"Amikor az indigó gyermekek a tévékészülék előtt ülnek, gyorstüzelő módon egyik adóról a másikra váltanak, azonnal tudva, vajon az adott program érdekli-e őket – egyetlen másod­perc alatt „elkapják” a műsor lényegét.

Ennek az azonnali ítélőképességnek az intuícióhoz van köze. A képesség, hogy gyorsan megragadják egy helyzet lényegét – legyen szó akár egy új ismerősről, akár a tévéadó kiválasztásáról, akár az Interneten való szörfölésről – az indigó gyermekek elméjének az intuícióval kapcsolatos magasabb rétegéből származik.

Számos indigó gyerek az úgynevezett „holografikus módon” tanul. Amikor valaki beszél hozzájuk, az indigó gyermekek „letapogatják” az adott személyt, és úgy fogják fel az információkat, akár egy éppen letöltődő számítógépes fájl tartalmát. Aztán pedig kénytelenek megvárni, míg az adott személy befejezi mondandóját arról az információról, amelyet ők egyébként már rég letöltöttek és feldolgoztak.

Az indigó gyermekek elunják magukat, és nyughatatlanná válnak, amikor az iskolában a tanáraik olyan dolgokról tartanak előadásokat, melyeket ők már „letöltöttek” maguknak. Néha pedig egyszerűen csak tudják, hogy az adott témának semmi köze sincsen az Életfeladatukhoz, vagy ahhoz, amilyen az élet akkor lesz itt a Földön, mire ők elérik a felnőttkort.

Vajon te képes lennél érdeklődést tanúsítani egy olyan dolog iránt, aminek az égvilágon semmi köze sincsen az életedhez? Amikor mi voltunk gyerekek, végighallgattuk a tanárainkat, mert azt ígérték nekünk, hogy ezek a leckék „egy nap majd” a hasznunkra válnak. Az indigó gyermekek azonban nem bíznak ilyen vakon az efféle ígéretekben.

Ebből az okból kifolyólag néhány szülő magántanárt fogad gyermekei mellé. Nancy Baumgarten így nyilatkozik a lányáról: „Llael hatodik osztályos kora óta magántanuló (most a tizedikbe jár), részben azért mert intuitív képességei miatt megfelelőbb tantervre, több odafigyelésre és érzékenyégre van szüksége, részben pedig azért, mert már most is kimagasló akadémikus képességekkel rendelkezik”. Beszéltem olyan szülőkkel is, akik áradozva nyilatkoztak a Waldorf-iskolákról, mint a tanulás alternatív, „holisztikus” megközelítési módjáról. A Waldorf-iskolákba járó gyermekek között a jelentések szerint egyáltalán nem fordul elő az ADD (figyelemzavaros rendellenesség) illetve az ADHD (hiperaktivitással kísért figyelemzavaros rendellenesség, vagy talán Attention Dialed into a Higher Dimension, azaz a létezés magasabb síkjai felé irányított figyelem).

Impulzivitás és intuíció

A gyermekek impulzivitása szintén kapcsolatban áll az intuícióval. Olyan jellemvonás ez, melyet mintegy az ADD-t fémjelző tulajdonságnak tartanak. Azonban mi is az „impulzivitás”? Talán az azt követő intuíció és belső útmutatás előfutára. Ahelyett, hogy büntetnénk és nyugtatókkal elnyomnák ezt a viselkedést, fejlesztenünk kellene ezt a képességet és „be kellene hangolnunk” azt.

Az impulzivitás néha együtt jár azzal az érzéssel, hogy azonnal meg kell szereznünk egy bizonyos tárgyat. Ez a fajta reakció rendszerint egyfajta üresség-érzetből ered, melyet az okoz, hogy az ember nincs tisztában az Életfeladatával, és kétségbeesetten próbál azonnal véget vetni az egzisztenciális fájdalomnak.

A kis fénymunkások esetében hiperaktivitás és az impulzivitás abból fakad, hogy úgy érzik, sürgeti őket az idő, hogy hozzálássanak Életfeladatuk teljesítéséhez. Számos felnőtt fény­munkás számol be hasonló érzésekről, amely mintegy a zsigereikben érzett krónikus feszül­tségként jelentkezik náluk.

Erős kényszert éreznek arra, hogy „tegyenek valamit”, amivel jobbá teszik a világot. E kényszer azon belső tudásukból származik, hogy a világnak szüksége van az Életfeladatukra – méghozzá most rögtön. Bár az indigó gyermekek még fiatalok, és testük apró, Élet­feladataik mégis döntő fontossággal bírnak világunk sorsának alakulásában. Ha akadályozzuk őket Feladatuk teljesítésében – értelmetlen feladatok végrehajtására való kérésünkkel –, frusztráltakká tesszük őket, és többek között ez is hiperaktivitáshoz vezethet.

Az impulzivitás nagyon gyakran valójában egy erős ösztönös válasz, melyet nem szabad leállítani. Vajon egészségtelen dolog-e nyugtalankodni, ha egy olyan ember társaságában vagy, akiről intuitív módon tudod, hogy nem őszinte? Sok hiperaktív és impulzív gyermek egyszerűen csak idegrendszerük működését akadályozó, elsöprő erejű energiákra reagál.

Nemrégiben megfigyeltem két indigó kisfiút, akik ezen a folyamaton mentek keresztül. Egy nagyobb társasággal voltak egy étteremben: a felnőttek iszogattak, és egyre hangosabban zajongtak, a csupasz műmárvány falakról visszaverődött a harsogó zene, pincérek cikáztak az asztalok között – a helyzet kétségkívül kaotikus volt. A két fiú előre megjósolható módon reagált ezekre az energiákra. Az alkohollal és az egészségtelen étellel magukat mérgező felnőttektől úrrá lett rajtuk a menekülési ösztön: inkább úgy döntöttek, hogy kimennek, és sétálnak egyet az étterem körül. A szülők nem eleinte nem vették észre, hogy a fiúk elkószáltak, ám amint rádöbbentek a dologra, rájuk kiabáltak, hogy térjenek vissza az asztalhoz. Nos, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a magam részéről nem szívesen megyek vissza valakihez, aki kiabál velem...

Aztán iszonyodva láttam, amint a szülők túl édes desszertekkel tömik a fiúkat. Előre meg tudtam volna mondani, hogy a gyerekek estéje is ugyanilyen nyugtalan lesz: érzékeny idegrendszerük – a cukornak „hála” – épp átlépni készült a hiperaktivitás Richter-skálájának legfelső értékét.

Az indigó gyermekek különösen érzékenyek az egyes helyzetekre és személyekre. Intuíciójuk kivételesen fejlett, és az emberi érzelmek sokkal erősebb hatást gyakorolnak rájuk, mint a legtöbbünkre. Számukra minden különösen intenzívnek tűnik, ezért a feszült helyzetekben, amikor érzik, hogy a felnőttek aggódnak vagy idegesek, túlterhelődik az idegrendszerük. Ezt úgy próbálják kezelni, hogy mozogni kezdenek, hogy eltereljék a figyelmüket a stressztől, és a felnőtteket is elvonják aggodalmaiktól. Ez eltéríti elméjüket a felnőttekkel kapcsolatos félelmeikről. Mozgásuk – azonkívül, hogy lehetővé teszi számukra a menekülést – időt is ad nekik, hogy feldolgozzák a gondolataikat és az érzelmeiket. Ezt a fajta küzdési mechanizmust nevezzük mi „hiperaktivitásnak”.

Az indigó gyerekeket néha követelődzőnek és türelmetlennek bélyegzik. Ők tudják, hogy mit akarnak, nem csak vágynak arra, hanem kifejezetten „akarják” is azt, és most akarják azt. Ha azt mondod nekik, hogy várjanak, vagy legyenek türelemmel, rosszkedvűek, haragosak vagy csalódottak lesznek. Az indigó gyermekek intuitív módon tudják, hogy az „azonnali manifesztáció” teljesen normális dolog. Lelkük olyan magasabb spirituális síkokról és boly­gókról származik, ahol az embernek elég vizualizálnia a kívánt helyzetet vagy tárgyat, és az azonnal megjelenik.

Az indigó gyerekek azért vannak itt a Földön, hogy emlékezzenek azokra a spirituális adottságokra, melyekről intuitív módon tudják, hogy a birtokukban vannak, és hogy minket is megtanítsanak azokra. Ha a manifesztációról kérdezed indigó fiadat vagy lányodat, azonnal tudni fogja, miről beszélsz. Lehet, hogy még nem tapasztalta meg azt, ám intuitív módon ismeri a dolgot, és megérti annak alapelveit.

A látás adománya

Az indigó gyermekek – többek között – azért olyan jók a manifesztációban, mert a hozzájuk beérkező információkat elsősorban mentális képek segítségével dolgozzák fel. Jól képzettek a vizualizációban, és könnyűszerrel kifejleszthetik fotografikus memóriájukat.

Az agykutatások azt mutatják, hogy az ADD-snek és ADHD-snek bélyegzett gyermekek esetében nagyobb aktivitás és fokozott vérkeringés tapasztalható a nyakszirti lebenyben, az agynak a látással kapcsolatos területén. Ez különös igaz olyankor, amikor éppen egy probléma megoldásán munkálkodnak, illetve erősen koncentrálnak valamire. Az indigó gyerekek képekben gondolkodnak, és mentális képek segítségével tanulnak.

Gyermekeink gondolkodási és tanulási stílusának megértése segíthet abban, hogy jobban kommunikáljunk velük, illetve a tanulmányaikban is hasznukra válhat. A hipnoterápiának létezik egy ága, a neurolingvisztikai programozás (NLP), mely ezeket a tanulási stílusokat vizsgálja. Az NLP-t gyakorló kutatók úgy találták, hogy ha az ember képes kideríteni, milyen egy adott személy tanulási stílusa (hogy az illető vizuális, auditív vagy kineszteziás (testi érzetekben gondolkodó) beállítottságú-e) akkor jobban megértheti őt – és ez fordítva is igaz lesz.

A vizuális beállítottságú emberek elsősorban az őket körülvevő látványt érzékelik. Amikor találkoznak valakivel, elsőként az illető ruházatát, hajviseletét, magasságát és arckifejezését észlelik. A kineszteziás beállítottságú emberek azt érzékelik, milyen az adott személy tapintása és szaga, és milyen érzéseket vált ki belőlük az illető. Az auditív típusba tartozó emberek elsősorban az újonnan megismert személy hanghordozására, dallamára, szókincsére, hangma­gasságára és hangerejére fordítanak figyelmet.

Mindannyiunknak megvan a maga elsődleges módszere, mellyel kapcsolatban állunk a vi­lággal, és azt követik a másodlagos, illetve harmadlagos módszerek. Amikor legközelebb találkozol egy számodra ismeretlen személlyel, figyeld meg, mire fordítasz leginkább figyelmet: az adott személy külsejére, a tapintására, a szagára, vagy a hangjára illetve arra, hogy milyen érzéseket kelt benned.

Az egyes emberek által használt szavak utalnak arra, vajon az illető vizuális, kineszteziás vagy auditív beállítottságú-e. Az emberekkel – többek között indigó gyermekeiddel – való haté­konyabb kommunikáció egyik módja az, ha elkezdesz az „ő nyelvükön” beszélni.

Vizuális beállítottságú indigó gyerekek esetében használj a világgal vizuális módon történő kapcsolattartásra felhívó kifejezéseket:


Már látom, mit akarsz mondani.
Kérlek, vedd ezt szemügyre.
Le tudnád ezt festeni érzékletesebben?
Milyennek látod a jövődet?
Te hogyan látod a helyzetet?

Az is sokat segíthet, ha képeket rajzolsz, vagy listákat írsz vizuális beállítottságú indigó gyermekednek. Taníts meg arra, hogy tűzzön ki maga elé bizonyos célokat, aztán bontsa le azokat kis szakaszokra (például, hogy mindennap írjon meg egy oldalt az olvasónaplójából). Vedd rá, hogy írja le ezeket a célokat és az egyes lépéseket egy táblázatba, és segíts neki kipipálni a teljesített lépéseket. Ha vizuális eszközöket adsz neki, azzal segíthetsz neki, hogy megtanulja, hogyan szervezze meg az életét.

Ha beszéled indigó gyermeked nyelvét, azzal valószínűbbé teszed, hogy egyértelmű kommu­nikáció alakuljon ki köztetek. Az alábbi történetet egy volt tanárom mesélte el egy vizuális beállítottságú asszonyról, aki egy kineszteziás férfihoz ment feleségül.

A férj minden egyes nap, amikor hazajött a munkából, ledobta a ruháit a nappali szőnyegére, majd lehuppant a kanapéra, hogy elolvassa a kedvenc újságját, amit aztán mindig laponként szanaszét szórt a padlón. Kineszteziás beállítottságú személy lévén, a férfi élvezte az adott érzést, vizuális beállítottságú feleségét azonban borzadállyal töltötte el az, hogy milyen rendetlenül néz ki a szoba! ahogy a szoba kinézett!

Az asszony mindent megpróbált, hogy megértesse a férjével, mennyire idegesítik őt az újság- és ruha­kupacok, ám úgy tűnt, mindhiába. Végül úgy döntött, hogy „a férfi nyelvén” adja elő a mondandóját, és így szólt: „Drágám, amikor földre dobálod a ruháidat és az újságokat, az a számomra éppoly kellemetlen, mint neked lenne, ha krumpliszirommal hinteném tele a lepedőt az ágyunkban.”

A férfi megvonaglott, amikor belegondolt, milyen kellemetlen lenne ide-oda forgolódnia a krumpliszirom-darabkákon. Feleségének végre sikerült lefordítania vizuális élményét arra a kineszteziás nyelvre, amit a férfi megértett! Ezután a férj mindig rendszeresen rendet rakott maga után.

A fenti történetben szereplő nőhöz hasonlóan, gyermekeddel neked is a számára érthető, vizuális metaforák segítségével kell kommunikálnod. Például mondd azt: „Johnny, amikor a tanárod felhív engem, és panaszkodik, milyen rosszul készítetted el a házi feladatodat, az olyan rossz nekem, mint amilyen egy nagyon erős durva fény [vagy a visszataszító külső, vagy a gyermeked személyiségének megfelelő egyéb vizuális inger] lenne számodra.”

Segíts gyermekednek, hogy kifejleszthesse fotografikus memóriáját

Szerte a világon tartok foglalkozásokat a tisztánlátással kapcsolatban, és a diákokkal végzett kezdeti munkámnak mindig része az a segítség abban, hogy jobban tudatában legyenek saját belső, mentális képeiknek. Ugyanezzel az eljárással te is segíthetsz gyermekednek vizuális emlékezőtehetségének fejlesztésében, és így természetes módon kifejlessze fotografikus memóriáját.

A „fotografikus memória” azt jelenti, hogy az ember képes látni a dolgokat lelki szemeivel, és képes részletesen leírni azokat. Ez roppant hasznos dolog az iskolában! Szinte olyan, mintha puskázna az ember, vagy mintha a könyvből írná ki a válaszokat a kérdésekre, mivel képes a memóriájából előhívni az adott tankönyv megfelelő oldalát, és képes azt elolvasni az elméjében.

A vizuális beállítottságú gyermekeknek gyakran van szükségük szülői segítségre, hogy a tananyagot le tudják fordítani mentális képekre. Például ha gyermekednek bizonyos szavak helyesírását kell megtanulnia, lehet, frusztrálja őt, ha megpróbálja azokat fonetikailag megtanulni, mivel ehhez az auditív memóriáját kell használnia."

Forrás: http://mennyeiprofecia.network.hu/blog/mennyei_profecia_klub_hirei/az-indigo-gyerekek-es-az-intuicio