Jégbezárt világ

Hajamba túr a hideg szél,

a dombok messzi lankáin át,

hidegen, zordan süvít felém,

de én csak állok egyhelyben,

némán.

Pirosra égeti arcom,

mint lelkem egy emlék,

forralt bor fűszeres illata száll,

s, a befagyott tó tükre,

zúzmarával hinti rám,

hideg, jégmosolyát.

Szemembe költözik

az ég borús kékje,

sötét felhők úsznak

homlokomon,

a messzi túlparton

imbolygó fények,

körülöttem ásító csend honol.

Ködudvarából tekint le rám a hold,

sápadt fényével arcom simítja,

leülök egy kőre,

állam a térdemre hajtom,

s karjaim magam köré fonva,

elrévedek a múltba.

Jól elvagyunk mi így együtt:

a tó, a hold, a szél…

…rabul ejtenek, és magába zár,

a rejtelmes, jéghideg tél.