Ne kívánd, hogy játsszam a nőt, aki jól nevelt.

Ne kívánd, hogy tudjam a módit, s az illemet.

E példás kis udvartöltelék, az már nem én lennék.

Ha repít a trapéz, ha elbír a vékony jég,

ha szeszély a veszély, az csodás, az álomszép.

De értsd meg, ha nem kockáztatnék, már nem én lennék.

Ha óvnál a bajtól épp az lesz a baj. hogy nyűg lesz csak rajtam a lét.

Mint sólyom úgy szállok majd más táj felé, ha béklyóz a kényszerűség.

Ha leszól egy csillag, ha elhív én elmegyek.

A világ, a hazám, a felhők, a mesterek.

Ha tudást csak könyvekből vennék, az már nem én lennék.

És taszít ha tolong sok kegyenc,

sok esdeklő és riaszt ha les rám és öröm ha egy sem jő,

kit nem bánt e barbár csőcselék, az már nem én lennék.

És elveszthetsz hidd el, ha börtönbe zársz, a fészkedből elszállok én.

Hogy megtarthass az kell, hogy hadd higgyem már: az élet mit élek, enyém!

Egy társ kell egy barát, ki megvéd, ki átölel,

ki megért, ki segít, ha vigasz vagy tréfa kell.

De hagyja , hogy éljek szabadon, mint a lélek,

mert így vagyok, csak Én!

Csak én!