Az érték felismerése!

Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i

metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen

negyvenöt percen keresztül. Ez alatt az idő alatt több mint ezer ember

fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a

csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és

egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a

hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba

anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz

támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára

nézett, és továbbsietett.

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva

vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka

továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más

gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából

20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze.

Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette

észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze,

Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió

dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt

egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan

$100-ba kerültek.

Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai

kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy

hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a

szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy

váratlan helyzetben.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk

arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a

zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más

mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap.