„Réges-régen minden másképpen nézett ki. A Föld kerek volt ugyan, aNap sütött, a Hold is világított és a csillagok is ragyogtak. Emberek is vol­tak, születtek és meghaltak. Am minden más volt, mint manapság mertegy ifjú járkált a földön, akinek mindenki engedelmeskedett. Még a kirá­lyok is, mert a fiatalúr nem tűrt ellentmondást. Büszkesége volt akkora,mint a szépsége, szemei csillogtak, mint a gyémántok, de olyan keményenis nézett velük. Keveset beszélt, de szavai is kőkemények voltak. Mindenkitmeglátogatott, mindenkinek legalább kétszer kellett találkozni vele.

A Föld éppakkora gömb volt, mint ma, de az ifjú számára - úgy tűnik- nem léteztek távolságok. Senki sem tudta, hogy hogyan csinálta ezt. Essenkiben sem ötlött fel a kérdés, hogyan tudta felkeresni különböző tájakonemberek ezreit egyidejűleg. Fiatal házasokhoz kukkantott be a házba, s je­lentette nekik: „Hamarosan gyermeket kaptok. Legyetek készen, s készítsé­tek elő a bölcsőt. Ha eljön az ideje, hozok egy lelket."

Senki sem csodálkozott azon, hogy a lelket hogyan hozta, mert a lelketnem lehet látni. Bement az öregek házába is, és közölte velük: „Nemsokára

15

meghaltok. Készüljetek, s csináljatok koporsót. Ha eljön az ideje, eljövök alelketekért."

Senki sem látta, hogy a lelkeket hogyan vitte el, mert a lelket nem lehetlátni.

Csak „élet és halál urának" nevezték őt. Fiatal volt és szép, s úgy tett,mintha a föld az övé lenne. Mindig egyedül jött. Egyesek elmondása szerintnéha követte őt messziről egy másik alak, valami árnyék. Senki sem mertemegszólítani, mert olyan büszke volt, hogy csak a saját beszédére hallgatott;és hát mit is mondhattak volna az emberek az élet és halál urának.

Egy szép napon azonban mégis olyasmi történt, ami az egész világotmegváltoztatta, s azzá tette, ami ma. Fent északon élt egy lapp. O olyanbölcs volt, hogy királyok is elzarándokoltak hozzá tanácsért. A bölcs emberszegény volt, s magányosan lakott egy kunyhóban a nagy tundra szélén.Nos, azt mesélték, hogy megbetegedett, s várta az ifjú látogatását, mert azthitte, hogy meg kell halnia.

Aztán egyszer csak megkopogtatták az ajtaját. Kinyitotta, s az ajtó előttaz az árnyék állt, aki az élet és halál urát követi néha nagy távolságban.

„Holnap eljön hozzád a fiatalúr" - mondta az árny, és meghajolt. „Rö­viddel ezután a világ elveszíti a legbölcsebb lelket. A királyoknak a magukdöntése szerint kell majd eljárniuk, s abban alattvalóik nem sok örömüketlelik."

„Öreg vagyok nagyon" - szólalt meg a lapp. „A halál elől nemmenekülhetek."

„De igen" - mondta az árnyszerű lény és elmosolyodott. Mosolyarettenetes volt, marcona fogai egy éhes farkasnak is jól álltak volna.

„ Úgy hiszem, tudom ki vagy" - válaszolt az öreg lapp -, „noha sohasemláttalak. Úgy gondolom, tudom hogyan hívnak. Neved előtt csak a gono­szok hajtanak fejet."

„Nevemnek nem sok jelentősége van számodra. Fő, hogy tudok tenni ér­ted valamit."

„Es mit tudsz tenni értem?"
>rAhogyan említettem, meg tudlak szabadítani a haláltól mindörökre."A lapp, aki szerette az életet, hallgatott egy darabig. Az árny ettől bátor­

ságra kapott. Odalépett az öreghez, s meggyőzően a fülébe súgott valamit.

„Most pedig" - mondta hangosabban

- „segítek neked koporsót készíteni.

16

Sietnünk kell, hogy kész legyen, ha az ifjú holnap eljön hozzád. Akarodezt?"

„Hát, igen " - szólt a lapp vonakodva -, „ám attól tartok, hogy a lelkiis­meretem nem ért egyet ezzel."

„Lelkiismeretre nincsen szükség" - förmedt rá az árny - „ha az emberhalhatatlan. Az nekem sem kell" - tette hozzá, s fogai keményen és élesen

felcsillantak -, „mert évezredek óta van örök életem".
Másnap reggel megkopogtatta az ajtót a szép ifjú, mielőtt belépett. Nem

hajolt meg a lapp előtt, hanem egyenesen a szemébe nézett: „Két hét múlvaeljövök, s lelkedet eloldom a testedtől. Készülj fel erre, s csináld meg a ko­

porsódat. "
Mosolyogva bökte ki a lapp, hogy a koporsó bizony készen van már.
Az élet és halál ura elcsodálkozott. Ember még soha sem mert szólni

őhozzá, és senki sem mosolygott eddig, amikor a halálát jelentette be neki.Am az öreg hírneve ismeretes volt az ifjú számára, tudta, hogy nagy bölcshírében áll. Az ifjú tehát, aki talán csak látszólag volt fiatal, hisz a korátsenki sem tartotta számon, leereszkedőn beszédbe elegyedett az öreggel.

„Úgy tűnik, nem félsz a haláltól".

„Miért is félnék" - válaszolt a lapp -, „elég sokáig éltem. Lelkem sze­retne új tájakat megismerni. Engedelmeddel megmutatom koporsómat. Énszépnek találom, de szeretném tudni, hogy neked is tetszik-e."

„Akkor mutasd meg hát" - kérte az ifjú.

Az öreg behozta a koporsót, s letette a nemes látogató lába elé. Az ifjúlátott már sokkal szebbeket is, de megjegyezte: „Egész jó".

„Ennek nagyon örülök" - hálálkodott az öreg. „De nagyon megköszön­ném neked, ha lenne kedved kipróbálni is, hogy elég kényelmes-e. Akkoravagy, mint én. Ha belefekszel, megmondhatod nekem, hogy jól sikerült-e."

A fiatalúr hiú volt, ezért mások önteltsége nem volt számára sem ide­gen, sem taszító. „Miért ne!" szólt, s kinyújtózkodott a koporsóban.

A koporsón a gondolatnál is gyorsabban rajta termett a fedél, s benne aszögek, hogy semmilyen hatalom sem tudta volna újra kinyitni.

„Ezt aztán jól csináltad" - szólalt meg az árny, amely hirtelen az öregmellett termett. „Most mi ketten vigyük ki a koporsót messzire a tund­rába. "

17

A születés és halál ura túl büszke volt ahhoz, hogy szóljon, vagy segítsé­gért kiáltson. Hallgatott, s hagyta magát kicipelni messze a tundrába, aholmár csak állatok és ragadozó madarak éltek. Ott aztán elhantolták őt.

„Itt már senki meg nem találja" - dörzsölte a kezét nagy örömmel a sö­tét alak. „Összevesztem Istennel, s a poklot osztotta ki nekem lakásnak.Olykorfeljövök aföldre, s megpróbálok egy lelket meghódítani, hogy társa­ságom legyen ott lent. Eddig ezt hiába tettem. Most azonban Isten sem kaptöbb lelket a földről, s nem is küldhet ide senkit."

Az öreg visszatért kunyhójába, s felmosolygott a Holdra. a Holdnem válaszolt. Az öreg tükörbe nézett, s gondolta: „Hogy fogok én kinézniszáz év múlva?". Ekkor félelem fogta el, s a lelkiismerete is lázadozni kez­dett.

Hosszú idő telt el, s a földön nem született és nem is halt meg senki. Azégben nagygyűlést hívtak össze. A magasságos urak mind eljöttek, s legfőbb­

jük szólásra emelkedett:
„Isten kérésére hívtalak össze titeket. nincs megelégedve azzal, ami a

Földön történik. Más bolygókra nem panaszkodhatunk, azokon mindenrendesen folyik, szép rendben születnek és meghalnak. Más a helyzet azon­ban a Föld bolygón. Onnan nem küldenek hozzánk egyetlen lelket sem,mert az élet és halál ura nincs sehol. aki különös szépsége miatt szívesenmutogatta magát, most nem jár-kel a világban. Elhanyagolja a kötelességét.Mintha nem is lenne. Magunk közül kell tehát valakit leküldenünk erre a

fura bolygóra, hogy keresse meg ezt az engedetlen fiatalurat, és hozza ide."Leküldték tehát valakit a földre, akinek a nevét senki sem tudja, mertaz egek urainak szokásuk titkokba burkolózni. A magasságos úr a Földönnagyon szomorú állapotokra lelt. Házaspárok kétségbe voltak esve, mertnem születtek gyermekeik, hiába vártak a születés urának a látogatására.Az öregek talán még jobban kétségbe voltak esve, mert sápadtan és betegenfeküdtek ágyaikon. Hangjuk eltompult, mert túl sokáig beszéltek, szemüknem látott már, mert túl sokáig néztek velük. Sóhajtoztak lelkük felszaba­

dulásáért, de hiába vártak a halál urának látogatására.
Nagy volt a rendetlenség is, és az emberek féltek, mert a halhatatlanság

számukrafélelmetesebb volt a halálnál.
A magasságos úr végül megtalálta az öreg lappot, mert azt híresztelték,

hogy ő volt az utolsó, akit a szép if]ú meglátogatott. Az aggastyánt elsor-

18

vasztotta a kor, és lelkiismerete sokkal élesebben mardosta és szúrta, mintaz összes szeg, amit a koporsóba vert annakidején. Am nem tudott engednilelkiismeretének, mert a sötét alak folyton ott ólálkodott körülötte, nehogyelárulja, hová ásták el a koporsót a szép ifjúval. Amikor azonban a sötétfickó meglátta az egek magasságos urát közeledni a kunyhóhoz, rémületé­ben felkiáltott, s elmenekült.

Az öreg lapp, akinek a hangja rég a múlté volt már, csak suttogni tu­dott, mindent megvallott és elmesélt. A magasságos úr kiment a tundrába,megtalálta a koporsót, s kinyitotta. A gyönyörű ifjúnak, aki szépségébőlmit sem veszített, ragyogott a szeme, amikor megpillantotta megszabadító-

ját. Az viszont egyetlen szóra sem méltatta, hanem vállára tette az egyikkezét, s azzal mindketten felszálltak az égbe, ahol a nagygyűlés várt rájuk.

A gyűlés elnöke így szólt: „Születés és halál Ura, Isten megbízásából aztkell közölnöm veled, hogy azonnal menj vissza a Földre, s végezd továbbfeladatodat, éppen úgy, mint szerencsétlen eltemetkezésed előtt. Am ezek

után csak akkor mész az emberekhez, amikor a lelket hozod vagy viszed. Aszületést és a halált nem jelentheted be előre. Ennek következtében senkisem lát téged többé. Ez a büszkeséged büntetése. Menj és szabadítsd meg azöregeket, de a lappot hagyd utoljára, mert ő rendkívül jogtalanul cseleke­dett. "

Azóta olyan a Föld, mint ma. Senki sem tudja, mikor jön a gyerek, slelkét mikor veszik el tőle. Am most is, mint egykor, járja a születés és halálszép ifjú ura a földet, csak senkinek sem szabad megmutatkoznia.