Szerző: Rothman Gabriella Fotó: Imre Barnabás

Budapest a XIX. században kerületenként nagyjából jól meghatározható társadalmi szerkezettel rendelkezett. Létrejöttét nemcsak a város történelmi fejlődése határozta meg, hanem a lakók szociális összetétele, életmódja, az akkoriban megépített házak és a bennük található lakások kialakítása is érzékletesen jellemezte az egyes városrészeket. Az otthonok sokat elárultak lakóik életmódjáról és szokásairól.

A pesti oldal, elsősorban a mostani belváros bérházai, eredetileg a polgári középosztály igényeihez alkalmazkodó, reprezentatív otthonok voltak, amelyeken azonban az elmúlt évtizedek mély nyomokat hagytak. A kényszerből feldarabolt, nehezen használható, logikátlan elrendezést eredményező szakszerűtlen beavatkozások és az évtizedekig tartó pénztelenség komoly állagromlást eredményezett. Néhány éve azonban egy új vásárlóréteg megjelenésének és tudatos értékmegőrző szemléletének köszönhetően, egyre több nyeri vissza közülük eredeti formáját és hajdanvolt szépségét.
Angol vendéglátónknak például egy olyan ingatlant sodort útjába a szerencse, amelyet nem szabdaltak szét az idők során, így „mindössze” alapos felújításra szorult az első emeleti, három szoba hallos, télikerttel és külön „cselédszárnnyal” is rendelkező lakás. Az eredetileg háló, szalon és ebédlő céljaira használt, két-szárnyú ajtókkal összenyitható lineáris elrendezés – annak ellenére, hogy az eredeti struktúrát megtartották – jelentős átalakuláson ment keresztül. Falakat bontottak, vizes blokkot helyeztek át, mindezt úgy, hogy megteremthessék a napjaink igényeivel összhangban álló, az egykori polgári szellemiséget mégis tovább éltető enteriőrők egységét. A három egymásba nyíló szoba funkciója nagyjából követi a hagyományokat: a háló eredeti helyén maradt, de egy saját fürdőszobával bővült, az eredeti ebédlő és a szalon csaknem teljes összenyitása után otthonos nappali született, míg a hall az impozáns ebédlőt is magában foglaló, a társasági és családi élet központját is jelentő konyhává lépett elő. A személyzeti helyiségek részleges különállását kihasználva pedig jól szeparált, hangulatos vendéglakosztályt alakítottak ki. Figyelemreméltó az a tény is, hogy a ház egykor jobb napokat látott bejáratát, a régi fakaput és a stukkódíszes lépcsőházat is felújították, megfelelő entréet teremtve így a lakáshoz is.

Amennyire igyekeztek megőrizni a térszervezés eredeti struktúráját, a berendezést inkább a kísérletezés öröme és az újító kedv jellemzi. A különleges atmoszférájú helyiségek füzére egyszerre követi a különféle kultúrák tradícióit és értelmezi szabadon azok szokásrendszerét. Egyediségét az eltérő társadalmi osztályokés különféle korstílusok jegyeit viselő tárgyak izgalmas keveredésének köszönheti. Az eklektika, a stíluspluralizmus azonban csak akkor hozhat harmonikus végeredményt, ha az beható ismeretekkel, határozott ízléssel társul. A kimért angol és temperamentumos magyar ősökkel is büszkélkedő – egyben a berendezést is megtervező tulajdonos – Cathrine Dickens magabiztos és alapos tárgyi tudása nem meglepő, hiszen mindezt úgymond az „anyatejjel szívta magába”. (Magazinunkból egyébként már ismerhetik munkáját, hiszen 2002 és 2003. december-januári számainkban két olyan lakást is bemutattunk, amelyeknek ő volt a lakberendezője.)
Gyermekkorát egy jellegzetes angol kastélyban töltötte, később pedig a világ szinte minden szegletét bejárta. Ezek alatt az évek alatt formálódott és alakult ki sajátos stílusa, amelyen jól felismerhetők a különféle országok lakberendezésének sajátosságai. A sokféle impulzus és azok egymásra rétegződése olyan kompozíciót eredményezett, amely amellett hogy az ellentétek hatására épít, meglehetősen személyes hangvételű. A hagyományok tisztelete és a formabontás jegyei egyszerre, sőt gyakran szándékosan egymás mellé rendelve jelennek meg a vidékről – főként Békés megyéből – származó eredeti parasztbútorok, a hagyományos lakásművészet igényes ágát képviselő spanyol Ka International kárpitosbútorai és finom textiljei, valamint a műanyag bútorok gyártására szakosodott német Kartell könnyed mobiliái és Ghiczy Dénes kortárs festményei. Ezeknek az egyenként iskarakteres elemeknek az ütköztetéséből fakad az a sajátos miliő, amely egyszerre hordoz franciás könnyedséget sugalló arisztokratikus jegyeket, az angol vidékre jellemző finom tónusokat és a magyar paraszti kultúra érzelmesen rusztikus vonásait.

A konyhában például a napjaink trendjét követő beépített fehér bútorok és Antonio Citterio Spoon székeinek ellenpontját – és egyben az egyetlen színfoltot is – az élénk zöldre mázolt régi fenyőfa szekrény és a fölötte látható Ghiczy-festmény jelenti. Vagy ahogyan az ebédlő natúr lapos faasztala a vidéki élet egyszerűségét dicséri, úgy az öntött áttetsző műanyag fotelek, Philippe Starcknak a francia királystílusok formajegyeit és szellemiségét nevükben is hordozó Ghost bútorai egy pompőz világ hajdanvolt kellékeinek ironikus átiratai.
Bár a nappaliban is találkozhatunk kontrasztos megoldásokkal, itt mégis egységesebb stílusú darabok kaptak helyet. A bézs falak között a spanyol cég kanapéi, foteljei, asztalkái és textiljei a földszínek különféle árnyalatait viselik, padlizsánlila foltokkal kiegészítve. Az egyszerű formákból építkező, a kortárs trendekhez közel álló, válogatott darabok kovácsoltvas lámpákkal és csillogó plasztik kiegészítőkkel keverve nyújtanak izgalmas, ugyanakkor visszafogott és elegáns összképet. A meleg színek és a jellegzetes formák – mint a kandalló, a rokokó elemekkel operáló, az iróniától ugyancsak nem mentes, Ferruccio Laviani tervezte műanyag hangulatlámpák és a kávébarna chaise-longue – a polgári jelleget hangsúlyozzák, egy előkelőbb, kifinomultabb stílus velejárói. Csupán jelzésértékkel ugyan, de itt is megjelenik néhány parasztbútor. A két nagy ablak közé pél-dául egy kézimunka asztalkát állítottak, amely felett filigrán kis tükör lóg. Ezek a tárgyak, bár egyáltalán nem reprezentatívak, elhelyezésük mégis a főúri kastélyokból jól ismert elrendezési szokásokra utal.
Az elegáns kétszárnyú ajtók is a természetesség jegyében születtek újjá. Felületükről a több réteg festéket savfürdőben maratták le, majd a fa eredeti szépségét kiemelve, csupán lazúros páccal kezelték. Ezután kerültek vissza rájuk az eredeti, közel száz éves kilincsek. Ilyen gyönyörű ajtó vezet a hálószobába is, amelynek intim jellegét a lágyabb, ívesebb formák is hangsúlyozzák. A törtfehér tónusú kockás és virágos kárpitok és egyéb textilek mellé választott halványzöld falak árnyalata tulajdonképpen a véletlennek köszönhető. Cathrine eredeti tervei szerint ugyanis a többféle mintájú anyagot a divatos, nyugodt, ám kissé hűvös hatású türkizes szín rendezte volna egységbe, ám a nagy felület miatt egy világosabb és telítetlenebb variáció mellett döntött. Választása az angol lakásművészet iránymutatásaival is összhangban áll, amely szerint a különféle léptékű és jellegű minták vegyítésekor a rendezőelvet minden esetben a harmonikus színvilág és anyagminőségek jelentik. Hasonló elképzeléseit valósította meg a vendégháló megtervezésekor is. A piros-fehér kockás függönyökkel hangsúlyozott vidám enteriőr egyszerre idézi a skandináv gyerekszobák világát és a szigetországból származó country hagyományokat. A térbe állított, szürkésre kopott, valaha hófehér, régi parasztágyak, a komód, illetve a kézzel festett lóca, bár szegényebb társadalmi osztályokat szolgáltak valaha, ebben a polgári miliőben is tökéletes békében és harmóniában élhetnek, akár az idők végezetéig.

forrás: inspirál