Kerékpározni Háromszéken is nagyon szeretnek az emberek. Nagyon elterjedt sportág a hegyikerékpározás, már csak azért is mert körülvesznek a hegyek. Szinte hívogatnak, hogy melyiket másszuk meg.

 Hegyikerékpár túráink kedvenc helye a Bodoki-havasok. A Háromszék-medence közepén húzódik.

 Legmagasabb csúcsa a Kőmöge, amely 1240 méter magas. Ez a csúcs azonban annyira eldugott, nehezen megközelíthető helyen van, hogy az emberek tudatában a Bodoki-tető (1194 m) jelenti a legmagasabb pontot, mert ez van középen, ez uralja az egész medencét.  

 Korán keltünk, magyar idő szerint hajnali 5 órakor már indultunk is. A társaság egy kicsit morgott, de mindnyájan megegyeztünk abban, hogy jobb ha a nagy meleg a hegy tetején talál bennünket.

 Igyekeznünk kellett. Otthonunktól, Sepsiszentgyörgytől 45 km aszfalt volt előttünk hegymenetben, fel egészen a Bálványos-hágóig. 

 Rangidősként én mentem elöl, ami nem volt éppen ínyemre, műúton jobban szeretek valaki mögött meghúzódni, csak hát a két Sándor még a húszas éveit tapossa, Attila sem több 35-nél, én meg már 40, szóval a fiúk ezúttal alaposan kifogtak rajtam. Biza meg kellett nyomni a pedált, nem süllöghettem hátul.

 Jó iramban haladtunk felfelé az Olt folyó mentén. Bodok-Oltszem-Málnás mellett hamar elsuhantunk. Mikóújfalu és Bükszád közöt valahol a hegy tetején a kőbányáknál egy szusszanásnyit megálltunk. Eddig kb 35 km-t tettünk meg.

 A nap még nem sütött erősen de már nagyon kellett a víz. Én még egy kicsi szőlőcukrot is bekaptam. Rettenetesen utálom, de csodákat tesz velem.

 Bükszádnál felkanyarodtunk a Szent Anna tó felé vezető útra. Az aszfalt nagyon tönkre van menve. Szinte terepelésnek számít. Forgalom nem volt. Egymás mellett pedáloztunk mind a négyen.

 A Csomád hegycsoport szépségének láttára V. Sanyi erősen vitézkedett, hogy menjünk fel a Szent Annához is, de a társaság leszavazta, kitartott az eredeti terv mellett.

 A Vallatónál megálltunk, jót ittunk a forrásvízből, megtöltöttük a kulacsainkat, és aztán neki újra kapaszkodni egészen a Bálványos-hágóig. A Best Western Hotelnál megtaláltuk a gerincjelzést.

 Valahol itt van vége a Csomádnak és kezdődnek a Bodoki-havasok. A jelzés megvolt, ott virított egy oszlopon, de hogyan tovább? Előttünk egy meredek kaptató sűrű bozóttal, kúszó szederindával, hatalmasra megnövő csalánnal megspékelve. Attila, aki mindig mindent felvállal, ami kaland, ezúttal sem hazudtolta meg természetét. Önkéntesen vállalta, hogy gyalogosan bemerészkedik és megkeresi nekünk a megfelelő útvonalat, amelyen megkerülve a bozótost rácsatlakozhatunk a jelzésre. 15-20 perc múlva talált is egy ösvényt és mi nekifoghattunk a biciklitolásnak.

Viszonylag hamar elértük a jelzést, de nem tudtunk igazán örvendeni neki.

          A gerinc itt nagyon keskeny, sok helyen alig méternyi széles volt. Az ösvényen látszott, hogy rég, legalább 4-5 éve nem használták. Tolni felfele amúgy is nagyon nehezen lehetett, de a sok keresztbe dőlt fa, ág, kövek még jobban fokozták bennünk azt az érzetett, hogy ide biza Bear Grylls-t is meg kellett volna hívni.

Mi meg csak mentünk-botorkáltunk felfele, folyt az izzadtság rólunk. A cseszlék nagy rajokban csaptak le ránk, csíptek mint a fene, megállni nem lehetett, mert az ember szájába is berepültek. Folytott meleg volt. Az erdő megtartotta az elmúlt esős napok minden nyirkát. Néha volt egy-két rövidebb ereszkedő. Ilyenkor megpróbáltunk nyeregbe ülni, de a sok akadály miatt jobbára csak gyalogoltunk.

Az egyik ilyen alkalommal sikerült elhajlítanom a váltófület. Szerencsére mindig hordok magammal egy cserét. Ezúttal nem kellett felhasználjam, az anyag kibírta a visszahajlítgatást, de a társaságot határozottan gondolkodóba ejtette az a lehetőség, hogy egy ilyen apró probléma esetén mit fog csinálni, ráadásul nekem Trek-em van, váltófüle nem talál a Merida-val. 

Ebben a zűrzavarban néha el-eltévedtünk. Ilyenkor visszamentünk a legutolsó jelhez és kezdtük újra a keresést. Maga a Kőmöge is annyira csalóka volt, hogy sokszor gondoltuk azt, hogy felértünk a tetejére, holott valójában pedig csak a Hosszú-sarokra (1224m) vagy egyébb apró-cseprő csúcsra értünk fel.  

 Egyszerűen nem láttunk ki az erdőből. A Kőmöge is hiába a Bodoki-havas legmagasabb pontja (1240 m) a ,,belvedere’’ itt sem volt jobb a többinél.  A nehézségek ellenére nem kedvetlenedtünk el. Határozottan élveztük a kalandot. Jókat nevettünk, ráértünk poénkodni lihegés közben.

A Borda-tetőre (1198) mindig jó szívvel fogok emlékezni. Itt kezdett kiszélesedni a gerinc és értük el az első havasi legelőt.

Jórészt megszabadultunk szárnyas kínzóinktól. Forrásra leltünk. Jót ittunk a jéghideg vizéből. Aztán leheveredtünk egy kicsit a fűbe.

Hááát......nehéz volt a gerinc első 4-5 kilométere de most már csak jobb lesz!- reménykedtem magamban.

Nem is csalatkoztam. A havasi tisztások fel voltak száradva, lehetett száguldani.

Szár-hegy (1213)-Bojtorjános (1217)-Henter-mező érintésével hamar megérkeztünk a Bodoki-tető csúcsához (1194). A medvékkel különösebb bajunk nem volt, csak a borjú nagyságú pásztorkutyák kergettek meg, ha néha túl közel kerültünk a nyájakhoz. Ilyenkor, hegyre fel megálltunk, és bevártuk őket, türelmesen csendesítgettük, míg a pásztor le nem szedte rólunk, lemenet pedig nem volt gond, nyaktörő sebességgel ereszkedtünk. Engedtük gurulni a bringákat, ki-ki amennyire merte a tehetsége szerint.

A Bodoki-tető csúcsán megpihentünk. Itt is van két forrás. Leültünk az árnyékba és elővettük a magunkkal hozott szőlőcukrokat, csokoládékat és müzliszeleteket. 

Közben gyönyörködtünk az előttünk elterülő táj látványában. Az egész Háromszék-medence ott terült el a lábunk előtt.  

Innen már alaposan ismertünk minden egyes ösvényt. Elhagytuk a gerincjelzést és a Gyökeres-tető (1087m) felé vettük az irányt. Ez a gerinc párhuzamos a másikkal, amelyen eddig mentünk, csak jóval technikásabb, jobban lehet ereszkedni mint a másikon. A hosszúságuk is szinte azonos. Ajánlom a két gerinc között húzódó Besenyő-patak völgyét. A legszebb helyek egyike. 

Csutakos (895m) - Berzéte(925m) - Ibre-tető (895) - Csihányos(868) - Néző-hegy(810) – Csobot-tető érintésével leereszkedtünk a Besenyői-tóhoz.

Kellemes hely, amolyan székely Balaton. Megálltunk a Bogdán-csárdánál, teli tankoltuk magunkat, majd az Angyalos-Gidófalva útvonalon gyorsan hazakarikáztunk Sepsiszentgyörgyre.

Körülbelül 100 km-t pedáloztunk. Ezt a túrát merem ajánlani bárkinek, aki szereti a hegyikerékpározást.

Tanács: egyedül ne merj elindulni, mert könnyen rajtaveszthetsz!