkorral egyre
csökken. Drámai módon lelassul. Először azt vesszük észre, hogy 30 éves
korunk környékén, arcunkon apró ráncok
képződnek. Ebben az életkorban, a gyér kollagén-termelés már károkat
okoz testünkben. Ezekre a hatásokra akkor figyelünk fel, amikor az
elváltozások komolyabbak lesznek. Hirtelen kezdenek nehezünkre esni
mindennapi (sport)-tevékenységeink, mint pl. a futás és ugrás. Az
izületi fájdalmak, egyre intenzívebbek. Megtapasztaljuk az életkorral
járó fájdalmakat. Az idő multával, kötőszöveteink és izomszöveteink
károsulnak, a kollagén-hiány növekedésének következtében. Ezt követi a
csontszerkezet meggyengülése.
A kollagén-hiány úgy támad meg
bennünket, mint egy bombázó-repülőgép, amely elvétette a célt. Egy
reggel felébredünk, és azt mondjuk: „Ez nagyon nincs jól ez így.” Ahogy
idősödünk, bőrünk kollagént termelése egyre lassul és a hatása egyre
nyilvánvalóbb. Kialakulnak ez első ráncok. A bőr elveszti a fiatalságra
jellemző ragyogását. Hamarosan kialakulnak a barázdák és ráncok és a
sötét foltok. A bőr kiszárad, a haj meggyengül és elveszti fényét.
Mindenféle testápolót, krémet és hidratálót kenünk magunkra. Hirtelen
felkapjuk a fejünket a legújabb kozmetikai termékeket reklámozó
hirdetésekre. Csak azután jövünk rá, hogy mindez nem elég, miután már
több réteg krémet kentünk a bőrünkre.
Hogy miért?/ mi az oka?
A tüneteket kezeljük, nem a problémát.
Porcok és izületek: A porc anyaga nagyon tömör és gumi-szerű anyag és a
csontok végén található. Alapvető funkciója, hogy rugalmasságának és
alakfelvevő tulajdonságának nyomás tűrésének köszönhetően, csökkentse a
csontok közötti súrlódást és felfogja a csontok általi rázkódást. A porc
ezen az alakfelvevő képesség abból adódik, hogy több mint 70 %-át víz
alkotja, amely mozgás és nyomás hatására át tud rendeződni. Továbbá, a
porcokban nincsenek idegek, így nem keletkezik fájdalom, amikor a porc
alakot változtat. Azonban, ahogy az öregedés során kollagén problémák
adódnak, a porcok rázkódás felvevő képessége csökken. Ez a magyarázata
annak, hogy az évek előre haladtával, miért lesz egyre nehezebb szaladni
és ugrani.
Mi a kulcsa annak, hogy fiatalnak érezzük magunkat és annak is látsszunk?
A porcokban fellelhető elsődleges protein a kollagén, amely erőt és
rugalmasságot biztosít. A szövetek kialakulásának és
újra-struktúrálsának a kulcsa, abban áll, hogy a kollagénnek megvan az a
képessége, hogy a kollagént igény szerint más forrásból is fel tudja
venni. Tehát, az izomtömeg növekedése, a kötőszövet és az ínak
kialakulása érdekében, testünknek el kell jutni a protein szintézisnek.
25 éves kortól kezdve az élet előrehaladtával testünk évente körülbelül
1%-ot veszít a benne lévő kollagénekből. Először kicsiny vonalak és
ráncok kezdenek megjelenni az arcunkon. Később a bőr elveszíti
hidratáltságát. A hajszálerek elgyengülnek, homályos és színtelen lesz a
bőr.
Most már pótolható a természetes kollagén mindenkinek elérhető áron! Webáruházban megrendelhető, kiszállítják : jazmin.fillzen.com
Ne szenvedj tovább az izületi fájdalmaktól! Ajánljad ismerőseidnek is! Tegyél jót vele nekik is!
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!